60. Kórah, Dátán és Abirám lázadása

Üzenet – Téma:

* A törvényes vezető elleni lázadás büntetéssel jár.

Előzmények:

Izráel népe a tíz kém beszámolóját hallva elveszítette bizalmát az Úrban és Mózesben. Aztán mégis csak készek voltak elfoglalni az országot. Ám szégyenletesen leverték és elűzték őket a hegyeken lakó amálékiek és kánaániak. Nem csoda, hiszen az Úr nem ment velük.

Történet:

1. rész:

Miután az amálékiektől és kánaániaktól elszenvedett vereséget kiheverték, Izráel útra kelt. Isten parancsára a Nádas-tenger felé kellett indulniuk, Edóm körül. Még harmincnyolc esztendő állt előttük, mert az Úr azt mondta, hogy összesen negyven évig fognak vándorolni a pusztában. Két éve indultak, a leghosszabb időt a Sínai-hegy lábánál töltötték. Erről a harmincnyolc esztendőről keveset árul el Mózes. Csupán néhány eseményt idéz föl, melyek elég szörnyű történetek. Akár a most következő…

Mózest az Úr bízta meg a nép vezetésével. Rajta keresztül beszélt a néppel. Mózes az Ő kezéből vette át a szövetség két kőtábláját. Tőle kapta a megbízatást a szent sátor elkészítésére és felszentelésére. Az istentisztelet rendjét is neki mondta el az Úr.

Áron volt az első főpap. Isten választotta ki erre a tisztségre.

Mégis akadtak néhányan, akik nem voltak kibékülve Isten választásával. Ők Mózest és Áront nem találták a legalkalmasabb vezetőnek. Miért éppen ők legyenek a legelőkelőbb pozícióban?

A lévita Kórah, Mózes és Áron unokaöccse összefogott a Rúben* (Jákób legidősebb fia) törzséből való két testvérrel, Dátánnal és Abirámmal. A törzsükből származó Ón is hozzájuk szegődött, de róla később nem esik szó. Talán csak rövid időre csatlakozott ezekhez a békétlenekhez? (Érdemes tudni, hogy a kehátiaknak* és rúbenieknek a szent sátor egyazon déli oldalán voltak a sátraik. Vagyis egymás közelében laktak, és könnyen megbeszélhették a terveiket.) Kórah, Dátán és Abirám maguk mellé tudtak állítani 250 vezető izráelitát: a „gyülekezet képviselőit”*, akik „neves emberek voltak”.

Vezetésükkel a csoport Mózes és Áron elé állt: „Elegünk van belőletek! Miért emelitek magatokat az ÚR gyülekezete fölé?! Hiszen az egész közösség a maga egészében szent, és közöttük van az ÚR!” Mit akartak ezek az emberek? Az igaz, hogy mindenki, aki az Úr előtt áll, szent, elkülönített, ahogyan az egész népet különválasztotta a pogányoktól. Velük van az Úr. De a vezetőket Ő állította a nép élére! S most mégis szemükre hányják, hogy magukat mindenki fölé helyezték az Úr gyülekezetében. Figyeljük meg, hogy ezek a felkelők milyen szép szavakat használnak: „szent”, „közöttünk van az ÚR”, „az ÚR gyülekezete”. Ebben az esetben is jól látszik, hogy a kegyes beszédmód nem mindig Isten Szentlelke által történik.

Mózes megértette, hogy őt tartják főbűnösnek. Isten elé borult tanácsért. Miután fölkelt, így szólt a lázadókhoz: „Holnap az ÚR megmutatja, hogy ki az övé, és ki közeledhet hozzá.” Az Úr maga dönt majd.

Mózes megparancsolta, hogy másnap menjenek szenes serpenyőikkel a szent sátorhoz. Illatáldozatot kell bemutatniuk. Ami csak a papoknak volt megengedve! (Gondoljunk az „idegen tűz”-re, Nádáb és Abihú esetére: 3Móz 10,1–2!) Most majd kiderül, kit tett az Úr (fő)pappá, és kit nem!

