Bírák 11,12–40

 

Áldozat és ünnep

  • Vallástörténet, természeti istenek, kultuszok
  • Intelligencia: természeti, egzisztenciális

 

Égőáldozat? Minek? – mondja a mai ember, ha tudja egyáltalán, mi az. – Hát nem brutális, természetellenes dolog ez? – teszi hozzá, bizonygatva, hogy ő pedig szereti és óvja a természetet.

Pedig a régi korok embere a tiszteletét fejezte ki a természet erőivel szemben, nem hatalmi és uralmi igényeit. Csak a modern ember gondolta úgy, hogy a természetet leigázhatja, igényei szolgálatába állíthatja, aminek meg is lettek a következményei.

Az áldozatban az ember lemond értékeinek, pénzének, idejének egy részéről. A vallásokban olyan szent cselekményről van szó, amelyben az ember Istennek ad valamit tisztelete, hálája kifejezéséül, vagy vétkei miatti engesztelésül. Többnyire állatot, gabonát vagy tömjént égettek el az oltáron, kifejezve azt, hogy a munkájuk eredménye valójában Isten ajándéka. És ők most ebből, hálájuk jeleként visszaadnak valamit Istennek. Az áldozat is ajándék vagy adomány tehát. (Keresztyén bibliai lexikon, I/37)

Az áldozat-bemutatást az ókorban minden nép gyakorolta, kivétel nélkül. Izráel népe istentiszteletében is középponti szerepe volt az áldozati szertartásnak. A bírák korában Jahve tisztelete mellett más törzsi és természeti istenek tisztelete is jelen volt, nemcsak a térségben, hanem az izraeliták között is. Salamon király pl. áldozóhalmot emelt Kemósnak és Moloknak, Móáb és Ammón törzsi isteneinek (1Királyok 11,7).

Az emberáldozat nyomai is a vallási képzetek egymás mellett éléséről tanúskodnak. A törzsi istenek elég követelőzőek voltak: nemcsak a termés legjavát, az első kalászt, gyümölcsöt, ellést kívánták, hanem az ember elsőszülöttjét is. Molok tiszteletére áldozták elsőszülöttjeiket szerte a térségben, ami ellen a mózesi törvény és a próféták is felléptek. Később ezt jelképes szertartásokkal lehetett megváltani: helyettes áldozattal, pénzbeli megváltással, aszketikus életre való felajánlással. (Hahn, 99)

 

Hamvas Béla így ír az áldozatról Láthatatlan történet c. könyvében:

„Ha áldozat nem lenne, az isteni lét az ember számára le lenne zárva. Az áldozat pedig nem egyéb, mint a külön, egyéni, magányos emberi Én levetése. Amikor az ember egyéni Én-je megsemmisül, az áldozat percében, az út az isteni létben szabaddá válik…”

 

Az áldozat az ünnepben válik teljessé. Weöres Sándor: Dob és tánc című verse egy ilyen ősi, archaikus ünnepnek a lenyomata. Nem az emberáldozat nyomát őrzi, hanem az Én levetésének, odaadásának nyomait. Érdemes ezekre figyelni a versben, és közös vagy felelgetős felolvasással ünneppé tenni, ritmikusan, akár ritmuskísérettel is (folytatását megtalálod a címre kattintva):

 

csönd
béke
csönd
béke
fény
csönd fénye
béke csöndje
fény békéje csönd
fényes csönd béke
csönd béke fény
béke csöndes fénye
fény csöndje
csönd csöndje fény fénye béke
csönd fény

 

Az Újszövetség mit mond az áldozatról? Krisztus áldozata mit jelent? (Vö. Zsidókhoz írt levél 9,11–14) A keresztény ember áldozata mit jelent? (Vö. Róma 12,1–2)

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

 

 A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Bírák kora menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/

Bírák 11,12–40

 

Béketárgyalások

  • A történelmi igazság kérdése, érvelés, vitakultúra fejlesztése
  • Intelligencia: kapcsolati, verbális-nyelvi

 

Jefte lett „a feje Gileád egész lakosságának” (Bírák 10,18), ám ő nem megy fejjel a falnak. Hadvezéri képességeit bölcsen használja, nem akar fölöslegesen kockáztatni, emberéletet áldozni. Ezért követeket küld az ammóniak királyához, hogy kipuhatolja, tárgyalások útján lehet-e a konfliktust rendezni. Kiderül, hogy nem. Az ammóniak királya másként értelmezi a történelmet, mint az izraeliták. Akkor most kinek van igaza?

