Napi áhítat Archívum - Oldal 17 a 31-ből

Gyógyítások

Lk 13,10–17;14,1–6

A Lukács evangéliuma két külön (csak ebben az evangéliumban található) anyagot tartalmaz, melyek lényegük szerint hasonlóak. Jézus kérdésében a meggörnyedt asszony fájdalmas, beteg életét hasonlítja össze a farizeusok keményszívűségével.

Itt látszólag még történik egy „kompromisszumos” megoldás, hiszen a zsinagógai elöljáró a gyógyítással egyetért, csak a nappal nem. De Jézus éppen arra mutat rá, hogy fontosabb a betegségből való feloldozás, hiszen már sokat szenvedett az asszony. Szép párhuzamot von itt Jézus: Szombaton is eloldja mindenki az ökrét, szamarát itatni, akkor a beteg embert nem lehet feloldani betegségéből? Sokkal fontosabb az ember, mint az állatok, s ő ugyanazt tette, mint amit mindenki a maga gyakorlatában.

A másik történet nem zsinagógában játszódik, hanem egy vezető farizeus házában. Jézus ott kérdésével mutat rá a szombat jelenvalóságára. Kérdésére, hogy szabad-e szombatnapon gyógyítani, nem felelnek a jelenlévők. Miért? Nem tudták a választ? Sokkal inkább azért nem, mert valamit megértettek Jézus cselekedetéből. Jézus újabb kérdésében a kulcsszó az azonnal. Nemcsak az állat – ember szembeállítás lesz hát a lényeg, hanem az is, hogy a szabadítást rögtön el kell végezni. Mert sokkal fontosabb Istennél az ember személye, mint a törvény betűje! Te is „tedd meg, ha teheted!” Azonnal!

Ő előttem, Ő utánam.

A szívemben, a dalomban,

az életben, a halálban,

örömárban, fájdalomban.

Ő előttem, Ő utánam.

Túrmezei Erzsébet

2024-05-26

A sorvadt kezű meggyógyítása

Napi áhítat

Mt 12,9–14

A tegnapi történet úgy folytatódik, hogy Jézus bemegy a zsinagógába szombaton, ahol van egy sorvadt kezű ember. Már készül az újabb provokáció, hiszen azért kérdezik meg Jézust, hogy vádat lehessen emelni ellene. Ő egy példával válaszol: „Ki az az ember közületek, akinek ha egy juha van, és az verembe esik szombaton, nem ragadja meg, és nem húzza ki?” Mindennapos gyakorlattal pirít rá a kérdezőkre, s elmondja a szombat lényegét: „Szabad tehát jót tenni szombaton!” Fontosabb a szabálynál a humánus, vagy értéket megtartó cselekedet. Jelszavunkká is válhat: „Szabad jót tenni szombaton.”

A mindenkori törvénnyel szemben áll a szeretet törvénye, mert az átemel a törvényen is. A szeretet is sokszor átlépés a határokon. Isten azzal, hogy Jézus Krisztust elküldte hozzánk, bűnös emberekhez, nagyon nagy határt lépett át: az Ő világa és a mi világunk határát, az Isten és ember közötti határt. Nekünk időnként a saját határunkat átlépni is nehéz. Ezzel a gyógyítással Jézus azt mutatja meg, hogy a szabálynál igenis többet jelent a szeretet, és értékesebb az ember. Hiszen: „Az ember pedig mennyivel többet ér a juhnál!” Isten értékesnek tart bennünket.

Szabad hát jót tenni szombaton és a mai napon is!

Mert nem úgy ünnepeljük a szombatot, mint valami szertartást, aprólékos aggályoskodással, mintha azt gondolnánk, hogy valami lelki titkot ábrázol. Inkább úgy élünk vele, mint egy orvosszerrel, amely az egyházban a jó rend fenntartásához szükséges.

Kálvin János

2024-05-25

A kalásztépés

Napi áhítat

Mt 12,1–8

Az Újszövetségben különösen fontos történetek az ún. szombatnapi gyógyítások vagy más események. Mivel a fogság utáni zsidóság életében kiemelkedően fontos helyet foglalt el a szombat, megkülönböztetett figyelemmel kísérték a farizeusok és írástudók Jézus szombati cselekedeteit. Jézus pedig e történetek tanúsága szerint messze eltért az általuk megélt és oly fontosnak tartott Törvény előírásaitól. A farizeusok a Törvényben 613 paragrafust láttak, ebből 365 tiltás és 248 parancsolat, melyeket igyekeztek betartani. Ezért volt radikális Jézus törvényértelmezése, aki nem a betűt emeli magasba, hanem a parancsok lényegére irányítja a figyelmet. Különösen a szombattal kapcsolatban, aminek megszegése tetten érhető.

