Mt 5,4

Aki csak nevet, vagy aki még csak sír, az hiányállapotban van. A nevetés elmúlik, a sírás elcsendesedik. Aki azonban sok nyugtalanság, izgalom után, vagy vészhelyzetből szabadulva éli át, hogy „van Istenem”, az valóban boldog ember.

Ehhez sokszor kell nevetni, s átélni, hogy a nevetés még nem öröm. Sokszor kell sírni, s megtapasztalni, hogy vágyaim betöltése még nem a boldogság, amiért sírtam, nem lett enyém azzal sem, ha netán megkaptam – dologi értelemben. Pl. attól, hogy valaki megkapja a társát, még nem lesz boldog, akkor sem, ha sokat sírt érte. Ugyanúgy lehet vele boldogtalan is, ha nem veszi komolyan, hogy nem önzése kielégítésére kapta, hanem csiszolódásra, Isten dicsőségének megélésére, s hogy megtanuljon végre igazán szeretni.

A bűneik felett síró, s megbocsátást megélő emberek már nagyon közel vannak a boldogsághoz, mert az örömében síró éli át a legnagyobb csodát. A befelé síró, aki kifelé mosolyog, miközben csorog a könnye.

Aki már tudja, hogy végtelen szomját csak Isten töltheti be, végtelen szomorúságát – az övét és a világét is –, csak Isten vigasztalhatja meg. Aki szívvel vallja, s mondja a H.K. első kérdés-feleletét.

Isten rajtad: végtelen könny; Isten benned: végtelen mosoly.

Weöres Sándor

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Zsolt 1

Adventi időben mindenki készülődik. A második nagy parancsolat szeretetre buzdítása legyen vezérfonalunk most, az év utolsó hónapjában. Ahogyan év elején Istenre figyeléssel kezdtük, úgy ez ünnepi hónapban csendesedjünk a másik szeretetére, annak helyes kifejezésére.

A bibliai boldogság fogalma azt a tökéletes harmóniát, hiány­talan állapotot jelzi, amelyben minden szükség megszűnik. Ez az állapot az ember számára csak Istenben érhető el, mert Ő a „boldog Isten” (1Tim 1,11). Az Istennel való közösség megélése ünnepet jelent, feltöltődést, kisimulást, a dolgok jórafordulását, tehát áldott állapotot. Ezt várjuk adventben is.

E világban az ember számára ez csak ritka pillanat, inkább előízét érezzük a mennyei boldogságnak, amire várunk. Az advent tehát nem a karácsony ünnepére való várakozásunkat jelenti, hiszen a Jézusban megélhető közösség teljességét várjuk, az Ő második visszajövetelét. Ahogyan az elsőt megígérték a próféták, s beteljesedett, úgy hihetjük, hogy a második eljövetel is bekövetkezik.

Hogyan készülődjünk? A fenti zsoltár vezessen minket gondolatainkban.

Ne tartsd fontosnak, hogy fontosnak tartsanak. Egyszerűen csak szeress, és fontos leszel.

Simon András

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Mt 5,16

A magyar és külföldi irodalomban több olyan regény is van, amely lelkészek életéről, küzdelmeiről, szolgálatáról szól. ­(Giertz Bo: Házát kősziklára építette, Makkai Sándor: Holttenger, Sükös Pál: A keskeny úton)

Az egyik legismertebb mű Móricz Zsigmond: A fáklya c. regénye. Egy fiatal lelkészről szól, aki a teológiai stúdiumok barátságos világa után találkozik a rideg valósággal, a gyülekezetekben meglévő szinte képtelen elvárásokkal, a szolgálat emberi nehézségeivel, a saját hite, kitartása végességével. A „valóság” fel is őrli erejét, eltávolítja a teológia szépen felépített rendszerétől, kiveszi maradék energiáját. Mindaz, amire elhivatást nyert, amivel a gyülekezetet megajándékozhatta, valahol elvész, ellaposodik. A világítani vágyás, amivel megérkezik a faluba, lassan más értelmet nyer, hiszen képtelen szembenézni saját és a gyülekezete tehetetlenségével. A faluban kitörő hatalmas tűzvészben aztán mégis betölti hivatását, hiszen a mentésben, a falu életének, értékeinek, embereinek védelmében, mint világító fáklya, mint hatalmas lángoló felkiáltójel hal meg másokért.

