A meghátrálás emberei?

Zsid 10,32–39

Az eutanázia a „jó halál” kérdése. Már az elnevezés is kérdőjeleket formálhat bennünk. Amire a Biblia azt mondja, hogy legfőbb ellenség a halál, lehet-e jó? Nem veszi el élét a vele való szembenézésnek, hasonlóan a halálközeli élmények „kellemes”, „fénnyel teli” képéhez? Eldöntheti-e magáról valaki, hogy mikor haljon meg?

Az eutanáziával kapcsolatban két fontosabb dologról szoktunk beszélni. Egyrészt akív formájáról, ami azt jelenti, hogy a beteg szenvedését rövidítik meg mesterséges beavatkozással (injekció); másrészt passzív formájáról, amikor nem avatkoznak bele, azzal segítik a halál beálltát.

Az erkölcsi kérdés ezzel kapcsolatban: Gyilkos lesz-e ezáltal az orvos vagy sem? Vannak országok, ahol most is perek folynak orvosok ellen, mert segítették a „jó halált”. Más országok pedig hajlanak törvénybe iktatni. Sok-sok ellentétes érzést tapasztalunk, hiszen ha valaki személyesen átéli egy hozzátartozója évekig való szenvedését, más szemmel tekint e kérdésre, mint az, aki csak elméletileg filozofál rajta. Sokan vallják Kafka paradoxonát: „Doktor úr öljön meg engem, mert ha nem teszi, maga egy gyilkos!”

A halál azonban sohasem lehet az élet alternatívája. Az életre mondhatunk igent, a halálra nem.

Az emberi szabadság az életre adatott, és nem a halálra! A két lehetőség nem eldöntetlen „fifty-fifty” alapon különböztetendő meg, és nem egyformán áll rendelkezésünkre. Az evangélium igent mond az életre, nem pedig igen-nem játékot űz vele, s ez érvényes saját életünkre is.

Jan Milic Lochman

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024