Róm 5,5–11

Van, ami lesz a mennyben, s van, ami nem. Sok mindenről tudhatjuk, hogy ott már nem lesz szükség rá, vagy azt, hogy ott teljesedik ki.

A bennünket érő nehézségeket csak akkor tudjuk elviselni, ha meg vagyunk győződve Isten szeretetéről. Hit, reménység csak abból fakad, ha a szeretet „szívünkbe áradt”. De a menny­ben már nem lesz szükség rájuk, csak amíg oda jutunk. Ott „színről-színre” ismerünk majd.

Van azonban valami, aminek itt csak előízét érezzük, de kiteljesedni majd ott fog: a szeretet. Itt szomjazunk rá, próbáljuk megélni sokféle formában, de valójában csak kapott szeretetből táplálkozunk. Ki mennyit kapott, annyit tud adni. De aki ad, annak gyarapszik, s aki nem, abban megfogyatkozik. Mint kútban a víz. Nem a kúté, csak kapja. Addig van benne, míg forrás táplálja. S ha nem mernek belőle, megposhad. „Szívünkbe áradt az Isten szeretete…” – mondja Pál apostol. Átélted már? Ha nem, akkor merd megvallani, s kérni, mert enélkül nincs megbékélés, de nincs üdvösség sem!

Egy ifis megkérdezte egyszer, hogy ha a mennyben leszünk, már nem fogjuk szeretni azokat, akiket most nagyon szeretünk? Majd elgondolkodott, és magának válaszolt: „Rájöttem! Ott sokkal jobban fogjuk szeretni azokat, akiket itt is, de megkapjuk azokhoz is a szeretetet, akiket itt nem tudtunk még elviselni sem.”

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Róm 5,4–5

Balczó András, kétszeres olimpiai, háromszoros világbajnoki aranyérmes öttusázónk a róla szóló filmben mondta el, hogyan kellett edzenie ezekhez az eredményekhez. Hegyen felfelé futott, több kilós súlyokkal a vádliján. Szinte állandóan edzett, hiszen az ötféle sportág igen sokféle megterhelést jelent. És biztosra ment. Tudta, hogy győzni fog. A befektetett energia, s az, amiről hitte, hogy erre kapta – kifejeződött reménységében. Vallomása szerint rengeteget jelentett neki a szurkolók nagy tábora, akik várták tőle a győzelmet. Nem hagyhatta őket cserben.

Ez az ember el merte mondani, hogy keresztyén, abban a korszakban, amikor nemigen dicsérgettek meg senkit érte, akkor sem, ha világhírű ember lett.

Egy gyülekezetben minden ember „öttusázó”. Mindenkinek „versenypálya” az élete, ahol győznie kell. Mindenkinek vállalnia kell a győzelemért a próbákat, önmaga legyőzését, az állhatatosság, a kipróbáltság kimunkálását. Tudnia kell a szabályokat, s csak szabályszerűen lehet küzdeni. Pál apostol többször is hasonlítja a keresztyénséget ilyen küzdelemhez: 1Kor 9,24–27; Fil 3,12–14; 2Tim 2,5; 2Tim 4,7–8.

Csokonai „csalfa, vak reményről” beszél, mert ő valamiben reménykedik. Mi azonban VALAKIBEN reménykedünk, s bármi történhet, a reménységünk nem szégyenít meg! Békességünk van Istennel a mi Urunk, Jézus Krisztus által!

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Róm 5,3–4

A szőlő kapálásával elvágják azokat a kis gyökérkezdeményeket, melyek a növényt csak a föld felszínéhez kötik, így arra kényszerítik, hogy lefelé erősítse a főgyökeret. Azért teszik ezt, mert az első széltől kidőlne, ha nem lenne elég mély támasza a földben. Többször is tisztogatják a felesleges levelektől, indáktól, mert azok elvennék erejét a gyümölcsérleléstől. Felkötözik, hogy mindenütt jól érje a nap. S még mi mindent tesznek vele, s érte, míg gyümölcse meg nem érik…

Egy jó szőlősgazda naponta kint van a szőlőjében. S mindez miért? A gyümölcs érdekében, hogy jöhessen aztán a szüret nagy öröme, majd a pihentetés időszaka… Nem véletlen, hogy a Szentírás olyan sokszor hasonlítja a hívőket szőlőskerthez, s az Úristent szőlősgazdához.

