A visszhang-szeretet
1Jn 4,19
Ha Tihanyban járunk, biztosan kipróbáljuk a visszhangot. Szeretjük visszahallani, amit kimondtunk. Ha a nagy parancsolatban azt olvastuk, hogy „Szeresd” – akkor tudnunk kell, hogy mi önmagunktól nem vagyunk képesek rá. Mi a szeretetet Istentől kapjuk. S ha valakit szeretünk, Neki adjuk vissza. Ez a visszhang-szeretet. Nekünk keresztyéneknek nincs nagyobb feladatunk, mint Isten szeretetét visszatükrözni a világban. Ha szeretek, akkor Őt valósítom meg. Az Ő cselekvő szavára lehet válasz az én szeretetem.
Jézus azt mondja: „Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.” (Mt 25,40) Ezért vigyázzunk: ha valaki közeledését elutasítjuk, lehet hogy magát Krisztust utasítjuk el. Lehet az koldus, hajléktalan, kéregető, bárki.
Sokan kérdezik kritikusan: ha Isten úgy szereti a világot, miért nem oldja meg az éhező népek, a szegények, a betegek problémáit? Miért éheznek olyan sokan naponta? Kálvin úgy válaszolt erre: Isten az Ő adományait már letette a gazdagok asztalára. Mi nem élünk vele jól. Mi nem osztjuk szét.
Éppen azért, mert nem visszhangozzuk Isten ránk áradó szeretetét másoknak.
Ne kívánd senki szeretetét. Ne utasítsd el senki szeretetét.
Úgy áradjon szereteted, mint a tűz fénye-melege: mindenkire egyformán. Akik közel jönnek hozzád, azokra több essék fényedből és melegedből, mint akiknek nincs szükségük terád. Családtagjaid, mindennapi társaid s a hozzád fordulók olyanok legyenek számodra, mint a kályhának a szoba, melynek melegítésére rendelik.
Weöres Sándor
© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024
Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!