Móricz saját tapasztalatai alapján írta meg a pesszimista, de valóságos helyzetelemzést úgy, hogy nem volt tőle idegen a regény légköre. (Beiratkozott a Debreceni Teológiára, ám sohasem járt ténylegesen oda.)

Ez a regény példázhatja életünket a mi feladataink felől: Jézus ma is azt mondja, ami a legfőbb adományunk másoknak:

„Ti vagyok a világ világossága!” (Mt 5,14)

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

2Kor 8,7–15

A korinthusi levelekben Pál apostol többször is ír az adakozásról, és sokat foglalkozik az adományok összegyűjtésének technikai részleteivel is. Ez az ige is ilyen környezetben található a második korinthusi levélben. Pál apostol jól tudja, hogy az adományok összegyűjtése nem csupán szervezési kérdés, hanem lelki.

Ha valaki adakozik, tudnia kell, hogy miért teszi. A mi adakozásunknak pedig Jézus „szegénnyé létele” az alapja, hiszen Ő általa lehetünk „gazdagok.”

Egy németországi templomban értettem meg én is azt, hogy mit jelent adni: amikor összegyűjtötték az istentiszteleten az adományokat, feltették az oltárra, mintegy kifejezve, hogy Istené. Fontos azt is tudni, hogy kinek adjuk: „velem tettétek meg” (Mt 25,40), s azt is, hogy mindez nem magunktól van, hanem Isten gazdagságából. Ezért nem lehet a keresztyénséget elvi szinten megélni.

Cselekedeteinknek, az adakozás szintjén is, követnie kell hitünket.

Egyszer Spurgeon együtt imádkozott néhány gazdag emberrel, s amikor a szegényekért kezdtek imádkozni, a nagy igehirdető félbeszakította az imádkozást, és azt mondta: „Ezért nem kell imádkozni, hanem csak a zsebünkbe nyúlni.”

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

2Kor 9,1–5

A pénzbeli adakozás három formáját különböztethetjük meg:

Az első, amit legtöbbször hallunk, amikor a istentiszteleten elmondják: „Hirdetem az adakozást az ige szavával: a jókedvű adakozót szereti az Isten.” Talán már nagyon sablonos lett számunkra ez a mondat, pedig az istentisztelet szerves része az adakozás. Benne is van a liturgiánkban. Éppen ezért nem függetleníthető attól, hogy miért is megyek az istentiszteletre. Csak kapni szeretnék, vagy én is viszek valamit? Mert az adomány az áldozat egy része. Sok helyen így is hirdetik: „A hálaáldozat istentiszteletünk része.” Fontos hát az adakozásra is „készülni.”

Második forma az egyházfenntartói járulék fizetése, ami azt jelzi, hogy egyrészt mi is szeretnénk hozzájárulni a gyülekezetünk, egyházunk fenntartásához, és szükségletei betöltéséhez. Ezért az, hogy vállalom a terheket is, és nemcsak a gyülekezetem előnyeiből részesülök, azt mutatja, hogy felnőtt tagja vagyok a közösségnek, amelyhez tartozom. Aminek anyagi vonatkozásban is meg kell mutatkoznia.

A harmadik forma pedig az egyéb adományok, céladományok körébe tartozik. Ezek nem biztos, hogy rendszeres kiadások, hanem kapcsolódhatnak egy-egy felhíváshoz, természeti katasztrófához, vagy éppen egy gyülekezet templomépítéséhez. De lehet, hogy rendszeres támogatást is vállalunk egy-egy missziós társaság, egyházunk különböző missziói, szolgálatai, szervezetei vagy iskolák, diákok támogatására. Ezen kívül lehet ruhát, tárgyakat, könyveket, élelmet adni azoknak, akik rászorulnak.

Helyén van-e az adakozás az életemben?

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024