Gyűjtsétek össze a Bírák 11,12–28 részéből az ammóniak és Jefte érveit. Hasonlítsátok össze ezeket a 4Mózes 21,21–35 részben leírt eseményekkel.

Majd alkossatok két tárgyalócsoportot, csoportonként ne legyenek többen 4-5 főnél.

A tárgyalófelek üljenek le egymással szemben: az egyik oldalon Jefte követei, a másikon az ammóniak királyi tanácsadói. A követek és a tanácsosok szerephelyzetben védik saját népük álláspontját, és így próbálnak megegyezni. A tárgyalás a vita és az alku sajátos keveréke. Vajon hogy sikerül ezt spontán szerepjátékkal megvalósítani?

Szabj időt a tárgyalásnak, ami után annak „elnapolása” következik. Ha a hittancsoport népesebb, akkor a következő tárgyalást új követek és tanácsosok folytathatják le. Érdemes megismételni a tárgyalást, hogy mások is szóhoz jussanak, vagy hogy a tárgyalócsoportok az érveikkel hatékonyabban tudjanak élni.

Térkép forrása

Mindez természetesen nem így ment végbe, a szerephelyzet arra szolgál, hogy a gyerekek könnyebben beleéljék magukat a különböző álláspontokba, és annak megfelelően próbáljanak, tanuljanak érvelni.

Hasonló vitás helyzeteket azóta is bőven produkált a történelem, ma is találkozunk ilyen problémákkal. A magyar történelemből tudtok-e példát mondani hasonló területi vitákról és döntésekről (pl. trianoni békeszerződés, Mo. revíziós politikája, bécsi döntések, párizsi békeszerződés)?

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

 

 A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Bírák kora menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/

Bírák 10,6 – 11,11

 

Csoportmontázs

  • Csoportkapcsolatok ábrázolása montázzsal, képkiegészítéssel
  • Intelligencia: vizuális-térbeli, kapcsolati

 

Készítsenek a gyerekek montázsképet a következő lépésekben:

  • ●   Katalógusokból, újságokból vágj ki emberalakokat, akik szerinted jó társaságot, csoportot tudnak alkotni, és szívesen tartoznál közéjük.
  • ●   A kivágott alakokat helyezd el egy rajzlapon, úgy, hogy az kifejezze a csoport összetartozását.
  • ●   Hová helyeznéd magad? Közéjük? Melléjük? Vagy távolabb valahova? Az alakokat, csoportot tervezés közben átrendezheted.
  • ●   Miután mindezt végiggondoltad és eldöntötted, ragaszd fel az alakokat, és rajzold le magad oda, ahol a helyedet elképzeled.
  • ●   Végül mutassátok meg egymásnak a képeket. Rögtönzött kiállítást is rendezhettek belőlük.

Kép forrása

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

 

 A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Bírák kora menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/

Bírák 10,6 – 11,11

 

Te kit választanál?

  • Zenehallgatás, szövegértés és -transzformáció, éneklés-előadás
  • Intelligencia: zenei-ritmikus, verbális-nyelvi

 

Az Illés együttes 1971-ben cím nélkül megjelent, úgynevezett „fehér albumában” szerepelt először Szörényi Levente – Bródy János Te kit választanál c. dala, amely az 1983-ban bemutatott István, a király c. rockopera által lett igazán közismert. Érdemes mindkét változatot meghallgatni a gyerekekkel:

Melyik változat tetszik jobban? Melyiket választanád, melyiket hallgatnád szívesebben, és miért?