„Az lesz szent, akit kiválaszt az ÚR” – mondta Mózes. (Egyes számot használt, vagyis világos volt előtte, hogy egyedül Áron lesz kiválasztva!) Ám ha az Úr valóban meg akarja őket szentelni, akkor azt Mózes elfogadja.

A másnapi próba előtt Mózes is és az ellentábor is átgondolhatta magatartását. Nagyon is jól tudták, hogy milyen veszedelmes lehet rájuk nézve ez az áldozás.

Mózes még utoljára Kórahhoz és a lévitákhoz fordult: „Hallgassatok ide, Lévi fiai! Keveslitek, hogy különválasztott benneteket Izráel Istene Izráel közösségétől, és ti járulhattok elé, hogy ellássátok a szolgálatot az ÚR hajlékánál, és a közösség szolgálatára álljatok? Megengedte, hogy eléje járuljatok testvéreitekkel, Lévi fiaival együtt. Most még a papságot is kívánjátok?! Bizony az ÚR ellen fogtatok össze, te és egész csoportod. Mert ki az az Áron, hogy ellene zúgolódtok?”

Aztán hívatta Dátánt és Abirámot, hogy meghallgassa a panaszukat. De azok nem engedelmeskedtek, hanem visszaüzentek: „Nem megyünk! Nem elég, hogy elhoztál bennünket a tejjel és mézzel folyó földről, hogy megölj bennünket a pusztában, hanem még zsarnokoskodni is akarsz rajtunk? Éppen nem tejjel és mézzel folyó földre hoztál bennünket, és nem adtál nekünk sem mezőt, sem szőlőt örökségül. Vajon ki akarod szúrni ezeknek az embereknek a szemét?! Nem megyünk!” Az aljas vádak nemcsak Mózes, de az Úr ellen is szóltak. Milyen gyorsan elfelejtették az egyiptomi nyomorúságot! Hiszen ott rabszolgaként téglagyártással kellett gyötrődniük! S az ő családjaikból is a Nílusba kellett dobni a fiúgyerekeket! Ezt az Egyiptomot nevezik ők tejjel és mézzel folyó országnak? Szégyen! És az talán Mózes bűne, hogy a nép most nem Kánaán határán áll? Nem a nép hátrált meg gyáván?

Mózes nagy haragra gyúlva imádkozott: „Ne tekints áldozatukra! Nem vettem el tőlük még egy szamarat sem, és egyikükkel sem tettem rosszat.” Ez az első alkalom, amikor Mózes büntetést kért megbocsátás helyett.

2. rész:

Eljött a másnap reggel. Kórah összegyűjtötte maga mögé az egész népet a gyülekezés sátrához. S akkor megjelent az Úr dicsősége. Az Úr utasította Mózest és Áront, hogy húzódjanak el a lázadóktól, mert egy pillantás alatt megsemmisíti őket.

A két vezető leborult az Úr előtt. „Ó Isten! Aki lelket adsz minden testnek!* Miért haragszol az egész közösségre, holott csak egy ember vétkezett?” Világos, hogy az egész népről beszélt, mivel nem sokkal később mind a kétszázötven ember, Kórahhal, Dátánnal és Abirámmal együtt meghalt. Itt Mózes és Áron igazi pásztorok, akik életüket kockáztatják a nyájukért.

Az Úr engedte „kérlelni” magát. Megváltoztatta elhatározását. Megparancsolta, hogy mindenki húzódjon el az istentelenektől. Semmijüket se érintsék, nehogy ők is elvesszenek.

Az emberek eltávolodtak Kórah, Dátán és Abirám sátraitól*. Dátán és Abirám megálltak sátraik ajtónyílásánál, feleségeikkel, fiaikkal és családjukkal. Így dacoltak Mózessel és az Úrral. Nem, ők nem alázkodnak meg az Úr előtt!

