39. Az istenfélő Jób

Üzenet – Téma:

* Isten próbára teszi azokat, akiket szeret.
* A hitet meg lehet tartani a nehézségek, szen­vedések ellenére is. Bizalmunk Istenbe ves­sük, aki mindent megtehet!

Bevezetés:

Arra a kérdésre, hogy Jób történeti vagy alle­gorikus személy volt-e, a feleletet az Ezékiel 14,14.20 és Jakab 5,11-ben találjuk meg.
Az Úr Ezékielhez intézett szavai világosak. Még ha Noé, Dániel és Jób laknának is egy bűnös országban, az Úr azt az országot értük sem kímélné meg. Jóbot, éppen úgy, mint Noét és Dánielt, maga az Úr említi, mint valaha élt embereket. Ez egyúttal azt is bizonyítja, hogy a zsidók ismerték Jób könyvét. Ugyanez tűnik ki Jakab leveléből, aki azt írja: „Jób állhatatosságáról hallottatok”.
Jób könyve az úgynevezett „költői könyvekhez” tartozik, de azért történelmi eseményt ír le. Stílusbeli különbség van az első két fejezet és a 42. fejezet második része – melyek elbeszélő prózában vannak írva –, valamint a közbeesők között, melyeknek stílusa inkább költői („bibliai bölcsességirodalom”).
Jób könyvét a leckék sorában ezen a helyen tárgyaljuk, amint az az útmutatások, és annak a kornak, melyben Jób valószínűleg élt, alapján szokás. Lehet azonban, hogy a történetet más időpontban mondták el.
A három fejezet (1, 2 és 42) valóságos eseményeket tárgyal. A többiek azokat a beszédeket közlik, melyeket Jób barátai folytattak Jóbbal, és Jób válaszait. Azt is olvassuk ezekben, hogy Isten mit felelt ezekre a beszédekre. A gyermekek számára nehéz a párbeszédek megtárgyalása. Törekedjünk azért mégis az elbeszélés folyamán abból valamit meghagyni.

Történet:

Jób Úc földjén* lakott. Nem tudjuk biztosan, mikor élt*. Becsületes, kegyes, istenfélő volt, kerülte a rosszat. Istenbe vetett hitét a gyakorlatban is megvalósította azzal, hogy gyűlölte a bűnt, és jó volt felebarátaihoz. Tudjuk, hogy másokat tanított, bátorított és segített (Jób 4,4). Telve volt istenfélelemmel, ami azt jelenti, hogy reménykedett Istenben (Jób 4,6). Síkra szállt az ártatlan és becsületes emberekért (Jób 4,7).

Jóbnak hét fia és három leánya született. Már ez is nagy kincs. De emellett sok jószága is volt: hétezer juha, tízezer tevéje, ötszáz iga (tehát ezer) ökre, ötszáz szamara és rengeteg szolgája, akik birtokát gondozták. Egész Keleten nem volt nála gazdagabb.

Sok öröme telt felnőtt gyermekeiben, akik szerették egymást. Ez abból is kitűnik, hogy gyakran meglátogatták egymást.

Bár Jób teljesen megbízott gyermekeiben, mégis az ilyen ünnepnapokon áldozatot mutatott be. Minden gyermekéért egy áldozati állatot, mint bűnért való áldozatot. Azt gondolta ugyanis: „Hátha vétkeztek a fiaim, és káromolták* (Jób 2,9-ben „átkozni”) Istent szívükben.”

Egy napon az istenfiak (lásd a Jób 38,7-et is, akik itt Isten angyalai) az Úr előtt álltak. Ebből megtanuljuk, hogy Isten angyalainak éppen úgy meghatározott megbízásokat ad, mint ahogy azt a földi fejedelmek teszik.

Köztük volt a bukott angyal (Júd 6), a Sátán is. Ő Isten engesztelhetetlen ellenfele, bukása után is beleavatkozik mindenbe, amit Isten a mennyben elhatároz, és a földön véghezvisz. Ennek a tudata különös óvatosságra kell hogy intsen bennünket a Sátán befolyásával szemben. Ahol Isten munkálkodik, a Sátán sem marad tétlen.