 

Különösen nehéz a választás, ha egy nagyobb közösséget, vagy egész népet kell vezetni. Ezt a dilemmát fejezi ki a dal mindkét feldolgozása. Milyen zenei eszközökkel teszik ezt a szerzők? Mi utal a probléma nehézségére a dalszövegben? (kérdések, ismétlések)

 

Valakinek holnap le kell győzni a sötétséget
Mondd, te kit választanál?
Valakinek holnap át kell írni a régi meséket
Mondd, te kit választanál?
Valakinek holnap meg kell váltani ezt a világot
Mondd, te kit választanál?
Valakinek holnap le kell tépni magáról a láncot
Mondd, te kit választanál?

Valakinek holnap le kell mondani hivataláról
Mondd, te kit választanál?
Valakinek holnap át kell venni a koronaékszert
Mondd, te kit választanál?
Valakinek holnap le kell tennie végül a fegyvert
Mondd, te kit választanál?
Valakinek holnap meg kell válni az életétől
Mondd, te kit választanál?

Segítsetek, segítsetek, segítsetek
Oly nehéz a választás

 

ForrásLásd itt a bonyolultabb változatot

 

A szövegnek mely részei illenek Jefte vezérré választásához is? Miben különbözik a vezérré vagy a királlyá választás? Miben rokon vagy azonos a két szerep?

Kép forrása

Csoportmunkában alakítsátok át a dalszöveget úgy, hogy minden gondolata Jefte helyzetére, személyére és vezéri szerepére utaljon. Az ismétlődő részek maradhatnak, a változó részeket kell Jeftére alkalmazni. (Pl. Valakinek holnap le kell győzni az ellenséget… Valakinek holnap meg kell kötni a szövetséget… stb.A holnap nem a konkrét másnapot, hanem általánosítva a jövőt jelenti.)

A csoportok elénekelhetik, elő is adhatják „választási” dalaikat.

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

 

 A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Bírák kora menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/

Bírák 10,6 – 11,11

 

Családrajzok, családképek

  • Családi kapcsolatok ábrázolása rajzban, élőképpel
  • Intelligencia: vizuális-térbeli, kapcsolati

 

Milyen lehetett Gileád családja? Ti hogyan képzelitek el? Készítsetek róla családrajzot. – Egyéni munka, minden gyerek maga döntheti el, hány fiútestvér van a családban, van-e lánytestvérük, és mekkora a korkülönbség közöttük. Azt is, hogy milyen idős korukban ábrázolja a testvéreket. Biztosan lesz, aki a gyerekkorukat választja, és lesz, aki inkább ifjú vagy felnőtt korban, a konfliktus idején rajzolja le őket. Vajon lesz-e olyan, aki a visszatérés idejét választja?

 

Csoportmunkában mutassatok be képeket egy képzelt „családi albumból”: Milyen lehetett Gileád családja különböző élethelyzetekben, egy-egy családi ünnepen, életfordulón, stb. Az album képeit a gyerekek élőképként mutatják be, mozdulatlanul beállva egy-egy helyzetbe.

 

Készítsenek a gyerekek rajzot a saját családjukról is. Nyugodtan megmutathatják azt is, ha a családjuk nem teljes, vagy nem hagyományos – fogadd ezt értékítélet nélkül. Egyre több az úgynevezett Patchwork család, amikor a szülők újraházasodnak, és az előző kapcsolatból való gyerekek is bekerülnek a családba. Ennek ma egészen más a megítélése, mint a Biblia idejében volt, vagy akár a múlt század első felének hagyományos közösségeiben. Beszélgessetek róla, ki hogy látja, hogy éli meg (kívülről vagy belülről) ezt a helyzetet.

Majoros Nóra: 3×1 család c. gyerekkönyve (Móra Kiadó, 2012) egy ilyen család történeteit mutatja be egy kilencéves kislány szemszögéből. Családrajz készítésével indul a történet, és a tanító néni csodálkozva fogadja, hogy a kislány rögtön három lapot kér, mert csak így fog „kényelmesen” elférni a család. A nyitó történetet megtalálod a szerző honlapján.