Isten nagyon jól tudja, mit kell tenni a mi szőlőnkkel. Akár „elvág” valamit, akár „megmetsz”, akár „megtisztogat”, akár „felkötöz” – szeretetből teszi, s úgy várja a „gyümölcsöket” (Ézs 5 és Jn 15).

Aki állhatatos, az kipróbált lesz: gyümölcsöző!

Itt mindig vágni kell…

Már az oltáskor vesszőt és szemet.

Az ültetéskor hajtást, gyökeret.

És évről évre minden venyigét,

Burjánzó lombot, gyomos föld rögét.

Itt minden éles: fűrész, kapa, kés.

Szívós harc ez a szőlőmívelés…

Hogy Krisztusba beoltott életem

Ne burjánzó –, gyümölcstermő legyen.

Győri József

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Róm 5,3

Aki szeret jó jegyet kapni, az tudja, mit jelent a megpróbáltatás. Ha azt akarom, hogy a bizonyítványom megfelelő legyen, vállalnom kell a tanulást, akkor is, ha nincs kedvem, vagy épp érdekelne valami tv-műsor.

Ezt csak az tudja megtenni, aki látja az értelmét a tanulásnak, a jó jegyeknek. Megpróbáltatást vállalni csak annak érdemes, aki célt lát maga előtt. Pál azért „dicsekszik” a megpróbáltatásokkal, mert tudja, hogy mind oda vezet a célhoz. Ha nem lenne megpróbáltatásban része, nem haladna előre.

Aki egy olvasás után azt gondolja, hogy tudja az anyagot, sokszor csalódik, mert feleléskor nem jut eszébe semmi. Aki csak puskát ír, talán megússza leleplezés nélkül, de sosem lesz valódi a tudása, s majd érettségin vagy a szigorlatokon derül ki, hogy mennyivel egyszerűbb lett volna akkor…

Vannak igék, melyeket többször is el kell olvasnunk. Talán addig, míg kívülről is meg nem tanuljuk, s belülről meg nem éljük!

A „megpróbáltatás” megbízhatóságot is jelent:

Mit ér az a ruha, amit nem lehet felpróbálni,

csak nézegetni;

mit ér az a híd, melyen nem lehet közlekedni,

mert életveszélyes rálépni;

mit ér az a barátság, mely addig tart,

amíg a másiknak semmi gondja;

mit ér az a hit, mely addig tart,

amíg Isten minden imádságomat teljesíti…

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Róm 5,1–2

Az ember lételeme a reménység. „Amíg élek, remélek.” Csak így érdemes nekiindulni egy napnak, elkezdeni valamit. De így érdemes emlékezni is. Azok a vértanúk (az aradi tizenhárom), akikre ma emlékezünk, tanúskodtak. Arról, hogy van nekik valami fontosabb, mint egyéni céljaik, személyes sikereik. Van egy olyan közös reménységük, melyért még meghalni is érdemes. Szavaikat, imádságaikat őrizzük. Emelt fővel, hittel mentek a halálba, s ezért reménységük megtartotta őket.

Rendkívüli emberek voltak? Igen, mert emberfelettivé nőttek. Ám ez az egyetlen méltó emberi élet, s ez az egyetlen méltó emberi halál is.

Reménytelenségek, csalódások csüggesztenek? Hullanak a levelek, s nyomasztó hangulat terhel? Láthatod a láthatatlant! Nézhetsz még feljebb, hiszen csak az állatok perspektívája a lefelé nézés. Az ember tud felfelé nézni, a végtelen távlatokba, s reménységgel élni.

Aki úszni akar megtanulni, annak el kell hinnie, hogy a víz fenntartja. El kell kezdenie gyakorolni olyan mozgásokat, s olyan levegővételt, mely ebben segíti. Van, aki úgy tanulja meg, hogy rögtön mélyvízbe dobják, s nincs is más választása. Van, aki lassan, biztonsággal megy kisebb vízből nagyobba. S van, akit a szülei szeretete tanít meg, nyakukba kapaszkodással, közös úszással, a vízben való távolság növelésével.

Te ismered, oh Uram, az én szívemet és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom. Ámen.