Mózes, mint próféta, szólalt meg akkor: „Ebből tudjátok meg, hogy az ÚR küldött engem ezeknek a dolgoknak a véghezvitelére, és hogy nem magamtól cselekszem: Ha úgy halnak meg ezek, ahogyan más ember hal meg, és ha az lesz a sorsuk, ami minden más embernek, akkor nem az ÚR küldött engem. De ha az ÚR valami csodálatos dolgot visz véghez, és a föld megnyitja a száját, és elnyeli őket mindenükkel együtt, és elevenen szállnak le a holtak hazájába, abból megtudjátok, hogy megutálták ezek az emberek az URat.”

Vajon az Úr megteszi-e, amit Mózes mondott?

„Megnyitotta száját a föld, és elnyelte őket házuk népével együtt, a Kórahhoz tartozó összes embereket* minden jószágukkal együtt. Elevenen szálltak le a holtak hazájába, mindenükkel együtt… Így vesztek ki a gyülekezetből.”

Az egész Izráel pedig rémülten szétfutott, mert azt gondolták, hogy őket is elnyeli a föld. Valószínűleg egyidőben azzal, amikor a föld megnyílt Kórah, Dátán és Abirám sátrai körül, az Úr tüze megemésztette Kórah kétszázötven emberét, amint Nádábbal és Abihuval is történt, mikor idegen tűzzel áldoztak. Így az egész nép előtt világossá vált, hogy az Úr Áront – aki e büntetés idején életben maradt – tekinti törvényes főpapnak. És most már senki sem tagadhatta, hogy Mózest az Úr állította vezetőül.

Mózes utasította Eleázárt, Áron fiát, hogy a bűnösök réz szenesedényeit gyűjtesse egybe. A bennük izzó faszenet ki kellett borítania a táborhelyen kívülre. A szenesserpenyőkből rézlemezeket vert, mivel szentek lettek azzal, hogy az Úr színe elé kerültek. A rézlemezeket pedig ráerősítették az égőáldozati oltárra, figyelmeztetésként mindenkinek, „hogy senki se merjen közeledni az ÚRhoz, aki illetéktelen, mert nem Áron utódai közül való… Ne járjanak úgy, mint Kórah és csoportja”.

Úgy történt, ahogy az Úr parancsolta.

3. rész:

Másnap a nép zúgolódott Mózes és Áron ellen: „Ti öltétek meg az ÚR népét!” Kórahra, Dátánra és Abirámra utaltak ezzel, és a kétszázötven neves emberre, akik a gyülekezet képviselői voltak. Ezeket a lázadókat nevezték az Úr népének! Valóban szörnyű, hogy ennyi vezető embert kellett megbüntetnie az Úrnak! Most is, mint mindig, Mózest és Áront okolták. Már nem gondoltak arra, hogy Mózes és Áron közbenjárt értük, amikor az Úr az egész népet el akarta pusztítani? És nem elég világosan jelezte az Úr akkor, hogy Mózest és Áront bízta meg és fogadta el vezetőként és főpapként?

A nép a szent sátor felé fordult, és látta, hogy alászállt a felhőoszlop, s megnyugodott a szent sátoron.

Mózes és Áron a szent sátor elé mentek.

Az Úr ugyanazt mondta Mózesnek, mint az előző napon: „Húzódjatok félre ettől a közösségtől! Hadd semmisítem meg őket egy pillanat alatt!”

Úgy képzelnénk, hogy Mózes és Áron most már nem akarják mentegetni a népet. De mégis! Most is arcra borultak, és könyörögtek, hogy mégse tegye meg az Úr.

De Ő nem válaszolt. Mózes észrevette, hogy a büntető ítélet már meg is kezdődött. Megparancsolta Áronnak, hogy vegyen szenesserpenyőt, tegyen bele tüzet az oltárról és füstölőszert. Menjen gyorsan a nép közé, hogy engesztelést mutasson be értük. Mózes tudta, hogy az Úr haragja most nem fordítható meg egy imádsággal. A főpapnak kell közbelépnie. Csak áldozat által kaphat kegyelmet a nép.*

Sietve készítette el Áron a füstölőáldozatot. A tömjénezővel a nép közé szaladt, hogy megpróbáljon minél több embert megmenteni.