Vicces animáció mutatja be a helyzetet a Mese.tv-n, amit gondolatébresztőként is érdemes a gyerekeknek levetíteni.

Vajon milyen viszonyok, konfliktusok és megoldások, kapcsolati értékek alakulhatnak ki egy ilyen családban? S vajon elhagyta-e, elhagyja-e őket Isten? Hogyan létezhet számukra Isten-kapcsolat?

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

 

 A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Bírák kora menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/

Bírák 7 (8)

 

Bátorságpróbák

  • Valós élethelyzetek átélése a félelem leküzdésére
  • Intelligencia: önismereti, kapcsolati

 

Az ismeretlen új hely vagy új helyzet könnyen félelmet kelthet a gyerekekben. Ezért nem árt gyakorolni és megtanulni, hogy az ilyen helyzeteket hogyan kell kezelni, a félelmet leküzdeni. Akár egy nyári táborban, akár év közben megfelelő előkészítéssel szervezhettek olyan akciókat, amit a gyerekek bátorságpróbaként élhetnek meg. Gedeonnak is a félelmet, a kisebbrendűségi érzést kellett legyőznie először, csak utána vált alkalmassá a feladatra.

Felderítő próbák: Párosan vagy kis csoportokban induljanak el a gyerekek a település egy ismeretlen vagy kevésbé ismert részének a megismerésére. Kaphatnak hozzá térképvázlatot néhány kijelölt hellyel, amit fel kell keresniük. A térképre gyűjtsenek plusz információkat: fontos utcanevek, intézmények, egyéb objektumok (pl. víztorony, pályaudvar stb.)

Küldetések: Páronként vagy kiscsoportban egy-egy célfeladattal induljanak el a gyerekek. Ilyenkor meg kell keresni valakit, önállóan kapcsolatba kell lépni vele, és egy meghatározott dolgot elvégezni, üzenetet átadni, tárgyalni, interjút készíteni, stb.

Éjszakai bátorságpróba: Klasszikus tábori program, az izgalmat maga az éjszakai időpont és a sötétség jelenti. De bármelyik hétvégén, egy nyugodt pihenőnapon is megszervezhető, saját településünk környékén. A szervezők egy arra alkalmas, jól előkészített terepen vezetik a gyerekeket, lehetőleg kisebb csoport(ok)ban. Szóba jöhet pl. egy csillagnéző túra, amihez ki kell jutni a mesterséges fények köréből. Vagy egy külterületen lévő objektum körbejárása és felderítése. A résztvevők vigyenek magukkal zseblámpát, ivóvizet. Vihetnek mobiltelefont is, mert az növeli a biztonságérzetet. De egy keretjátékkal próbáld meg elérni, hogy ne használják, csak akkor, ha elitek a célt. Pl.: A felderítés teljesen titokban történik, ezért a mobilokat is kapcsoljátok ki, nehogy be tudjon mérni minket az „ellenség”. Vagy: titokban és információcsöndben haladunk. Az akcióról senki sem szerezhet hamarabb hírt, csak miután elértük a célt. Stb.

Kép forrása, nem csak fiúknak

Lásd még

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

 

 A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Bírák kora menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/

Bírák 7 (8)

 

Egyenlőtlen számháború

  • Szabadtéri bújó-kereső, támadó-védekező csapatjáték
  • Intelligencia: testi-mozgásos, kapcsolati, matematikai-logikai

 

Előkészületként erős papírlapokból széles csíkokat vágunk, és vastag filccel jól olvasható számokat írunk rá, a két csapat számára kétféle színnel. „Gedeon csapata” most csupán háromjegyű számokat kap, ami megkönnyíti az ellenfél helyzetét, mert a számot könnyebb leolvasni (pl. 327). Kérdés, hogy ennyi elég-e a győzelemhez? „Midján csapata” hosszabb, ötjegyű számokat kap. Viszont az ő számaik mindig két nullára végződnek (pl. 32700). A számok közötti arányok a két hadsereg arányait fejezik ki. Gedeonék bátran indulnak harcba, így nekik csak a homlokra kerül szám. A midjániak viszont félelmükben könnyen futásnak erednek, ezért nekik hátul is lesz szám a fejükön. Az izraeliek papírcsíkját homlok szélességűre vágjuk, két végén lyukat szúrunk, és zsineggel vagy gumival látjuk el, amivel felerősíthetik a homlokukra. A midjániak papírcsíkja körbeér a fejen, így ragasztjuk össze, minden játékosnak a fejére próbálva (olyan lesz, mint egy korona). Elölről, hátulról is jól olvashatóan írjuk fel ugyanazt a számot.

