Jel 2,12–17

A pergamoni gyülekezet már megerősödött a harcban, s örömmel részesül a győzelemben. Erődítménnyé lett, hegyen épített várossá, ahová sokan felnézhetnek. Ám ahogyan minden erős vezetőben, úgy az erős gyülekezetekben is nagy kísértés az emberi tanítások beszüremkedése.

Nem arról van szó, hogy nem hirdetik Isten igéjét, hanem, hogy hozzátesznek, vagy éppen elvesznek belőle – tetszésük szerint. Amit igen nehéz elkülöníteni, mégis nagyon fontos, mert Isten ítélete van azokon, akik ezt teszik (Jel 22,18–19)! Nem véletlen, hogy a magát kijelentő Úr éppen kardjával közelít a közösséghez! Harcolni fog ellenük!

Veszély van, ha:

a/ engedékenység mutatkozik a teljesen világos tanításokban. Amikor le van írva, hogy nyelveken szólni csak úgy szabad, hogy ketten vagy hárman, s csak magyarázattal, és nem mindenkinek ez a kegyelmi ajándéka, akkor nincsenek kivételek (1Kor 14). Nem lehet azt hirdetni, hogy most „lélekáradás van”. S ha leborulás helyett egy gyülekezetben hanyattesés történik, akkor az nem Isten hatalmának megnyilvánulása, hanem embereké.

b/ a „teljes ismeret” birtoklását hirdetik. Amikor valaki azt hirdeti, hogy ő ismeri a „titkokat”, s az „isteni tudás” birtokában van. Itt ugyanis még csak „tükör által homályosan látunk” (1Kor 13,12), s a mi gondolataink nem az Ő gondolatai (Ézs 55,8).

A legérettebb gyümölcseinket is megkeresik a férgek.

C. H. Spurgeon

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Jel 2,1–7

Minden gyülekezet neve önmagában is üzenetet hordoz. Vannak közös, ún. mozaikszerű vonások, amelyek mind a hét gyülekezetnél megjelennek, de csak együtt mond valamit maga a kép (ilyen a bemutatkozó Krisztus tulajdonságainak egy-egy részlete a gyülekezet megszólításában); s vannak a számonkérésnek jellegzetes elemei, melyek minden gyülekezetnél különböző mértékben olvashatóak (pl. dicséretek, ítéletek, ígéretek…).

A jellegzetes befejezés: „Akinek van füle, hallja!” emlékeztet Jézus mondására, amellyel tanítását sokszor befejezte (Mt 13,9.43). Ez nem más, mint az engedelmességre, a hallott üzenet teljesítésére való felszólítás.

Az efezusi gyülekezet gazdag cselekedetekben, állhatatos tűrésben, teherviselésben, de nincs már meg benne az első szeretet. Ilyen fontos lenne az az „első szeretet”? Hogy ehhez képest kevés minden jó cselekedet? Igen, a gyülekezet sürgősségi levelet kap: AZONNAL! Térj meg, azaz fordulj vissza, emlékezzél meg!

A győzelem itt a maguk önigazságának legyőzése, megszolgált méltóságuk feladása – hiszen hogy is lehet megtérésre szólítani egy gyülekezetet, amelyben csak olyan tagok vannak, akik már réges régen megtértek!

Fájdalmas ilyet hallani, de jó tudnunk, hogy a tisztelet sosem magunknak szól, hanem mindig Isten parancsának!

Testvéreim! Azokat az igéket olvassátok legtöbbször, amelyek a legtöbb fájdalmat okoznak!

C. H. Spurgeon

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Jób 1,13–22

Jób életének eseményeit minden gazdagságával együtt sem kívánja magának az ember. De hozzáállása megszégyenítően engedelmes. Elveszít szinte mindent, egyedül az élete és a felesége marad meg – mégsem átkoz senkit, s nem roppan össze. Mélyen, őszintén megrendül, sokat küszködik, hallgat, viaskodik, de látja, s megvallja, hogy minden Isten kezéből jön ebben a világban – nincs ellene mit lázadnunk!

Isten ad. Felhozza napját jókra és gonoszokra is – megáldja kezük munkáját. Isten elvesz. Jóktól és gonoszoktól is – semmivé teszi kezük munkáját.

Hol itt az igazság? Őbenne. Mert a jóság és gonoszság semmire nem hatalmaz fel. Egy jó embernek nincs több joga Istentől kérni valamit, mint egy gonosznak. Mert ez, hogy „jó” és „gonosz”, olyan emberi kategóriák, amelyeknek semmi közük az igazi valósághoz.