Megállt a csapás*. Sokak számára későn érkezett Áron közbenjárása: tizennégyezer-hétszázan már meghaltak!

Majd visszatért Áron Mózeshez, a gyülekezet sátorának ajtajába. Döntésre várt még a papság és főpapság kérdése. Melyik törzset és melyik családot választotta ki az Úr, hogy a szent sátorban szolgáljon? Ki a törvény szerinti főpap? Úgy tűnik, hogy a további világos útmutatás ellenére mégis voltak, akik ezt kétségbevonták. Isten kegyelme az, hogy most nem büntetéssel, hanem látható jellel akart világosságot adni ebben a dologban. Minden törzs vezetőjének (a 4Móz 2-ben fel vannak sorolva) a botját odavitték Mózeshez, aki felírta a nevét a vesszőre. Ugyanezt tette Áron vesszőjével is. Majd elhelyezte a vesszőket a bizonyság ládája elé, a szentek szentjébe. Az a vessző, amit az Úr kiválaszt, ki fog virágzani. Ezzel vet véget az Úr a lázongásnak. Különös, hogy Mózes beléphetett a szentek szentjébe. Ilyen fontosnak tartotta az Úr, hogy mindenki meggyőződjön arról, hogy Áron és leszármazottai a fölkent papok.

Másnap Mózes látta, hogy Áron vesszője kivirágzott. Még gyümölcs, mandula is volt rajta. Mózes kivitte a vesszőket, és megmutatta Izráel fiainak. Mindenki előtt világos lett, hogy Lévi törzse és Áron családja lett kiválasztva a szent sátor szolgálatára, Áron a főpap, fiai a papok és a léviták a segítők.

Vajon csendben széledt szét a nép? Nem, hangos jajgatás hangzott. Féltek, halálos félelemmel. Az Úr győzött! Ő a leghatalmasabb! Mostantól neki kell engedelmeskedni. Ha nem teszik, akkor meg fognak halni. „Elveszünk, mindnyájan elveszünk! Mindenki meghal, aki közeledni mer az Úr hajlékához! Vajon mindnyájunknak el kell pusztulnunk?”

Igen, meg kellett adniuk magukat a győztes Úrnak, de nem szívből tették. A szent sátor, amihez mindenki örömmel adta a kincseit, amin olyan sokan keményen dolgoztak, veszélyes hellyé vált számukra. Ha odamennek, meg fognak halni, mint az a kétszázötven és a másik tizennégyezer-hétszáz. Az Urat hitetlenségükben csak emésztő tűznek, bosszúállónak láthatták. Arra, hogy Ő tiszteletet, szolgáló szeretetet és bizalmat kér, nem is gondoltak.

Jegyzetek:

Rúben – Jákób legidősebb fia eljátszotta elsőszülöttségi jogát, mert Jákób ágyasával, Bilhával hált (vö. 1Móz 35,22 és 49,3–4). Dátán és Abirám ezzel a ténnyel nem törődtek. Az ő törzsük fontosabb, mint Lévié, amelyikből Mózes és Áron származtak. Egyébként az is elég különös, hogy a nagy Mózes attól a Lévitől származik, akit Jákób szintén elmarasztalt: „Szétosztom őket Jákóbban, elszélesztem Izráelben.” (1Móz 49,7)

Kehátiak – Lévi fiának, Kehátnak az utódai. Gersón, Kehát és Merári voltak a léviták ősatyjai (vö. többek közt 4Móz 26,57). Ők külön szolgálatot végeztek a szent sátorban, később a templomban.
Kórah így rokona volt Mózesnek és Áronnak, hiszen Kehát volt Amrám atyja, aki Mirjám, Áron és Mózes atyja volt. És Kórah Jichár fia és Kehát unokája a 4Móz 16,1 szerint. Amrám a testvére volt Jichárnak, Kórah apjának (vö. 4Móz 3,19). Kórah tehát Mózessel és Áronnal (másod)unokatestvérek. Mózes és Áron keháti és „amrámi”, míg Kórah „jichári” (vö. 4Móz 3,27).
A kehátiakra jutott táborbontásnál, szállításnál és a szent sátor újraépítésénél a szövetség ládája és az engesztelés fedele, a szent kenyerek asztala, a gyertyatartó és minden eszköz; vagyis a legfontosabb tárgyak (vö. 4Móz 3,31 és 4,4–15: fontos átolvasni, hogy milyen gondosan kellett e szent eszközökkel bánni!).
Azt is olvassuk, hogy Kórahnak az sem igen volt ínyére, hogy nem ő, hanem egy bizonyos Elicáfán volt a kehátiak családfője (4Móz 3,30).

