Fordulat a bemutatkozásban

Zsolt 139,13–18

„A te Istened.” Nem túlzás ez valahol? És ha én nem akarom? Hasonlít ez arra, mintha valaki ismeretlenül odajönne hozzám, s úgy mutatkozna be: „Én vagyok a te legjobb barátod!” Milyen alapon? És ha nekem nem szimpatikus, vagy már van másik barátom? De ha az illető elmondaná, hogy ő mentette meg az életemet egy bizonyos helyzetben, akkor már valóban elgondolkodnék, hogy talán mégis ő a legjobb barátom.

Isten annak alapján az „Istened”, amit érted tett!

Figyelj arra is, hogy itt nem a „ti Istenetek” szerepel, nem egy népet szólít meg a parancsolat, hanem az egyes embert. ÉN-TE kapcsolatban akar veled lenni az Isten. Ez nemcsak az Újszövetségben jön így elő, hanem itt, az első parancsolatnál is.

Isten megszólít Téged is! Mint személy a személyt. Ő az, aki formált nagy erővel, mint a fazekas az agyagot. Ismerte „alaktalan testedet”, mielőtt lettél volna – ahogy a zsoltáros írja. Már akkor gondoskodott rólad, amikor még szüleid nem is sejtették létezésedet. Tervében már akkor szerepeltél, hogy megismerhesd és megszerethesd te is Őt.

Imátkoztalak már kőben, fában,

a táltossörényű paripákban,

imátkoztalak a kelő napban,

éjszaka szentjánosbogarában.

De legtöbbször mégis önmagamban,

hogy ne legyél annyira idegen.

Mondd, miért a magam tükre legyen

mosolyod a mások bizalmában?

Bogárdi Szabó István

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024