A többi a számháború általános szabályai szerint történik:

Sorsvetéssel kiválasztjuk a két csapatot, létszámban egyenlően, és kijelölünk egy területet, ahol jól el lehet rejtőzni, sok természetes takarási lehetőség van a játékosok számára. Ezek mögött nyugodtan rejtőzhetnek, de a számot kézzel vagy leszakított ággal, levéllel eltakarni nem szabad. Eredetileg a midjániak a támadók, de a bibliai történetben fordul a kocka, és az izraeliek válnak támadóvá. Most is így történik. A midjániak kiválasztanak egy táborhelyet, és elhelyezkednek benne. Az izraeliek is keresnek egy táborhelyet, ahonnan majd elindulnak.

Megadott jelre mindkét csapat felteszi a számokat, és indulhat a támadás. A támadók próbálják úgy megközelíteni az ellenfelet, hogy az ne tudja leolvasni a számokat. Mindkét csapat célja, hogy számleolvasással „kilője” az ellenfelet. Aki meghallja a saját számát, az leveszi a fejéről, és kiáll a játékból. A harcosok kúszással, futással, bármilyen csapatmozgással taktikázhatnak. Az egymás felé forduló, homlokot összeszorító mozgás most tilos, és hozhatunk még további szigorító, védő szabályokat. Pl. tilos a közelharc: az ellenfél megközelítése három lépésen belül.

Kép forrása

A csatát addig lehet játszani, amíg az egyik csapat el nem fogy (vagy az utolsó három emberig), tehát az nyer, ahol többen „maradnak életben”. Nagy erőfölény esetén a beszorított csapat fehér zászlót (zsebkendőt) lengetve kegyelmet kérhet, de ebben az esetben is ők veszítenek. Játék forrása

Érdemes a játékot többször, szerepcserével is megismételni. Ekkor a játékosoknak már nagyobb tapasztalata, terepismerete van, és jobban tudnak taktikázni, megfontoltabb haditervek születhetnek.

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

 

 A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Bírák kora menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/

Bírák 7 (8)

 

Tárgyak beszélnek

  • Szókincsbővítés, mondat- és szövegalkotás
  • Intelligencia: verbális-nyelvi

 

Egy-egy cédulára írd le olyan tárgyaknak a nevét, amelyek szerepelnek a történetben. Azok a tárgyak is szóba jöhetnek, amelyek feltehetőleg ott voltak, ha szó szerint nincsenek is megemlítve. A tárgynevek között szerepelhet állatnév, természeti név és több tárgy közös neve is. Pl.: kard, pajzs, sisak, dárda, forrás, hegy, völgy, teve, kenyér, kürt, sátor, korsó, cserépfazék, fáklya, tábor, hadsereg.

Mindenki húzzon egy cédulát, és a rajta talált szó kezdőbetűjével írjon még két tárgynevet (vagy állatnevet, természeti nevet). Pl.:

  • ●   dárda, dob, dorong
  • ●   kürt, korbács, kosár
  • ●   tábor, tarisznya, takaró

A fenti példák a bibliai környezetbe, kontextusba is beleillenek. Lehet tehát szempont, hogy lehetőleg a bibliai korra jellemző tárgyszavakat gyűjtsetek. De az is izgalmas lehetőség, amikor mai kifejezésekkel keverednek a bibliai kor szavai. Pl.:

  • ●   teve, tintahal, tukán
  • ●   kürt, klarinét, kamera
  • ●   sátor, sorompó, stadion

Következő lépésben cseréljetek cédulákat. Az új cédulán is mindenki három szót talál, amit egyetlen mondatba kell belehelyeznie, úgy, hogy egymás után felsorolásszerűen nem állhatnak a szavak. (Pl. Helytelen: Ettem kenyeret, kiflit, kalácsot. Helyes: Nem találtam kenyeret, de hagytam neked a kalácsból, és mind megettem egy kiflit.)