Az e témában leírt történeteket a „Jézus és a szombat” címmel foglalhatjuk össze, melyekről szól a következő néhány nap áhítata. Ezek közül az első arról beszél, amikor Jézus tanítványai gabonaföldön mentek át, s éhségük elűzésére morzsolgatták, majd megették a búzaszemeket. A farizeusok azonnal lecsapnak: „Tanítványaid olyat tesznek, amit nem szabad tenni szombaton.” Jézus Dávid példájára hivatkozik, aki evett a szent kenyerekből, sőt a papok is „megszegik” a szombatot. A lényeget ezután mondja el: Isten nem irgalmatlanul kívánja betöltetni a törvényt, hanem irgalmas irántunk. Ha valaki ezt nem érti, miért akarja betartani a törvényeket?

Gyakran így vagyunk mi is, könnyebben teszünk valamit, ha mondják, ha elő van írva, mint magunktól. Pedig igazi szabadságunk szabad irgalmas döntéseinkben van.

„A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért.” (Mk 2,27)

2024-05-24

Munka közben

Napi áhítat

Lk 12,41–46

Az Újszövetségben van egy szép példa arra nézve, hogy mit is vár tőlünk Jézus az Ő visszajövetelével kapcsolatban. Az a legszebb, ha munkában talál minket. Ha nem tétlenül ülünk egy nyugágyban, hanem tevékenykedünk az Ő országáért.

Ez azt jelenti, hogy feladatunk van itt a földön, dolgozhatunk, s jó lelkiismerettel tevékenykedhetünk. A mennyben pedig a „teljes szombatot” élhetjük majd meg. Ahogyan már hétközi munkánk közben szívesen gondolunk a hétvége pihenésére, így vágyakozhatunk munkánk során arra, hogy majd egyszer megpihenhetünk Istennél. Jézus arra hívja fel a figyelmet, hogy jó munkálkodni. Sőt azt mondja: az a boldog ember, akit a gazda munkában talál. Hét közben még a fárasztó munkát is lehet örömmel végezni.

Az ünnepet pedig nyugodtan ünnepelhetjük meg.

Mit értünk igazán a sabbat szabadságán?

Vajon igazán jól értjük a vasárnapi szabadnapot, amikor visszaszorítjuk vagy megtagadjuk a sabbat papi értelmét? Amikor elutasítjuk a nyugalomra szólító „kultikus” vagy „liturgikus” utalásokat?

Nem gondoljuk meg, hogy a nyugodalmat maga az Isten rendelte és ajándékozta, s éppen az ünnep megtartásában ígérte és parancsolta?

Gyötörjük csak ismét a magunk „geometrikus” gondolkodásmódját!

Csakugyan jól ünnepeljük a szabadságot, ha többé-kevésbé csak horizontálisan ünnepeljük?

Jan Milic Lochman

2024-05-23

Szombatról szombatra

Napi áhítat

Ézs 66,23

A Heidelbergi Káté Isten embernek adott követelménye szerint fogalmazza meg a parancsolathoz fűződő kérdését. Összefoglalásként is legyen előttünk:

„Mit kíván Isten a negyedik parancsolatban?

Először azt, hogy az igehirdetés szolgálata és az iskolák fenntartassanak és én, különösen ünnepnapokon, az Isten gyülekezetébe szorgalmasan eljárjak, hogy ott Isten igéjét hallgassam, a szent sákramentumokkal éljek, az Urat nyilvánosan segítségül hívjam és keresztyénhez illően alamizsnálkodjam. Továbbá, hogy életemnek minden napján szűnjek meg a magam gonosz cselekedeteitől, engedve, hogy bennem az Úr munkálkodjék az Ő Szentlelke által, és így az örökkévaló szombatot már e földi életben megkezdjem.” (103. kérdés-felelet)

Tehát a Káté is fontosnak tartja, nemcsak az istentisztelet látogatását, hanem azt is, hogy meglévő dolgaimmal szolgáljam Isten dicsőségét. Ézsaiás könyvében találjuk az igaz istentiszteletről való leírást, ahol nem elveket, hanem gyakorlati indítást találunk a szegények, nyomorultak felé (Ézs 58).

Másrészt pedig a Káté összeköti a parancsolatot a „nagy szombattal”, ami a világ végén jön majd el. A szombat megünneplése tehát nem más, mint bekapcsolódás Isten örök szombatjába, s az istentisztelet is földi, kicsinyített mása a Jelenések könyve által közvetített mennyeinek.

Boldog, aki Isten országának vendége!

hát mit fogunk

megtudni magunkról, amíg nem tudunk

nem tudunk, nem tudunk ünnepelni?