Damjanich János

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Róm 4,9–25

Ezekben a versekben hatalmasan megmutatkozik az Ó- és Újszövetség egysége. Tartalma, üzenete gyönyörűen kapcsolódik egymáshoz Ábrahám személyében. Ábrahám, aki először kapta a kegyelem szövetségét (1Móz 15), s csak azután a körülmetélését (1Móz 17), atyja lett mindenkinek, akik hisznek, s nemcsak azoknak, akik körülmetélkedtek.

Ábrahám hitének „nem volt példája”. Úgy kellett hinnie a szónak, hogy nem tudhatta, ki az az Isten, aki neki ígéretet tesz. Nem jelent meg előtte, s csak nagyon későn cselekedte vele a csodákat – előbb fel kellett mennie a Mórijjá hegyére, hogy megtudhassa Isten gondoskodását (1Móz 22). Utódainak már lehetett „Ábrahám Istene”, mert az ő élete már példává vált Isten cselekedeteiről. Ábrahám számára nem volt még „törvény” sem, hiszen az csak Mózes által jelentetett ki sok száz év múlva – mégis Ábrahámot hívják a zsidók atyjuknak, aki megigazult az Isten előtt – hitből.

Ezért tárulhat szélesre a kegyelem ajtaja mindazoknak, akik Ábrahám hite szerint várják Isten kegyelmét. Merünk hinni a hihetetlennek? Van bizalmunk engedni a szónak? Előttünk már oly sok példa van!

A nagy feladatok alázatosokká, józanokká, reálisokká tesznek. A fogadalmakból a kevés is sok, a hűségből a sok is kevés.

Ravasz László

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Róm 3,21–4,8

„Hit által, hit által, hit által!” Ez volt Luther Márton hatalmas felfedezése, aki addig mindig cselekedetekből akart üdvözülni. Mindent megtett, hogy ezt elérje. Felajánlotta életét Istennek, szerzetes lett, böjtölt, verte magát, naponta bűnvallást tartott, hideg kövön aludt csuhájában, zarándokutat tett Rómába, de semmi sem segített.

A hamis biztonságérzet, hogy ez elég, benne nem született meg, csak egyre jobban elkeseredett, s nem volt üdvbizonyossága. Akkor adták kezébe az Újszövetséget, s ahogy a Római levélhez ért, megdöbbenve olvasta ezeket a sorokat. Hiszen itt egészen másról van szó! Nem a törvény megtartása által, nem a jó cselekedetek által, nem az önkínzás által, nem az engedelmesség fogadalma által, nem, nem és nem, hanem csak hit által. A Jézus Krisztusban való hit által. Ez lett életének legemlékezetesebb napja, s ez érlelte meg azt a 95 tételt, melynek nagy része a bűnbocsánatról szól, és amely innentől kezdve igehirdetésének legfontosabb üzenete lett.

Hogyne, hiszen az igében olyan utat fedezett fel, melyet akkor kevesen hirdettek, sőt az igeolvasástól eltiltott hívek meg voltak kötözve az egyházi szokások által. Felfedezted-e már, hogy mit jelent a hit által való bűnbocsánat, vagy még mindig csak megfelelni akarsz Isten törvényének?

S mégsem törvényellenes a hit. Sőt, a hit által megigazult ember előtt lesz igazán fontos, hogy háláját kifejezze az Isten törvénye szerinti élettel.

Victor János

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Róm 2,17–3,20

Aki ismeri Isten törvényét, annak az lesz a tükre. Megmutatja, milyenek vagyunk. Még azt is, hogy miattunk „káromolják az Isten nevét”, mert hiába ismerjük a törvény szövetségi jellegét, mégsem élünk aszerint. Ez valamikor csak a választott népé volt, akiken Isten számon kérte. Akik büszkélkedtek a törvénnyel, azok megítéltettek általa. Mindnyájan bűnösnek bizonyultak a törvény megtartásában.

A törvény azonban arra is adatott nekünk, akik megismerhettük, hogy fékünk legyen: „Vigyázz, ne tedd!” Fék nélkül minden jármű életveszélyes. De minden ember is.