(Kaposi, 50)

 

Ezután 3-3 személy kapcsolódjon össze, és a céduláin található szavak közül mindenki válasszon ki egyet-egyet. Így szóhármasok (tárgyhármasok) alakulnak ki. A hármas csoportok alkossanak közösen egy-egy rövid, pár mondatos történetet, amelyben a kiválasztott három tárgyszó szerepel. A csoportok dolgozzanak párhuzamosan, és ha van elég idő, elmondhatják egymásnak a történeteiket.

Végül vezesd be azzal a bibliai történetet, hogy a cédulákon szereplők közül a történetben is három tárgy lesz a főszereplő. Figyeljétek meg, melyek ezek.

Kép forrása

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

 

 A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Bírák kora menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/

Bírák 6

 

Gyapjútincs-staféta

  • Szógyűjtés, mondatalkotás és történetmondás csoportkörben
  • Intelligencia: kapcsolati, verbális-nyelvi, egzisztenciális

 

Szerezz a játékhoz gyapjútincset, amit helyettesíthet egy gyapjúfonal-gombolyag, gyapjúfilc-darab is. Körben ül a csoport, a tincset/gombolyagot egymásnak adjátok át, aki megkapja, mond valamit. Több körben zajlik a játék:

1. kör: Szógyűjtést végeztek a történethez kapcsolódva: Csupa olyan szót kell gyűjteni, ami egy élőt nevez meg a bibliai környezetből, illetve magából a történetből: állatok, növények nevei, emberek, népek nevei, stb. Jut-e mindenkinek elég név?

2. kör: Most olyan szavakat, szókapcsolatokat gyűjtsetek, amelyek a félelmet, fenyegetettséget, a veszélyt, a menekülést fejezik ki.

3. kör: Mesélni kezded a történetet, és mindenki egy-két mondattal folytatja azt. Közben a gyapjútincs/gombolyag halad kézről kézre, „tapinthatóvá téve” a történetet.

4. kör: Gedeon bizonytalan (magában is, a helyzetben is, Istenben is), tele van megválaszolatlan kérdéssel. Ti mit kérdeznétek a helyében? Mindenki tegyen fel egy kérdést az angyalnak vagy Istennek címezve.

Kép forrása

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

 

 A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Bírák kora menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/

Bírák 6

Számos kifejezések

  • Szókincsbővítő, jelentés-differenciáló feladat, fogalommagyarázat
  • Intelligencia: nyelvi, matematikai-logikai

 

Mit jelentenek az alábbi szavak, kifejezések? Hogy igazán érted, bizonyítsd azzal, hogy mondatba helyezed őket.

  • ●   számtalan
  • ●   számba vesz
  • ●   se szeri, se száma
  • ●   számok beszélnek
  • ●   megszámlálhatatlan
  • ●   szám szerint
  • ●   száma sincs
  • ●   számot ad
  • ●   leszámol
  • ●   elszámol
  • ●   számvetés
  • ●   számháború

Kép forrása

Melyik szó, kifejezés illik Midján népéhez és a tevékhez (vö. Bírák 6,5; 7,12)? Melyik tartozik inkább Gedeonhoz? Bizonyítsd ezeket is egy-egy mondattal. (Ami kimarad, az nem kapcsolódik igazán a történethez, vagy egészen mást jelent.)

Számtalan, megszámlálhatatlan, száma sincs, se szeri, se száma…

Hogyan folytatnád a sort? Gyűjtsetek szinonimákat (rokon értelmű szavakat, kifejezéseket). Vajon ki talál többet? Mennyit gyűjt az egész csoport?

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

 

 A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Bírák kora menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/