Szilágyi Domokos

2024-05-22

Szolga voltál Egyiptomban…

Napi áhítat

5Móz 5,15

„Mily jó, ha bűntől már szabad, az Úr szolgája vagy;

A bűn szolgája gyáva rab, a Krisztusé szabad.”

– foglalja jól össze énekeskönyvünk szép éneke a szolgaság – szabadság kérdését (467. dicséret).

Egy vidéki város stúdiója készített egy filmet „Falak és falak” címmel. Párhuzamosan mutatta be két zárt intézmény életét: egy börtönét és egy apácakolostorét. Párhuzamosan nyilatkoztak a lakók arról, miért is vannak ott, és mit jelentenek nekik a falak, a rácsok. A börtönben lévők rabságban voltak, rabruhában, s csalódottan vagy egykedvűen beszéltek tetteikről, érzéseikről, a bezártságban megélt napjaikról. Egy nővér a kolostorból pedig boldogan beszélt hivatásáról, mindennapos munkáiról, a zárda védő falairól, a Krisztussal élt életről.

Nem mindegy, hogy a rabságot önként választjuk, vagy kényszerből. A bűn rabságában sokat lehet gyötrődni. A Krisztus szolgaságában pedig mindig lehet örvendezni.

„Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.” (Gal 5,1)

2024-05-21

Örök rendelkezés

Napi áhítat

3Móz 23,1–3.14

Ma nehéz egy teljesen átalakult, modern korban ilyen pontos szabályokat betartani. Mások azzal érvelnek: az Újszövetség fényében már egyáltalán nem kell a régi szabályokkal foglalkoznunk! Mégis fontos, hogy mindezt ne csak elméletben tudjuk, hanem fel tudjuk vállalni a gyakorlatban is.

Különösen nehéz ez akkor, amikor olyan rokonainkkal vagyunk együtt, akik nem vallják hitünket. Sokszor egy étkezési imádság is kényszeredett helyzeteket teremthet. De a parancsolatban ott vannak a jövevények is. Nem véletlenül. Ha éppen valaki a rokonságból, vagy az ismerősök, a „jövevények” közül nálunk van, szép bizonyságtétel részünkről, hogy bevonjuk őket családunk ünneplésébe. S ez nem könnyű feladat.

A parancsolatban külön rész rendelkezik arról, hogy az is ünnepeljen veletek, aki egyébként nem lenne részese, vagy talán nem is érti egészen, mi történik. Itt kifejezetten arról van szó, hogy ő is részesedhet abban a jóban, amit a szombat kínál.

Legyen vendégszeretetünk részese az ünnepünkön is a házunkban tartózkodó „idegen”.

Éjszaka kezdődik az ünnep,

éjszaka, hogy látni lehessen a napkeltét,

hogy látni kelljen az ünnepi nap keletét.

Szilágyi Domokos

2024-05-20

A „szolgálókról”

Napi áhítat

5Móz 5,14

Nem anakronizmus ezt a parancsolatot századunkban értelmezni? Hát hol vannak ma „szolgák” és „szolgálólányok”? Senki nem gondolhatja, hogy ez csak azokra vonatkozik, akiknek bejárónőjük van. Vagy akik napszámost fogadnak. Rokonságunkban előfordult, hogy egy jó erdélyi mesterembert fogadtak lakásuk kifestéséhez, de a mesternek volt egy kikötése; mivel szombatos volt, ő szombaton nem dolgozott. Családunk viszont keresztyén, így ők vasárnap nem akartak mást dolgoztatni. Nehezen lehetett a napokat egyeztetni, de a munka egyéb napokon – igaz, bonyolult szervezéssel – mégis elvégződött, s a lelki békéje mindenkinek megmaradt.

Mit jelent tehát ma ez a parancsolat? Ma is vannak szolgák, csak őket gépeknek nevezik. Ők szolgálnak helyettünk, s elvégzik, amit rájuk bízunk. Nem kell átírni a parancsolatot, de lehet alkalmazni: se mosógéped, se porszívód, se tisztítógéped, se kocsimosó keféd, se műhelyedben a szerszámok, se kisgépek az udvarodon, se a kapáid, kaszáid, se kalapácsod! S ez nem törvényeskedést jelent, de külső dolgokban is ki kell fejeződnie az ünnepnek. Nem lehet nyugodtan élvezni a vasárnapot hangos centrifuga, vagy fűnyíró zöreje mellett. Vannak persze kivételek, mikor nem tudjuk kikerülni ezt, például ha vasárnap reggel esik haza gyermekünk a táborból, és hétfőn már megy a másikba. Vagy ha leveri az almát a vihar. De ilyenkor is a szándékunk a fontos. Ma is lehet hát a parancsolat ezen részét „szó szerint” érteni.

