Üzenet – Téma: * Sámson hőstette Isten erejének/kegyelmé­nek köszönhető. * Sámson önfeládozó halála Krisztus áldoza­tára emlékeztet. Előzmények: Sámsont Delila elcsábította, hogy árulja el erejének titkát. Következménye az lett, hogy a filiszteus fejedelmek kiszúrták a szemét, és a foglyok házába vitték, hogy egy malmot hajtson. Történet: Sámsonnak a filiszteusok fogságában naponta a nehéz malomköveket kellett forgatnia. […]

Üzenet – Téma: * A csábítás a legerősebb embert is legyőzheti. * A bűn súlyos következményekkel jár. Előzmények: Sámsont Júda férfiai megkötözték, hogy átadják az ellenségnek. Mielőtt még a filiszteusok átvették volna, Sámson elszakította a köteleket, és egy szamár állcsontjával agyonvert ezer fi-liszteust. A küzdelem után halálosan megszom­jazott, de Isten forrást fakasztott, és Sámson ihatott. […]

Üzenet – Téma: * Aki nem bízik eléggé az Úrban, és az Úr által elhívott vezetőben, könnyen árulóvá válik. * Isten gondoskodik győzelemről – Őt illeti a dicséret. Előzmények: Sámson meglátogatta a feleségét, de nem en­gedték be hozzá, mert közben összeházasodott valaki mással. Sámson bosszút állt azzal, hogy háromszáz rókát (sakált) kettesével összekötözött, és farkukhoz […]