Meghallani

1Sám 3,1–14

A héberben nincs ilyen elvont fogalom, hogy engedelmesség. Csak a cselekvést kifejező magatartásról alkotott szó van: „meghallani”. Az tud engedelmeskedni, aki meghallotta a parancsot. Ez nyilván alapfeltétel. A „tudatlanság időszakait… elnézte Isten” (ApCsel 17,30). Aki hallotta Isten szavát, az még nem biztos, hogy „meghallotta”. Ez a fajta hallás ugyanis nem a fül kérdése, hanem a szívé. Aki a szívével hallja, amit valaki más mond, az nemcsak a konkrét panaszt hallja meg, hanem azt is, amit a másik valójában szeretne. S ennek a belső kérésnek enged.

Az engedelmesség viszonyfogalom, ezért alapvetően a szövetségből következik. Isten szövetséget kötött az emberrel. Tehát mindig meghallja, meghallgatja, amit mondunk. És mi? Istennél számon vannak tartva az imádságaink. S nálunk az Ő parancsai?

Az ifjú Sámuel készségesen mondja: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!” Azaz teljesen kész arra, amit hallania kell. Csak így érdemes Bibliát kézbevenni, imára hajtani a fejünket, ezzel a készséggel.

Ma beszélnek ún. „szelektív hallásról”. Van, mit meghallok, van, amit nem. Van, akinek a szava számít, van, akié nem. Ez utalhat a szavak értéktelenségére is, de az engedetlenség különös fajtájára is: én döntöm el, hogy mit teszek. Istennel szemben a legsúlyosabb vétek az engedetlenség…

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024