A bölcsesség kezdete

Péld 9,10

Sokszor érezzük, hogy a tudás és a hit egymás ellen feszül. Teremtés vagy evolúció, fizikai törvények – bibliai csodák, halál, mint az élet vége – feltámadás, stb. Nincs olyan keresztyén, aki ezeken a kérdéseken ne gondolkozott volna el, ne gyötörték volna kétségek, vagy megoldhatatlannak látszó teológiai problémák.

Pedig megtanultuk a konfirmációkor, hogy ezek nem ellentétei egymásnak, hanem más-más valóságokról beszélnek. A tudás ellentéte a tudatlanság, a hit ellentéte pedig a hitetlenség – így fogalmaztuk meg. Miért a sok kétség mégis? Talán azért, mert elménket sok dologra lehet használni. Jóra és rosszra is. Hiszen az ember bonyolult titkokat fejt meg, de ezeket a titkokat borzalmas dolgokra is használhatja. Gondoljunk a puskapor felfedezésére vagy az atommaghasadás titkára. Ha rossz kezekbe kerül egy jó ügy, az áldásból átok lesz…

Ezért nem mindegy a sorrend: hit és tudás. Hiszen a hit meghajlás a teremtő Isten előtt, övé minden bölcsesség, a titkok tudója, övé a hatalom… Az ember kutathatja a világot, de nem lehet birtokosa. Ez Istent illeti meg. Hány olyan szörnyű dolog történt, amikor a tudást hit nélkül használták? Hány ember pusztult bele emberi felelőtlenségekbe? Hányszor kezdte el az ember újra és újra kiégetni, s egymásra rakni Bábel tornyának építőköveit? Mégis milyen áldás a meleg lakás, a fűtött templom, a finom ételek, a közlekedés, az internet.

De csak, ha a hit megelőzi az elmét!

Nem azért keresem a megértést, hogy higgyek, hanem azért hiszek, hogy érthessek: ezért azt is hiszem, hogy ha nem hiszek, nem fogok megérteni semmit.

Canterburyi Anselmus

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024