Róm 15,1–21

Az, hogy nem élünk a másik ellen, még nem jelenti a parancsolat betöltését. Ennél itt sokkal többről van szó.

Azt kell megtanulnunk, hogyan tudjuk befogadni, elfogadni a másikat. Sokszor nehéz elképzelni, hogy a másikat lehetne szeretni. Azt is nehéz elképzelni, hogy a másikat hogy szeretheti Jézus. Szerintünk csak úgy lehet keresztyénnek lenni, ahogy azt mi megértettük, s ezért ha valaki másként értette meg, akkor elítéljük. Szembeállítjuk magunkkal, s azt mondjuk, hogy valamelyikünké nem igaz. Pedig ha a bibliai példákat egyszerre gondoljuk magunk elé, akkor látnunk kell, hogy volt Mózes, de volt Jefte is, Dániel és Dávid is. S mindőjüket szerette és használta az Isten.

Ugyanilyen fontos dolog, hogy amiről a másik úgy nyilatkozik, őt bántja bennünk, azt hagyjuk el. Nem megsértődve, hanem a szeretet szabadságában. Ha erről mi nyilatkozunk, mondjuk azt, hogy „minket zavar”, s ne rögtön azzal jöjjünk, hogy ez „biztos Isten akarata ellen van”. Mert az már ítélet.

Korán reggel meríts egy csöppnyi fényt a Fényből: gyöngyszemmé kristályosul kezedben. Aztán indulj – és a szeretetsugarak majd elvezetnek ahhoz, aki szenved; vigasztald, emeld fel, míg fájdalma nem szűnik, s eggyé lesz a két szív.

Balázs Károly

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Róm 13

„Légy résen!” – köszönnek egymásnak a cserkészek. Gyermekkoruktól tanulják, hogyan kell okosan eligazodni olyan körülmények között, amelyben nem otthonosak. Találékonyak lesznek, s figyelmesek.

Ez két nagyon fontos keresztyén tulajdonság is egyben – mely annak a tespedésnek, megalkuvásnak pont az ellentéte, ami ránk jellemző. Ahogyan az előző fejezet a testvéri közösségben való forgolódást, úgy ez a világban való mozgásunkat szabályozza. Három fontos magatartásforma jelenik meg itt is:

1/ Engedelmeskedjetek – a világ mindenféle hatásai között komoly döntéseket igényel, mit is jelent az engedelmesség!

2/ Ne tartozzatok! – egy keresztyén éljen abból, amije van, s azzal is úgy, hogy szeretetéből jusson mindenkinek. A törvény megtartására, de ennél többre is!

3/ Öltsétek magatokra a Krisztust – ahol megjelenünk, ott mintha Krisztus jelenne meg. Ez vonatkozik külsőnkre, belsőnkre, szavainkra, tekintetünkre, tetteinkre. Nem álcaként kell, hogy „rajtunk legyen”, hanem belülről kisugározva ennek természetességét, hitelét. Találékonyan és figyelmesen! Résen állva.

A szavak maguktól törnek elő, folyékonyan, úgy hogy mintegy a Lélek pezseg elő belőlük, élnek. Így kell igazán lélekből és valóságból dicsérni Istent!

Luther Márton

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Róm 12,1–21

Három lényeges eleme van az istentiszteletnek személyes értelemben. Ha ez a három megvan a tagokban – akkor a közösség is működőképes. Ha nincs meg, akkor nagyon nehéz lesz a gyülekezetben együtt szolgálni. A „logikus” istentisztelet részei:

1/ Szánjátok oda testeteket – az áldozat minden istentisztelet fontos része. Enélkül nem mehetünk Isten elé. Itt nem a „lelki áldozat”, hanem a test odaszánása a fontos. Ez meg kell történjen naponta, ezt jelenti az „élő, szent” kifejezés.

2/ Ne igazodjatok e világhoz! – az istentisztelethez az is hozzátartozik, hogy abbahagyom a rossz szabásmintákat, sémákat, amelyekhez eddig igazodtam, divatmajmolást és mindenféle rossz szokásokat, sodortatást a világ elvárásaival, melyek belopóztak gyülekezeteinkbe is.

