A fáklya

Mt 5,16

A magyar és külföldi irodalomban több olyan regény is van, amely lelkészek életéről, küzdelmeiről, szolgálatáról szól. ­(Giertz Bo: Házát kősziklára építette, Makkai Sándor: Holttenger, Sükös Pál: A keskeny úton)

Az egyik legismertebb mű Móricz Zsigmond: A fáklya c. regénye. Egy fiatal lelkészről szól, aki a teológiai stúdiumok barátságos világa után találkozik a rideg valósággal, a gyülekezetekben meglévő szinte képtelen elvárásokkal, a szolgálat emberi nehézségeivel, a saját hite, kitartása végességével. A „valóság” fel is őrli erejét, eltávolítja a teológia szépen felépített rendszerétől, kiveszi maradék energiáját. Mindaz, amire elhivatást nyert, amivel a gyülekezetet megajándékozhatta, valahol elvész, ellaposodik. A világítani vágyás, amivel megérkezik a faluba, lassan más értelmet nyer, hiszen képtelen szembenézni saját és a gyülekezete tehetetlenségével. A faluban kitörő hatalmas tűzvészben aztán mégis betölti hivatását, hiszen a mentésben, a falu életének, értékeinek, embereinek védelmében, mint világító fáklya, mint hatalmas lángoló felkiáltójel hal meg másokért.

Móricz saját tapasztalatai alapján írta meg a pesszimista, de valóságos helyzetelemzést úgy, hogy nem volt tőle idegen a regény légköre. (Beiratkozott a Debreceni Teológiára, ám sohasem járt ténylegesen oda.)

Ez a regény példázhatja életünket a mi feladataink felől: Jézus ma is azt mondja, ami a legfőbb adományunk másoknak:

„Ti vagyok a világ világossága!” (Mt 5,14)

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024