1Kor 13,12–13

Abban a korban a tükör kikalapált fényes fémfelület volt, melyben valóban eltorzultak a vonások, csak homályosan lehetett látni a dolgok tükörképét.

Az embernek minden ismerete ilyen homályos csupán, mert a világot nem egészében látja, csak amennyit képes felfogni belőle. Olyan, mint a Hold, mely a Napból csak épp valamennyit képes visszatükrözni, s ha még a Föld-árnyék is közbejön, egészen „elkeskenyedik” a fénye. Isten szeretetét csak ennyire vagyunk képesek továbbadni, még ha teljességgel kapjuk is.

Legyen ez a mai nap az elszámolásé. Hogyan szerettünk ebben az évben? Min kellene változtatnunk? Most, hogy gondolkodtunk a valódi szeretetről, ki az, akit képtelenek vagyunk szeretni? Miért? Nem magunkat látjuk benne? S magunkat elfogadtuk olyannak, amilyenek vagyunk? Kit kellene nagyon szeretnünk, hogy ember lehessen belőle, akinek segíteni kéne, hogy önmagát elfogadhassa? Mi az, amiben le kellene végre vetkőznünk a gyerekség bábját, hogy felnőtté érhessünk a szülőkkel, testvérekkel, barátokkal való kapcsolatunkban?

Van, ami elmúlik, van, ami megmarad. Az örökkévalók fényében a mulandók is elfoglalhatják „méltó” helyüket napjainkban.

Keresztyén életünk külső cselekedetekkel való

tapogatózás és araszolgatás

a Megragadhatatlan felé,

miközben átélhetjük,

hogy az elérhetetlennek látszó Isten

bensőnkben lakik és szeretetével

betölti lelkünket.

Simon András

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

1Kor 13,8/a

Természetesen Isten szeretetéről van szó: az agapéról. Ez az a szeretet, ami feltétel nélküli, s ami valóban egyedüli változást hoz az emberben. Se fenyegetés, sem ítélet, sem börtön, sem halál, sem egyéb nem kényszerít bennünket bűnbánatra, változásra vagy utunk abbahagyására. Csak a meg nem érdemelt szeretet miatt érzett szégyen.

Amikor egyik szülőnk kijelenti a barátunkra nézve, hogy elviselhetetlen, s nem barátkozhatunk vele többet – valószínűleg belelovall minket abba, hogy bebizonyítsuk az ellenkezőjét, s még többet barátkozunk vele. Vagy, ha egy tanár kijelenti egy diáktársunkról, hogy ostoba és gonosz, s mindenkire ártalmas, hogy itt van, akkor – ha szeretjük –, még inkább meg fogjuk védeni, már csak azért is, mert a tanár az ellenkezőjét mondta.

Soha el nem múlik (soha nem hagy alább, soha meg nem botránkozik) – gyakorlatban:

teljesen független minden elvárástól (= szeretlek, ha…),

s teljesen független minden indoklástól (= szeretlek, mert…), azaz szeretlek = mert szeretlek.

A szeretet a Teremtő szándékának megértése,

…

a szeretet kezdete a világosság,

a szeretet módja az odaadás,

a szeretet eszköze az alázat,

a szeretet útja a követés,

a szeretet iránya a közeledés,

a szeretet jelenléte a bizonyosság,

a szeretet célja a tökéletesedés,

a szeretet minden ember kötelessége.

Oravecz Imre

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

1Kor 13,6

Valaki egyszer elmondta, hogy mert mindenki szemében állandóan jó akar lenni, meg akar felelni mások elvárásainak, ezért sosem meri elmondani a nyilvánvaló bűnöket vagy hibákat a többieknek. Emiatt nagyon szeretik, de benne csak gyűlik a feszültség, a harag azok iránt, akiknek látja a hibáit. Hogy kell ezt jól csinálni?

Nem rázúdítva a másikra, hanem csendesen beszélgetve, kérdezve, megfelelő alkalomért könyörögve, hordozva a másik terhét, esetleg kijavítva, helyrehozva azt, amit elrontott, hogy magában szégyenülhessen meg, s ne miáltalunk. Nagy-nagy szelídséggel, semmi fenyegetéssel, s nagyon világosan tudva, hogy ha a másik felismerte a maga vétkét, kínlódik is benne!