A gyülekezet képviselői, ősi törzsek fejedelmei, Izráel nemzetségfői – A 4Móz 1-ben olvasunk a nép megszámlálásáról. Minden 20 éves vagy annál idősebb férfit össze kellett számlálni. A számlálás eredménye 603.550, a léviták nélkül. A népszámlálásban a törzsek fejedelmei segítettek. Mind a tizenkettő neve fel van sorolva (Efraim és Manassé kettőnek számít). Egy részük részt vett Kórah lázadásában, és ezért meg kellett halniuk, ami bizonyára komoly csapás volt a közösségre és Mózesre. A tíz kém, akik ugyancsak meghaltak (4Móz 14), szintén „fejedelmek”, vagyis a törzsek fontos vezetői lehettek.

Minden élő teremtmény lelkének Istene – Ez a nehéz kifejezés azt jelentheti, hogy Isten teremtett minden embert, és az életet lehellte beléjük. Ha egész népét megemésztené tűzzel, a saját alkotását semmisítené meg.

Kórah, Dátán és Abirám hajléka – Úgy képzelhető el, hogy Kórah, Dátán és Abirám egy nagyobb sátrat építettek „fő szálláshelyként”. Ez egybeesne azzal a ténnyel, hogy Kórah fiai nem voltak ott, amikor apjuk és a többiek „élve szálltak alá a holtak birodalmába”. Valóban ott áll a 27. versben mindkettő: „Kórah, Dátán és Abirám hajléka”; s „Dátán és Abirám pedig kimentek, és odaálltak sátraik bejáratához feleségeikkel, fiaikkal és családjukkal együtt”.

Minden ember, aki Kórahhoz tartozik – Azaz Dátán, Abirám, családjukkal és (esetleg) Kórah feleségével. Mert a 4Móz 26,11-ben az áll, hogy Kórah fiai nem haltak meg. Valószínűleg nem vettek részt apjuk felkelésében. Még azt is feltételezik, hogy az adott pillanatban éppen ők adták a szolgálatot a szent sátorban, de erre nincs utalás. Akkor még nem lehettek gyerekeik, hiszen a lévita és pap csupán harminc éves koruktól kezdhették szolgálatukat.
Kórah maga, a 250 emberrel együtt, akik tömjéneztek, meghalt.

Közbenjáró – Ahogyan Áron a saját élete veszélyeztetésével állt a nép közé engesztelést szerezni, úgy tette azt az Úr Jézus, a nagy Közbenjáró is, önmagát adva, hogy népét Istennel kiengesztelje. Krisztus a bűnösök közé adta magát, hogy azokat Istennel kiengesztelje. (Róm 5,10–11: „Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála által, akkor miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által. Sőt ezenkívül még dicsekszünk is az Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által részesültünk a megbékélés ajándékában.”) Áron itt Krisztus előképe. Mózes és Áron, mint annyiszor, most is kiálltak népükért.

Csapás – Ez esetben tűzre gondolhatunk, talán villámcsapásra.

Énekek:

Református énekeskönyv: 74:1; 130:2.4; 206:1.3; 217:1–2.5; 320:1; 424:1
Jertek, énekeljünk: 101; 130:1.3; 229; 241
Harangszó: 18; 43
Dicsérjétek az Urat!: 60; 74; 85; 87; 161; 163
Erőm és énekem az Úr: 19; 52; 56; 98

Megjegyzések:

Küzdelem a hatalomért – Ha a világtörténelmet figyelemmel követjük, a mai kor eseményeiben is ugyanezt látjuk: küzdelmet a hatalomért. Még Krisztus gyülekezetétől sem idegen ez a jelenség.
Gyerekek között is előfordul ez a hatalmi harc. Ki a vezér a csoportban, a játszótéren?