3/ Változzatok meg elmétek megújulásával – értelmünk döntése is ez, s felfogásunk, gondolatmenetünk fordul meg általa. Érzékenyebbek leszünk annak felfogására, mit akar Isten.

Ha mindezek nem történnek meg, akkor a gyülekezetben is egymás ellen harcoló, egymást megszóló, de engedelmeskedni nem tudó, Istenre minimális időt fordító emberek lesznek jelen, s akkor csak tapogatózunk az Isten akaratára vonatkozóan.

Elveszett nap az, amikor a Gonoszt le nem győzted, jót nem tettél, szépet nem láttál, nemest nem éreztél, mély dolgot meg nem ismertél, nagy dolgokra nem vágytál, senkit nem szerettél, csak panaszkodtál és zúgolódtál. Egy napot így elvesztettél.

Szabó Imre

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Róm 11

Pál mindezt a zsidóságért is mondja. A beoltatott keresztyénség nem berzenkedhet az eredeti törzs ellen. Sem nem büszkélkedhet, sem nem csúfolódhat, sem nem lehet nagy mellénnyel. Hiszen a kiválasztott nép továbbra is az marad.

Mert a kegyelem az kegyelem, és nem érdem. Most ennek van ideje, azután majd másnak. Inkább arra vigyázzunk, hogy amíg a népek ideje van, addig hívogassunk mindenkit, mert eljön az idő, hogy „bezáratik az ajtó”. A zsidóságról tudhatjuk, hogy ők is össze fognak gyűjtetni, de előbb még más népeknek van lehetőségük. Amikor a zsidóság kezd megtérni – mert csak Krisztusban van már lehetőségük –, az jelenti majd az utolsó idők közeledtét is. Mostanában sok ezren térnek meg Izráelben, s lesznek ún. Messiás-hívő zsidók. Nem csatlakoznak keresztyén felekezetekhez – melyikhez is csatlakoznának –, hanem élnek a maguk törvénye szerint, de Krisztusban reménykedve.

Ne ellenük legyünk, hanem velük együtt keressük az utat, míg van időnk mások Krisztushoz vezetésére!

„Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Milyen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az ő útjai! Bizony, tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen.” (Róm 11,33–36)

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Róm 9,1–33

Pál mellett lelkiismerete tanúskodik, hogy nem felebarátai ellen szól. Amikor Izráel sorsát elmondja, maga is fájdalommal fejti ki, hogy inkább magának kívánja az átkot, ha ezzel őket megmentheti – de ki kell mondania értük, és nekik, hogy Isten döntése alapján a kegyelem mindenkié lett. Nem a testi származás dönti el többé az üdvösség kérdését, s nem a törvény betöltése, mert Isten a hit általi utat készítette el már Ábrahámban.

Akinek „utóda” által már mindenkinek megnyílt az út az üdvösségre: Isten leszűkítette az utat. Egészen keskeny lett az ösvény. Nem elég már a törvény, sem a próféták, sem az ígéretek – csak a Fiú. „Senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (Jn 14,6)

Kezében olyan az ember, mint a fazekas kezében az agyag, ha akarja, szép, hasznos edény lesz belőle, ha akarja, harag edénye. Nem elveti őket, hiszen a kezében tartja, de harag edényeinek formálja, mert most be kell gyűjtenie a többieket. Eljön az ideje az ő „begyűjtésüknek” is.

A kivezető utat Jézus mutatta meg nekünk a hazugságok úttalan káoszából. Az Ő személyében valamennyien meghívást kaptunk Isten országába, ami maga az igazság, a szabadság és az önzetlenség. Az igazság ezért sose lehet türelmetlen vagy támadó, és sose irányulhat senki ellen.

Pilinszky János

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Róm 8,29–39

Isten előre elrendelése irányítja a világot. S ez közel sem determinizmus, hanem gondoskodás. Nem fatalista módon kell mennünk sorsunk elé, hanem azzal a bizalommal, hogy a mi Urunk jót gondolt felőlünk. Ha mindent odaadott értünk, hogyan is lehetne ellenünk? Tudhatjuk, hogy szeretetével mindent javunkra munkál, és semmiféle külső vagy belső veszedelem nem választhat el Tőle minket.