Minden angyal beszámolt arról, hogy mit látott és tett a földön. Az Úr a Sátánt is megkérdezte: „Honnan jössz?”

Válasza így szólt: „A földön barangoltam, ott jártam-keltem.” A Sátán tehát szemmel tart mindent, ami a földön történik. Ez is figyelmeztetés számunkra, hogy óvakodjunk a befolyásától.

Az Úr erre azt kérdezte: „Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat.”

A Sátán azonnal tudta, kiről van szó. Természetesen ő azokat figyeli a legjobban, akik Istent szolgálják. A többiekről tudja, hogy azok az ő hatalmában vannak. Ha Isten gyermekeit elcsábíthatná, elérné a célját. Tulajdonképpen nem is az Úr kérdésére válaszolt. Azonnal támadásba

ment át. Cinikusan azt mondta: „Nem ok nélkül féli Jób az Istent!” Ezt a durva választ várhattuk tőle. Jób Isten jósága iránti háláját negatív tényként tüntette fel. Ez jellemző rá: Mindent, amit Isten népe tesz, kiforgat és nevetségesssé tesz. Szavait még meg is magyarázta: „Hiszen te oltalmazod őt, a házát és mindenét, amije csak van! Keze munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön.” Nem csoda hát, hogy Jób olyan jó… Mennyire más lenne a helyzet, ha…

„De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá arra, amije van, majd káromol (Károli: „átkoz”) még téged!” Nemcsak az volt hát a Sátán célja, hogy bebizonyítsa, Jób bűnös; ő Jóbot teljesen tönkre akarta tenni.

Az Úr megengedte a Sátánnak, hogy tegyen, amit akar. „Mindenét a kezedbe adom.” De van egy feltétel: Jóbra nem emelhet kezet.

A Sátán elsietett a „gyűlésből”, hogy ezt a számára élvezetes megbízást végrehajtsa. Egy napon Jób fiai és leányai megint együtt lakomáztak és borozgattak, ezúttal a legidősebb fiú házában.

Egyszer csak hírnök sietett Jóbhoz. Jelentette: „A marhákkal szántottak, a szamarak pedig mellettük legelésztek. De a sébaiak* rájuk rontottak, és elvitték azokat, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked.”

Ez még beszélt, mikor berohant egy másik hírnök a szörnyű hírrel: „Istentől tűz (villám) hullott az égből, amely megégette és elpusztította a juhokat és a legényeket. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked.”

Még ez a hírnök sem fejezte be, amikor egy újabb érkezett. Jelentette Jóbnak: „A káldeusok* három csapatban rajtaütöttek a tevéken, és elvitték azokat, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked.”

Még ez a hírnök is beszélt, amikor megint új követ érkezett. Az ő híre volt a legrosszabb: „Fiaid és leányaid lakomáztak, és borozgattak elsőszülött testvérük házában. De hirtelen nagy szél támadt a puszta felől, megrendítette a ház négy sarkát, az rászakadt a fiatalokra, és meghaltak. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked.”

Ezt hallva Jób fölállt, megszaggatta köntösét. Megnyírta a fejét, és a földre borult mély gyásza jeléül. „Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el!” A folytatás pedig Isten előtti mély alázatának a bizonysága: „Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve!” Amit a Sátán Isten beleegyezésével tett, azt Jób Isten tettének tekintette. Valójában József is hasonlóan vélekedett testvérei gonosz tettéről: „mert azért küldött el engem Isten előttetek, hogy életben maradjatok.” (1Móz 45,5)

Jóbnak most már semmije sem volt. És a Sátánnak sikerült elérni a célját? Káromolta Jób Istent? Nem! Azt olvassuk: „Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób, és nem követett el megbotránkoztató dolgot Isten ellen.” Egyetlen káromló szó sem hagyta el ajkát, nem rázta öklét az ég felé. Továbbra is megadta Istennek az Őt megillető tiszteletet.

Egy másik napon az angyalok ismét Isten előtt álltak. Megjelent a Sátán is.

Az Úr megkérdezte tőle: „Honnan jössz?”

„A földön barangoltam, ott jártam-keltem.”

„Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön. Feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. Még most is kitartóan feddhetetlen, bár felingereltél ellene, hogy ok nélkül tönkretegyem.” Isten azt állította tehát, hogy Ő maga okozta Jóbnak mindezt a nyomorúságot. Közvetve így is van. Az Úr engedi meg a szenvedést a földön, de nem hagyja jóvá, ha valaki másnak rosszat tesz. Ezért mondta, hogy a Sátán „felingerelte” Őt. Isten a Sátánt használta föl, hogy Jóbot próbára tegye, a Sátán pedig a „sébaiakat” stb.

A Sátán így válaszolt: „Bőrért bőrt ad az ember, de az életéért mindent odaad!” Azaz az ember a saját „bőrét”, testét jobban szereti, mint a másét. Ezért viseli türelemmel még gyermekei elvesztését is. De ha az ő testéről lesz szó, mindjárt más lesz a helyzet… A Sátán rosszindulatú tanácsa így szólt hát: „Nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá csontjaira és a húsára, majd káromol még téged!”

Az Úr engedélyt adott a Sátánnak, de Jób életét meg kellett kímélnie.

A Sátán erre megverte Jóbot tetőtől talpig rosszindulatú fekélyekkel*.

Jób gyásza jeléül a hamuban ült, és egy cserépdarabbal vakarta magát. Nyilván senki sem szánakozott rajta.

Felesége, akit szintén fájdalmasan érintett gyermekei és egész vagyona elvesztése, más volt mint Jób. Ő lázadt Isten ellen. Kitűnik ez a szavaiból: „Még most is kitartóan feddhetetlen vagy? Átkozd meg Istent, és halj meg!” Tulajdonképpen ő is Jóbot okolta mindenért. Megértett valamit a próbából, melyet Jóbnak, mint Isten szolgájának el kellett szenvednie. Ha közönséges, istenhit nélküli ember lett volna, akkor mindez nem következett volna be. Gondoljunk a Zsolt 73-ra, melyben Ászáf a bűnösökről így beszél: „Íme, ilyenek a bűnösök! Háborítatlanul gyarapítják vagyonukat szüntelen.” (12.v.)

Jób megdorgálta a feleségét: „Úgy beszélsz te is, ahogyan a bolondok szoktak beszélni! Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk.” Jób tehát még ebben a helyzetben sem vétkezett szájával, azaz semmi rosszat nem mondott. Természetesen ő sem volt bűntelen, mert azt egy emberről sem lehet elmondani. De magatartásával nem vétkezett, és ez körülményeit tekintve dicséretre méltó.

Jób három barátja meghallotta a szerencsétlenséget. Megbeszélték, hogy meglátogatják, részvétüket fejezik ki és vigasztalják. A témáni Elifáz*, a súahi Bildád* és a naamái Cófár* eljöttek Jóbhoz. Már messziről meglátták, de alig ismerték meg. A betegség szinte felismerhetetlenül megváltoztatta. Ez volna az előkelő Jób? Ó, milyen döbbenetes látvány! Hangosan sírtak és gyászuk jeléül megszaggatták köntösüket. Port markoltak föl, és a fejükre szórták.

Azután melléje ültek, de nem beszéltek, mert látták, hogy milyen nagy Jób fájdalma. Hét nap és hét éjjel ültek így mellette.

A 3–41. fejezet rövid áttekintése:

Jób nem bírta tovább. Magátkozta születése napját, és panaszkodott barátaira.
A három barát keményen vitába szállt vele.
Elifáz megdorgálta Jóbot, mivel nem tudott megnyugodni Isten akaratában.
Jób kijelentette, hogy minden oka megvan erre, és szemrehányást tett Elifáznak keménységéért.
Bildád intette, hogy alázkodjon meg Isten előtt, és fogadja el büntetését. Úgy vélte, hogy Jób gyermekei is megérdemelték halálukat.
Jób elismerte, hogy Isten igazságosan büntette őt, Vele ember nem „vitatkozhat”. De hite túl látott a bajokon: (Jób 19, 25kk): „Tudom, hogy az én megváltóm él!” Tudta, hogy a Megváltó megáll majd pora fölött, így testében mégis meglátja Istent.
Cófár szerint Jóbnak igazán meg kellene térnie.
Jób rámutatott a gonoszok szerencséjére, s Istennek a föld és lakói fölött való hatalmára. Leírta a nyomorúságot, amelyben az emberiség elmerült.
Elifáz úgy vélte, hogy Jób jobban tenné, ha hallgatna. Jób maga ítélte el magát szavaival.
Jób panaszkodott barátai szeretetlensége miatt, és kívánta a halált.
Elifáz megdorgálta Jóbot. Biztosan sok bűne volt, másként Isten nem büntetné ilyen súlyosan.
Úgynevezett kegyessége tehát nem segít.
Bildád rámutatott, hogy Jóbnak szüksége van arra, hogy megalázkodjék Isten félelmetes fensége előtt.
Jób kitartott amellett, hogy nincsenek durva bűnei. Nem volt képmutató. Hogy is tehetné ilyen hatalmas Istennel szemben? Visszagondolt boldogsága és szerencséje idejére. Most pedig gúnyolják és kinevetik, akik fiatalabbak nála. De magatartásában nem találnak kivetni valót, nem vethetnek semmit a szemére.

A három barát nem beszélt tovább. Jób igaznak tartotta magát.

Ekkor Elihú*, a negyedik, a legfiatalabb barát szólalt meg. Megintette Jóbot, mivel igazolni akarta magát Isten előtt. A három baráttal sem értett egyet, mivel ok nélkül ítélték el Jóbot. Bár fiatalabb volt, mégis hivatva érezte magát arra, hogy beszéljen. Jóbnak meg kell hallania, hogy Isten többféleképpen szólhat az emberhez: álmok, látomások (víziók) és betegségek által. De szólhat szolgái szája által is. Jób ne bizonygassa a maga igazát. Isten nem igazságtalan. Alázkodjon meg Isten előtt. Elihú imádkozott, hogy a próba addig tartson, míg Jób megtanulja az alázatot. Végül is ki ő a Mindenhatóval szemben? Majd Isten nagy művéről beszélt a természetben.

Ezután válaszolt Isten Jóbnak a viharban. Beszélt önmagáról, világteremtő munkájáról, hogy hogyan is viselt gondot a földre.

Jób nem tudott most mást, mint meghajolt Isten előtt: „Visszavonok mindent, bűnbánatot tartok porban és hamuban.” (Jób 42,6).

A történet folytatása:

Az Úr megfeddte a három barátot, mert nem beszéltek helyesen Jóbról. Engesztelő áldozatot kell bemutatniuk, hét bikát és hét kost, mivel vétkeztek, és Jób fog imádkozni értük. Az Úr meghallgatta Jób imádságát.

Miután Jób imádkozott három barátjáért, „az ÚR jóra fordította Jób sorsát.” Mintha valóban fogságból szabadult volna. Megpróbáltatásainak ideje letelt.

Csodálatos módon megsokasította az Úr Jób vagyonát. Kétszer annyi jószága lett, mint balsorsa előtt. Arról nincs szó, hogy Jób a betegségéből is meggyógyult volna. De feltételezhetjük, mert ezután még sokáig élt. Sorra meglátogatták rokonai és ismerősei, s értékes ajándékokat hoztak neki: pénzt és aranykarikát.

Lett tizennégyezer juha, hatezer tevéje és ezer szamara.

Ismét hét fia és három lánya született. Tudjuk a lányok nevét is: Jemina, Kecia és Keren-Happuk*, akikről azt írja a Biblia: „Országszerte nem voltak olyan szép nők, mint Jób leányai.” Jób leányainak is adott örökséget, ami abban a korban nem volt szokás.

Aztán még száznegyven esztendeig élt. Meglátta utódait negyedíziglen.

Öregen halt meg „az élettel betelve.” Tudta, hogy őt egy másik, az örök élet várja.