Ma egy vallásos zsidó családban amíg a férfiak a zsinagógákban imádkoznak, a nők előkészülnek az ünnepi vacsorához, miután már meggyújtották a gyertyát. A televízió, a rádió, a telefon természetesen ki van kapcsolva, sőt le is szokták őket takarni, hogy a hétköznapok profán világát még ily módon is kizárják.

Naftali Kraus

2024-05-19

Parancsoltam neked!

Napi áhítat

Jer 26,1–2

A Tízparancsolatban egyes szám második személyben fogalmazódtak a parancsok, ezért személyesen kell mindenkinek értelmeznie. Jeremiás először megpróbál kitérni Isten hívása elől, majd Isten mindig személyesen neki parancsol. Ha halljuk az Úr parancsát, először mindenkinek magának kell szembenézni vele, nem pedig a másikon számon kérni. Ezért kezdődik a felsorolás velem, mert a magam viszonyát kell előbb tisztázni. Csak utána fordulhatok a többiek felé. Ünnepelni nehéz egyedül, ezért adott nekünk a mi Urunk közösséget egymással.

Marc Chagall: „Ünnep” c. képén egy komor, imakendőt viselő férfi látható. A képen nem sok ünnepi van, a komor, szürke tónus, a mozdulatlanság az ünneplés mozdíthatatlanságára, merevségére utal. Ezért mozgalmas ellenpont, hogy a férfi fején kicsiben egy alak mozdul el az ellenkező irányba. Kifejeződik rajta a Törvénytől való tartás, maga a parancsolatok lényege. A művész egy másik képén, melynek címe: „A szombat”, hasonló rezignáltság érezhető, hiszen egy szegény család szombatját mutatja, az asztalon ott vannak a gyertyatartók, de üres az asztal, nincsenek az ünneplésnek igazi jelei. Mindenki megfáradva áll vagy ül a szobában, s az ágyban még egy beteg is fekszik. A kép szomorúságot áraszt, az ünnep hiányát.

Az ünnepet fontos megélnünk egyénileg is, de közösség nélkül nem tudjuk megosztani örömünket. „Megélni” – így fogalmaztuk, azt pedig igazán csak másokkal együtt lehet.

Éld! Te is!

Mert a játék szertartás, kultikus cselekvés, amikor a megszokás rendjéből átlépek az ünnepi rendbe.

2024-05-18

Elfáradt test

Napi áhítat

Préd 12,12

Sok diák kérdezi tőlem (főleg vizsgaidőszakban), hogy szabad-e vasárnap tanulni?

Nehéz akár igennel – akár nemmel válaszolni. Ha nemet mondok, s valaki mégis tanul, lelkiismeretfurdalása lesz; ha igent mondok, azt mondják: milyen liberálisan kezeli a parancsolatot… (Hollandiai református atyafiak még azon is megbotránkoztak, hogy mi engedjük diákjainkat vasárnap visszautazni az internátusba.)

A vasárnap óráinak eltöltésével kapcsolatban nincs előírt tanításunk. Mit csináljunk egész nap? Azt tudjuk, hogy fontos megszentelnünk a napot, elmegyünk együtt a templomba, Bibliát olvashatunk, családi áhítaton vehetünk részt, együtt ünnepelhetünk. Ez semmiképpen nem hiányozhat a napunkból. Ha elmarad a templom, a csend vagy a közösség – az már nem igazi vasárnap többé.

Úgy gondolom, ha mindezt megtettük, szabadok vagyunk nehezebb időben (pl. vizsgaidőszak) a tanulásra is. De a tanuláshoz is szükséges a lelki erő, a nyugalom. Sok vizsgaidőszakot éltem meg én is úgy, hogy görcsösen hajoltam a könyv fölé, s azt vettem észre: három óra alatt csak 4–5 oldalt haladtam. Sokkal jobb lett volna egy felállás, séta, egy tea, egy rövid beszélgetés, mint akaratom csökönyös ragaszkodása a tanulnivalóhoz. Ilyen a vasárnapi tanulás is.

Meg kell állni időnként, erőgyűjtésre, tisztázásra, magunk összeszedésére.

A vasárnap ezt nyújtja nekünk, még vizsgaidőszakban is.

Noha szombat eltöröltetett, azért mégis alkalom ez ma is számunkra arra, hogy bizonyos meghatározott napon összejöjjünk az Ige hallgatására, a szent kenyér megtörésére és nyilvános könyörgésre, azután hogy a szolgáknak és a munkásoknak legyen idejük a pihenésre.

Kálvin János

2024-05-17