A tékozló fiú apja is tudta, hogy fia a kincseit el fogja herdálni, de haza fog menni, és mindez együtt is belefért szeretetébe. Isten is mindent tud előre, mégis elenged és visszafogad, mégis mindent elkészít.

Nem értenünk kell ezt, csak hinnünk, mert itt hitigazságról van szó. Azok közé a titkok közé tartozik ez, melyeket nem feszegetni kell, hanem várni.

Tréfásan mondtuk egyszer, Istennél mindenre van előre egy a, b, c stb. variáns. Ha mi „a”-t választunk – arra vezet; de ha ­„b”-t választunk – Ő arra is tud velünk lépni. Mert tervében mindannyian választási lehetőségeinkkel együtt szereplünk. Ezerféle szín változatában a szeretet kifogyhatatlanságának ötletességében.

Lehet, hogy nem vesszük észre Isten jelenlétét, ám kitérni előle nem tudunk. A világ tele van Vele. Mindenütt álruhában jár. Olykor-olykor mégsem nehéz felismerni. Tennivalónk igazából: emlékezni, odafigyelni, tulajdonképpen felébredni.

C. S. Lewis

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Róm 8,28

Pozitív világszemléletet hangsúlyoznak ma sokan. Vannak, akik a keresztyének közül is ezt vallják, s megfeledkeznek róla, hogy ez a világ „hiábavalóság alá van vetve”, tehát nem lehet rá pozitívan nézni. Lehet nézni könyörületességgel vagy reménységgel, de pozitívan nem.

Nem eltussolni kell a bűnöket, s betegségeknek tulajdonítani, hanem megvallani és helyrehozni. Nem a „jó dolgokat kell észrevenni és azt erősíteni”, hanem együtt vállalni a rossz következményét, hordozni terhét, s Isten segítségét kérve kitartani.

„Akik Istent szeretik” – ez emberi életünk javainak felfedezésében az első feltétel. Ha teljesül, minden a javunkra is lesz. Az első félmondat nélkül azonban még azt is tehernek fogjuk érezni, ami áldásként érkezne.

Ebben kell segítenünk egymásnak is. Ha látjuk mások életének nyomorúságát, hiányait, nem még mélyebbre kell taszítanunk őket, hanem felemelni tekintetüket, hogy lássák meg Isten cselekvését napjaik történéseiben. Tanúbizonyságunk értük legyen!

A bősi gátnál éltük át, hogy két hajót bezsilipeltek a hatalmas mélységbe. Fejük felett óriási erővel csapkodtak a hullámok a zsilip túloldalán. „Rájuk fogják engedni a vizet?” – kérdeztük magunktól megdöbbenve a hatalmas mélység láttán. „Hogy kerülnek 50 méterrel magasabbra?” De akkor már láttuk, hogy a víz alulról jön, s szép lassan felemeli őket, míg egy szintbe kerülve a folyóval tovább tudnak haladni útjukon.

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Róm 8,26–27

Ez a segít eredetileg valami olyasmit jelent: valakivel együtt, annak segítségére lenni.

Ismét egy nemzeti ünnep, mely szomorú napokra emlékeztet. De bátor kiállásra is. Egy nap, mely veszteségeket jelent – de változásokat is. Egy nap, amelyet nem lehetett ünnepelni – s most keressük a szavakat az ünnepléshez. Amelyen diákok ezrei újat reméltek, s amelyen csak újabb árulás áldozatai lettünk. Elgyengült a népünk, már nem akar dönteni, sem döntögetni. A mai fiatalok pedig „bedőlnek” mindannak a maszlagnak, ami a nyugati kultúrának csak a szemetje, mert nem kell senkinek. Értékek vesztek el, s nehéz értékeket teremteni, vagy visszaadni.

Nem tudunk már kérni sem, aszténiások lettünk. Megfogyatkozott a nép, a reménység, a lehetőség, a hit, a szeretet. Van segítség?