Jegyzetek:

Úc – Három különböző férfi szerepel ezen a néven a Bibliában:
a./ Arám fia, Sét unokája, Nóé dédunokája (lásd 1Móz 10,23). Ezek szerint Úc földje azonos lenne az arámok földjével az Eufrátésztől délre, tehát Szíriáról van szó; a káldeusok ütöttek rajta Jób tevéin.
b./ Náhór legidősebb fia, tehát Ábrahám testvére (lásd 1Móz 22,21); eszerint Mezopotámiában Hárán szomszédságában kell keresni ezt a vidéket.
c./ Ha Úc Ézsau egyik leszármazottja (lásd 1Móz 36,28), akkor viszont Úc följét Ézsau lakóhelyén, Palesztinától keletre kell elhelyeznünk. Ez a káldeusok számára, akik Jób nyájain rajtaütöttek, nagyon messze lett volna.
Ellenben a sébaiak közelebb, Edóm szomszédságában laktak. Jób barátai egy kivételével erről a vidékről jöttek:

A témáni Elifáz – Témán Elifáz fia, Ézsau unokája volt (lásd 1Móz 36,10–11).

A súahi Bildád – Súahnak, Ábrahám és Ketúra fiának a leszármazottja volt (lásd 1Móz 25,2).

A naámai Cófár – Valószínűleg Naámából származott (lásd Józs 15,41). Ez a város Júda törzsének a későbbi területén volt, Edóm határához közel (Józs 15,21).

Elihú – Búzból, Rám nemzetségéből való (Jób 32,2), valószínűleg Búznak, Ábrahám testvére, Náhór fiának a leszármazottja volt. Ez a Búz a b. pontban említett Úcnak, aki Arám földjén lakott, a testvére volt. Ez megint azt jelentené, hogy Úc földje Szíria területén feküdt. A Jób 1,19-ben a puszta felől érkező szélről olvasunk. Ez meg inkább a dél-arábiai sivatagi területre utalna.Tehát nem tudjuk teljes bizonyossággal, hogy hol is volt Úc földje.

Mikor élt Jób? – Egyes vélekedések szerint Ábrahám, Izsák (és Ézsau) utáni időben. Jób barátjait tekintve (lásd Úcnál) ez valószínűnek látszik. Továbbá Jób könyvében találkozunk a mózesi törvényekkel kapcsolatos dolgokkal is. Jób valószínűleg Jákób életének a vége felé élt, vagy akkor, amikor az izráeliták Egyiptomban laktak. Ezért tárgyaljuk Jób könyvét Jákób és József története után.

Istenkáromlás – Rosszat mondani Istenről.

Sébaiak – Arábia dél-nyugati részén élő nomádok. Sebának, Joktán fiának, Ábrahám és Ketúra unokájának a leszármazottai (lásd 1Móz 25,1–3). Nem annak a Sebának a leszármazottai, aki Ramá fia, Kús unokája, Hám dédunokája, Nóé ükunokája volt (lásd 1Móz 10,7). Az ő leszármazottai a mórok földjén laktak (gondoljunk az 1Kir 10-ben szereplő Sába királynőjére).

Káldeusok – Arám nomád törzs. Mezopotámia déli részén éltek, ahonnan Ábrahám jött. A későbbi Új-Babiloni Birodalom magja (lásd többek közt Dán 1,4; 3,8; 5,30).

Rosszindulatú fekélyek – Néhány magyarázó szerint a lepra tuberculosa, a lepra legszörnyűbb fajtája, amely az egész testet beborítja, és visszataszító látványt nyújt.

Jemima; Kecia; Keren-Happúk – Neveik jelentése: „galamb”; „fahéj”, azaz a kasszia fa illatos kérge, jó illatú fűszer; „szépítőszer-szaru” , azaz szaruból készült doboz vagy szaru szépítőszerekkel. Keren-Happúknak talán különlegesen szép bőre volt.