Nem akar meghajolni a tekintély előtt – Beszélnünk kell a felsőbbségről, a hatalomról! Tényleg meg kell nekünk hajolni azok előtt, akik fölöttünk vannak? Mindig Istené kell hogy legyen az utolsó szó?
Egy kisgyerek gyakran mondja azt, hogy „nem”. Sok ember sosem kerül ki a dackorszakból. A gyerekeknek teljes komolysággal meg kell mondanunk, hogy alá kell magukat vessék annak a tekintélynek, amelyet Isten állított föléjük. Akkor nem kell félniük, hanem „nyugodt és csöndes életet” élhetnek (1Tim 2,2).
A hatalmat minden egyházi és szociális területen érintik. Milyen fegyver van ez ellen? Isten szeretete, Aki fölülhaladja a mi értelmünket.
Megbeszélhető a demonstrálás, a sztrájk „joga” is.

Isten büntető keze – Számunkra különösen súlyosnak tűnnek azok a büntetések, melyeket az Úr az Ő népére hozott. Vajon Ő nem a szeretet Istene? De igen! Csakhogy a szeretet nem válhat egyoldalúvá. Arról a gondolatról sem feledkezhetünk el, hogy Isten – tisztelettel szólva – mindent a maga módján enged. Hisszük a Zsolt 119,137-et igazán? „Igaz vagy, Uram, és helyesek döntéseid.” Aki Őbenne bízik, elmondhatja: „Mert csak egy pillanatig tart haragja, de egész életen át a kegyelme.” (Zsolt 30,6a)
Azoknak az embereknek valóban szörnyű volt úgy meghalni. De… mi értelme van az olyan életnek, amelynek semmi köze nincs az Atya Istenhez? Milyen lenne annak a vége? Van-e joga annak, aki Istent az Ő tiszteletében megsértette, élni?
Érthető hát az izráeliták magatartása, miután Áron vesszője kivirágzott. Az Úr az erősebb! Aki nem hajol meg hittel előtte, aki dacoskodik vele, az maga fordul el tőle. Mert az Úr „nem hagyja el híveit. Megőrzi őket mindenkor” (Zsolt 37,28), és „bizony, békességet hirdet népének, híveinek” (Zsolt 85,9). Reakciójuk bizonyítja, hogy ezt még nem értették meg.

Felsősök*** – Olyan történet ez, amely sok lehetőséget tartalmaz arra, hogy feszültséget tartva lehessen elmondani mindhárom részét. Legyünk elővigyázatosak a szörnyű büntetést elbeszélve, amit a lázadók kaptak! De az igazságot el kell mondani.

Kisiskolások** – Nem szabad számukra a büntetést túlszínezni, elég azt hangsúlyozni, hogy súlyos büntetést kaptak. A történet 2. és 3. részét elmondhatjuk összevonva, lerövidítve.

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Történelem / Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)

• A bűn és büntetése: Miért van szükség büntetésre? A büntetés mértéke, hatása és megelőzése. (** ***)
• Történelmi példák súlyos, megtorló vagy példát statuáló büntetésekre. (***)
• A halálbüntetés megítélése ma. A legsúlyosabb büntetés hazánkban. (***)
• Történelmi példák a vezetővel/vezetőkkel szembeni felkelésre, lázadásra. Mikor szabad és mikor nem szabad szembefordulni a hatalommal? (***)
• A hatalommal szembeni tiltakozás törvényes lehetőségei ma. (***)
• A református és más egyházak vezető tisztségei, testületei hazánkban. (***)

Magyar nyelv és irodalom / Ének-zene

• A virágzó, termő ág képe, gondolatritmusa a bibliai szövegben és egy húsvéti énekben. (**)

Természetismeret (Környezetismeret)

• Virágzástól a gyümölcstermésig. Virágzó ág megfigyelése, rajzolása. (**)

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!