„A Lélek segít a mi erőtlenségünkön.” Akarja, hogy hordozzuk a terhet – de minket Ő hordoz! Akarja, hogy imádkozzunk – de közben kimondhatatlan fohászkodásokkal ott a Lélek, s „kiteljesíti” nyögéseinket.

Hit által, a magunk szavaival vagy szótlanságával könyöröghetünk, együtt is és külön is, mert nagy veszélyben van a népünk, talán sokkal nagyobban, mint eddig bármikor.

A kimondhatatlan fohászkodás az eredeti görögben annyit jelent: jajongás, csatakiáltás – együtt a kettő. Sóhajtás és harcra indulás tehát a feladatunk a Lélek segítségével népünk megújulásáért!

A nagyság, mint maga az élet is, reménytelen, s a reménytelenségben, falhoz állított népek harcában van valami kétszerkettő fölötti remény. A magyarságnak ki kell egyenesednie, és sorsa helyére kell állnia.

Németh László

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Róm 8,18–25

Ezt a sóvárgást érezzük magunk körül, s magunkban is. Jöjjön már el az Isten országa! Jöjjön már egy hiteles ember! Jöjjön már valami csoda! Hol vannak az ígéretek? Sóhajtozik, vajúdik ez a világ. S lecsap rá, ha végre valami mozdul. Lehet akár hamisság is, csak ne az legyen, ami eddig volt. Sok álpróféta használja ki ezt a nagy vágyakozást az emberekben.

A sóvárgás veszélyes, mert követelőzéssé válhat a keresztyénekben is, sőt megkeményíthet minket Isten felé. Hiszen, ha az istenfiak is csak „sóhajtoznak”, akkor mi a különbség? Ha mi is csak reménységben várakozunk, akkor minek vagyunk keresztyének? Ha a testünk megtagadása után is csak harcban lesz részünk, akkor mi értelme volt elkezdeni?

A kérdések őszintesége segít a válaszadásban is, hiszen ­óriási a különbség aközött, aki csak úgy van a világban és sóvárog, s aközött, aki tudja, hogy mire vár.

Az egyiknek ugyanis van élő reménysége, a másiknak nincs. Az egyiknek van élő Istene, a másiknak nincs. Az egyik meg tudja szólítani, a másik kapkod fűhöz-fához… Ezért fontos, hogy tanúságtételünk igaz legyen!

A különbség annyi, mint a paróka és az igazi haj között. Az egyik élettelen, a másik él. Az egyik takar, a másik véd. Az egyiket elfújja a szél, a másik csak lobog a szélben.

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Róm 8,12–17

A tanú az Ószövetségben nemcsak személy lehetett, hanem akár egy kő is, ami emlékeztetett egy fogadalomra, egy Isten-tapasztalatra. Az ősatyák azért állítottak köveket, hogy el ne feledkezzenek Isten nagy tetteiről. A görögben a tanúságtétel szava a mártíromságot takarja. Amikor valaki szavának hitelességéért akár meghalni is hajlandó.

Egyedül tanúskodni – egy tömeggel szemben nagyon nehéz. De ha már ketten vagyunk, akár a világgal is dacolunk. Az ember könnyen elbizonytalanodik hitében, s a benne végbement változásokban. Ilyenkor hatalmas segítség, hogy a Lélek együtt tesz bizonyságot a mi lelkünkkel, hogy Isten gyermekei vagyunk. „Annak ellenére, hogy…” Mert nem a jelenlegi állapotunk alapján igaz vagy nem a mi keresztyénségünk – még jó, hogy nem bízza magát Isten a mi eszünk járására! –, hanem az Ő váltságának változhatatlan ténye alapján!

Isten Lelke nem tanúskodik hamisan, csak azt erősíti bennünk, amit már valóban eldöntöttünk. Mellénk áll erőtlenségünkben.

Szép példával szemléltette valaki a Lélek tanúságtételét, hogy olyan helyzetekben is megerősít, amikor mi „alkalmatlanok” lennénk a bizonyságtételre: Egy gyermek és egy felnőtt együtt kapáltak két soron. A gyermek erőtlenebb, lassúbb volt, ezért a felnőtt „átkapált” az ő sorába. Egyedül nem tudta volna végigcsinálni.

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024