A törvény kegyelmi része, hogy megmutatja az utat Jézus Krisztushoz. Megmutatja ráutaltságunkat arra, aki egyedül betöltötte a törvényt, s akiben mi mindnyájan szabadok lettünk, hogy a törvénynek ne betű szerint, hanem Lélek szerint engedelmeskedjünk, immár szabad döntésből. Így lesz ösztökévé. Ahogyan a tiltásból ígéret lehet a parancsolatok során. A „ne tanúskodj hamisan” helyébe a „nem fogsz hamisan tanúskodni” lép, s ez biztatás arra nézve is, hogy igazán fogsz tanúskodni arról, amiről meggyőződtél.

Amit Isten elkezdett, azt véghez is viszi, mert műve nem játék, hanem az ő teremtő és szuverén megnyilvánulása. Lassan-lassan ránevel minket arra az örökségre, melyet az örökkévalóságban kiszemelt számunkra…

Ravasz László

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Róm 1,18–2,16

Isten munkája felismerhető. Minden, ami körülöttünk van, a maga helyén vall az Isten által adott rendről. Tanúskodnak a természeti törvények, a maguk zsenialitásával, melyre csak rácsodálkozni tudunk. Tanúskodik a történelem a maga igazságosságával, mert minden ember gyenge nádszál, alig birtokolhat valamit, s minden tudása semmi ahhoz képest, hogy a halállal kell számolnia. De tanúskodik a lelkiismeret is, mely minden emberben működik – attól függetlenül, hogy milyen társadalomban él –, hiszen minden emberi közösségnek vannak törvényszerűségei, melyek „belülről” szerveződnek. Ezek határozzák meg, mi a „jó”, mi a „rossz”, mi a „siker” és mi a „veszteség”, mi építi a közösséget, s mi nem. De meghatározzák a kultuszt is, mert az ember „gyógyíthatatlanul vallásos”, s ez sokkal mélyebben gyökerezik benne, mint hogy tanítani lehetne.

Az ún. ateista emberek ugyanúgy kialakítják a maguk „kultuszát”, csak lehet, hogy embereket vagy elveket imádnak az élő Isten helyett. Mindenki a maga törvénye szerint fog megítéltetni. Senki sem hivatkozhat arra az ítéletnél, hogy nem hallotta, nem tudta, mert az hazugság lenne.

„Mert amikor a pogányok, akik nem ismerik a törvényt, természetes eszük szerint cselekszik azt, amit a törvény követel… Ezzel azt bizonyítják, hogy a törvény cselekedete be van írva a szívükbe.” (Róm 2,14–15)

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Róm 1,1–17

„A hamis tanúzást a törvény bünteti” – mindnyájan ismerjük ezt a mondatot. A tanúságtétel a Szentírásban is rendkívül fontos fogalom. Valaki ellen vádat elfogadni csak két tanú egybehangzó állítása alapján lehetett. Persze mindig voltak „lefizethető tanúk”, akik jó pénzért mindent láttak és hallottak, ami nem történt meg. Jézus pere esetében őt azért nem lehetett elítélni, mert nem volt két tanú, aki egyformát mondott volna (Mt 26).

A Római levél tanúságtétel. Pál olyan gyülekezetnek írja, akiket csak hallomásból ismer, ezért a levél az ő hitének megfogalmazása. Minden keresztyén életében el kell jönnie annak a pillanatnak, amikor ezzel a levéllel megbirkózik: Mit is hiszünk mi valójában? Ki a mi Istenünk? Kik vagyunk mi? Mi és ki hitünknek biztos alapja? Hogyan gyakoroljuk ezt a gyülekezetben, s hogyan éljük meg a világban?

Ahhoz, hogy ne tanúskodjunk hamisan, nemcsak a mások által adott válaszokat kell elfogadnunk és végiggondolnunk, hanem a magunk válaszait kell megfogalmazni, ahogyan azt az igéből személyesen megértettük. Ez a hónap a Római levélé. A reformáció nagy tanúságtevői, de minden nagy egyházi mozdulás is ebből a levélből indult ki. Olvassuk tanúságra való készséggel!

Tanúságra erőt csak te tőled kérünk,

Hogy szent Istenséged dícsértessék tőlünk:

Ha először a te országod keressük,

Semmiben nem lészen fogyatkozás nékünk.

Sztárai Mihály

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024