Énekek:

Református énekeskönyv: 6:1–4; 30:2–3; 34:9; 251; 256:1–3; 258; 272; 274:1–3; 275:1–4; 276; 421:1
Jertek, énekeljünk: 59; 96; 173; 176; 221:1; 226; 227
Harangszó: 18; 20; 42:1; 48:1–3; 53
Dicsérjétek az Urat!: 61; 68; 76; 83:2; 87; 162
Erőm és énekem az Úr: 23; 27; 31; 38; 46; 63; 100

Megjegyzések:

A próbák Istentől jönnek? – Valakinek sokat kellett szenvednie családi körülményei és súlyos betegségei miatt. Azt mondta: „Ez nem lehet Istentől való, mert Ő szeretet, tehát ez az ördögtől van.” Beszélgetőtársa így válaszolt: „Én jobban szeretném, ha Isten próbálna, mint ha az ördög, mert tudom, hogyha Isten próbál, akkor annak egyszer vége lesz, de ha az ördög, akkor sohasem lesz vége.” Ez a dolog lényege. Isten büntetései sem jönnek szeretet nélkül. Másként Dávid nem tudott volna a Zsolt 6,2 és 3-ban így imádkozni: „Uram ne feddj meg haragodban, ne ostorozz indulatodban! Kegyelmezz, Uram, mert elcsüggedtem, gyógyíts meg, Uram, mert reszketnek tagjaim!” És a 10. versben így kiáltani: „Meghallgatta könyör­gésemet az Úr, imádságomat elfogadta az Úr.” Zsolt 30,6: „Mert csak egy pillanatig tart haragja, de egész életen át a kegyelme. Este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás.” Ha szo­morúság ér bennünket, gyakran kérdezzük: Miért? Ez érthető. Az ember ilyenkor fel is lázadhat Isten ellen. Ha megszabadulunk a szenvedéstől, visszatekintve látjuk, hogy keze akkor is szeretettel támogatott. Sok ember tapasztalja ezt a betegség vagy az őt ért szenvedés idején. Mégis vannak, akik Istent teszik felelőssé mindazért a bajért, ami a világon van. Azt kérdezik: ha Isten szeretet, miért hagyja, hogy gyerekek éhen haljanak, vagy szerencsétlenség érje őket?
Semmi nem érhet bennünket, amire azt mondhatnánk: nem érdemeltem meg. A próbaparancs így hangzott: „A jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod” (1Móz 2,17). Jóbnak be kellett látnia, hogy bármilyen igaz volt is, mégis bűnös ember. A három barátnak meg kellett értenie, hogy Isten nem mindig az „elkövetett” bűnért büntet valakit, hanem olykor próbaképpen adja a nehéz napokat.

Ítélkezni mások fölött – A három barát ítélkezett Jób fölött, és ezért Jób, Elihú és maga az Úr is megfeddte őket. „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!” stb. (Mt 7,1kk) Az Úr Jézus nagy bűnnek tekintette az ítélkezést. Szabad valakit figyelmeztetnünk a hibájára, de ezt mindig csak szeretettel tegyük, tudva, hogy mi magunk is minden nap vétkezünk. Gondoljunk a Jn 8,1–11-re: „Aki bűntelen közületek…”

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)

• Együttérző szolidaritás, vigasztalás, segítségnyújtás a rászoruló szenvedőnek családi, iskolai, vallási közösségben, baráti körben. Hogyan tud vigasztalni egy igazi barát? (** ***)

Magyar nyelv és irodalom / Dráma

• Dramatikus improvizáció a bibliai történet nyomán: Hogyan vigasztalnátok Jóbot? (**)
• Képzeletbeli vigasztaló levél fogalmazása írásban kórházban lévő barát számára. (**)
• Életjátékok a vigasztalás, baráti együttérzés témájához kapcsolódva. (***)
• Elbeszélő fogalmazás írása párbeszédekkel a vigasztalni tudó igazi barátról. (***)
• Leíró fogalmazás egy állatról, állatfajról. (** ***)

Természetismeret (Környezetismeret) / Földünk és környezetünk (Földrajz) / Biológia

• Rend a természetben: a víz körforgása, a csapadékfajták keletkezése (** ***), a szél keletkezése, tengerek és óceánok, a Föld keletkezése, kozmikus környezetünk jelenségei… (***)
• Állatok, állatfajok felismerése, bemutatása. Búvárkodás könyvekben. (** ***)

Vizuális kultúra (Rajz)

• Természetábrázolás rajzolással vagy festéssel: vadon élő állat és élőhelye. (** ***)

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!