Isten előtt ugyanis minden ember gonosz, mert bűnben él. Az általunk „jónak” nevezettek nem gyilkoltak ugyan, csak lehet, hogy szavaikkal tettek tönkre egy életet; lehet, hogy sosem loptak, de olyan zsugoriak, hogy gyermekeik majd összevesznek vagyonukon; lehet, hogy mindenki szemében nagyon kedvesek, de amint valami nehézség támad az életükben, azonnal vádaskodni kezdenek, s lázadnak Isten ellen, stb.

Isten előtt csak megváltásra szoruló ember van, aki valamilyen céllal született a földre, s előtte csak az a kedves, aki alázatos, őszinte, bűnbánó ember, aki tiszteli akaratát.

„Mert én megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek. Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is… Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4,11–13)

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

 

Zsolt 90

Nagymamám 90 éves koráig élt, s nagyon tisztelte a ­szüleit. Nem tudom, hogy valóban ilyen egyenes összefüggés van-e a két dolog között, de ő mindig ezt hangsúlyozta. S valóban láttam sokakat nagyon korán elmenni, akiket szüleik temettek el, s nagyon elkényeztetett, szüleiket semmire tartó emberek voltak. Néhányan közülük olyanok is, akiket a nagyszülők ellen neveltek, mert azok fegyelmezni próbálták unokáikat.

S láttam késő öregségig megőrzött ép elmével, gazdag méltóságos emberséggel elbúcsúzni olyanokat, akik ismerték az élet bölcsességét. Amióta őket láttam – nem félek az öregségtől, mert tudom, hogy nemcsak mindent lassan elveszítők vannak, hanem olyanok is, akiknek életében minden lassan beérik abból, amit tettek. S a késő öregség gazdag aratás ideje lehet!

Érdemes meghallgatni őket, mert a hosszú élet sok tanulsággal járhat. Ők, mint egy „élő történelemkönyv” hordozzák sebeik­ben, ünnepeikben, tapasztalataikban mindazt, amit az elmúlt hatalmas korszakok változásai hoztak. S érdemes odafigyelni megcsendesedéseikre, s arra, hogy mi az, amit még ilyen idősen is tisztelnek! Még mindig kevesebb időbe telik tőlük kérdezgetni, mint magunknak mindent megtapasztalni.

A hosszú élet tehát Isten parancsainak tiszteletéből fakad.

„Aki a parancsot megtartja, nem ismeri meg a veszedelmet, mert a bölcs ember tudja, hogy eljön az ítélet ideje.” (Préd 8,5)

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

5Móz 21,18–21

A mózesi törvény igen súlyos. Abban a korban a gyermeknek nem volt olyan kultusza, mint manapság, sőt nagyon keményen büntették, ha valaki a szülei ellen fellázadt. Nem volt szokatlan a verés sem. A fegyelmezésnek sokféle módja lehetséges, szavakkal is lehet legalább olyan mértékben bántalmazni. De ma sokkal érzékenyebbek is vagyunk. A szülőknek felelőssége, hogy jól, s jóra nevelje gyermekét. De saját életük nehézségeit, megoldatlanságait is továbbadhatják gyermekeiknek. Azt mondják, hogy 12 éves korig minden nehezen kezelhető gyermek valójában a szülők tükre. Hiszen minden rendetlen, engedetlen gyerek biztonságos határok és elegendő figyelem után kiált!

Az egyensúlyt ehhez a törvényhez a jézusi példázat magyarázata adja meg: Lk 15,11–32! Ez a történet jól szemlélteti a szülők és a gyermekek döntéseit, s annak következményeit is. S mindebben hogyan van jelen Isten szándéka. Az ötödik parancsolat tiszteletről beszél. Mert a szülői méltóság, s a szülők tisztelete valójában Isten atyai mivoltának tisztelete, aki nekem éppen ezeket a szülőket adta! Aki éppen rajtuk keresztül akar engem formálni.

Biztosak lehetünk benne, hogy mindig tudja a szülő is, mikor nem tette jól, amit tett – de sokszor nem tehetett másként! S minden gyermek is érzi, ha túllépte a határait. Feltételezzük a jót! Ha most beleképzeljük magunkat az ő helyükbe, mi sem biztos, hogy másként tudnánk tenni. De mindenképp arra nézzünk, amiért hálásak lehetünk nekik. Az minket is és őket is megerősíti a jóban. Talán valamikor el lehet jutni a szülőkkel való kapcsolatban is egy kölcsönös bocsánatkérésig, megbocsátásig, a kapcsolat rendezéséig, feldolgozásáig.

„Mert akit szeret az Úr, azt megdorgálja, de mint apa a fiát, akit kedvel.” (Péld 3,12)

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024