Nem örül a hamisságnak (nem örül az igazságtalanságnak, bűnnek, hibának, s nem mosolyog az ellenségeskedésen) – gyakorlatban: nem nézem el a másik bűnét, hibáját (de nem is akarom a szülei szerepét átvenni, az Istenét pedig végképp nem!), nem vigyorgok, hogy ő sem jobb nálam, s nem is igazolom a más vétkével a magamét!

De együtt örül az igazsággal (a másikkal együtt hálás, ha Isten igazsága napvilágra jön) – gyakorlatban: keresem ezt az igazságot, s tudok a bűnvallásban társa lenni a másiknak, minden pletyka nélkül, testvéri közösségben.

Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hisz szeretik.

Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hiszen szeret.

Van, aki úgy érzi, minden tettére

vigyáznia kell, éppen mert szeret.

Somlyó György

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

1Kor 13,4

Csak aki magát tudja szeretni, az fog tudni másokat is. Isten így szeret engem, tehát így szerethetem magam én is. Nem mondja, hogy jó vagyok így, ezért megmutatja az utat, ahogyan változhatok. Ő már azt is tudja, milyen lehetek majd az Ő szeretetétől. Használni akar engem, mert rajtam keresztül is szeretni akar embereket, tehát fontos vagyok neki. A szeretet ünnepén tanulni akarom a szeretet módját.

Türelmes (hosszútűrő, béketűrő, nagylelkű) – gyakorlatban: meghallgatom a másikat, nem gondolok mögötte semmit, elhiszem, hogy amit mond, magáról mondja, ne csak magamra reagáljak mindig, ha beszélgetünk…

Jóságos (kegyes, szeretetteljes, szelíd) – gyakorlatban: ne csak akkor szeressem, ha ő szeret, s ha hibáimat tudatosítja, ne védekezzek, hanem csendesedjem el…

Nem irigykedik (nem féltékeny, nem utánoz) – gyakorlatban: tisztelem a másik értékeit, s örömmel segítek neki felfedezni a sajátját!

Nem kérkedik (nem dicsekszik, nem hivalkodik) – gyakorlatban: nem azért szeretem, hogy mutassam, sőt észre se vegye, hogy szeretem, csak éljen benne, mint hal a vízben…

Nem fuvalkodik fel (nem fújja fel magát, nem természetellenes) – gyakorlatban: nem bizonygatok, csak vagyok!

A szeretetet szét kell osztani,

mert természete szerint oszthatatlan;

mikor már másnak nem jut,

magadnak sem marad belőle.

Garai Gábor

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Zak 14,16–20

Milyen szép is a csengettyűk hangja! Minket már karácsonyra készít, amikor majd szenteste megszólal…

Minden hang, minden szó Őt fogja dicsérni! Az egész teremtettség megmozdul tiszteletére, hogy utat készítsen. Simává lesz a terep, s nem lesz többé változás, vagy változásnak árnyéka, folyóvíz fakad a víztelen Jeruzsálemből. Ahogy adventben készítgetett is minket az ige: „Minden hegyet hordjatok el, legyen a göröngyös simává…” (Lk 3,5). Számunkra az útkészítés alkalma – eljövetelének „siettetése” lenne. Hiszen, ha várjuk Őt, készítjük útját.

Egy hatalmas dél-amerikai városban egyik napról a másikra olyan földrengés volt, hogy az összes út széthasadt. Nem lehetett közlekedni, mert nem tudhatta az ember, hogy hol milyen árok tátong előtte a következő lépésnél. Az emberek pallókat hordoztak a hónuk alatt, hogy elmehessenek egymáshoz… Lehet, hogy nekünk is pallót kéne hordozni mostanában?

Úrvacsorára is készülünk a karácsonyi ünnepkörben. Lehet bűnbánattal, s lehet hálaadással úrvacsorázni – a lényeg, hogy őszintén tegyük, s ebben is utat készítsünk Neki mások felé. Dicsérje Őt úgy úrvacsorázásunk, hogy megbékélünk valakivel, akinek az lesz a karácsonyi ajándék, hogy meglátogatjuk, bocsánatot kérünk, vagy éppen küldünk egy igét…

Egy látogatás receptje: Végy három adag szeretetet, két adag tapasztalatot, önts hozzá egy adag türelmet, majd egy késhegynyi humort. Végül öntsd le megértéssel, s várd ki, míg igazán csend lesz benned. Akkor elindulhatsz.

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024