Isten parancsolata az anyagiakról

Mt 22,15–22

A lopás bűn. Ezt mindnyájan elismerjük. Csak nehezen alkalmazzuk magunkra, s az élethelyzeteinkre, hogy mi is a lopás. Ezért most olyan igék alapján gondolkodunk, amelyek első hallásra nem tartoznak a lopás kategóriájába, s mégis oda valók.

Ilyen az „Isten meglopása”. Amink van, nem a miénk. Isten előtt csupán sáfárok vagyunk: sáfár = vagyongondozó. Mindent kaptunk, s a végén el is kell majd számolnunk vele. Ő csak annyit kér közben, hogy adjuk meg „Istennek, ami az Istené”. Mit jelent ez? Isten olyan mértéket szabott, mely – ha odaszánjuk –, könnyen elviselhető: ez a tized (5Móz 14,22–29). Mindenből tizedet kér. Javakból, időből, minden gazdagságunkból.

A tizedfizetés módja, hogy az a pénz teljesen az Úr céljaira használódik. Nem magunknak veszünk rajta valamit, hanem mindezzel szolgálunk. Másokat ajándékozunk meg, vagy a perselybe dobunk többet céladományként, elajándékozzuk a ruháinkat, igét írunk minden osztálytársunknak évkezdésre… A lényeg az, hogy Istent dicsőítse az adományunk, s ne nekünk legyenek hálásak érte.

Egy szó, egy fillér, egy kézszorítás, ha áld, ha segít, ha szolgál, drágább kincs minden diadémnál…

Ravasz László

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024