Sokrétű: Kapcsolati, egzisztenciális intelligencia

Nemrégiben egy zárt Facebook csoportba kaptam meghívást, aminek ez volt a neve: Fordított Advent. A csoportot Tasi Katalin szervezte, és a célja az, hogy ebben az évben ne mi kapjunk, hanem mi adjunk Adventben. Az akció lényege, hogy mélyszegénységben lévő családokat támogatnak a résztvevők, apró, mindennapi ajándékokkal. A családok konkrétak, bár a nevüket nem tudjuk, de azt igen, hogy hány gyerek van, és hány évesek.

A Fordított Advent elsősorban családoknak szól, ahol a gyerekeket is be lehet vonni a „gyűjtögetésbe”, hogy együtt találjuk ki az adott napra szánt ajándékot. A „gyűjtögetés” advent előtt kezdődik, hogy az összegyűjtött csomagot még karácsonyig meg is kapja a választott családunk.

Kép forrása

Osztálykeretek között is elképzelhető a Fordított Advent. Beszéljük meg a gyerekekkel a „játék” lényegét, közösen válasszunk ki egy családot (ismétlem: a család anonim, csak a gyerekek életkorát és nemét ismerjük!), és helyezzünk el egy nyitott dobozt a teremben. Ebbe fogjuk gyűjteni az ajándékokat. Beszéljük meg, hogy minden nap más gyerek hozzon valami kis ajándékot a dobozba. Nem feltétlenül csokit, hanem valamilyen egyszerű, hasznos dolgot is lehet. Beszéljünk a gyerekeknek arról, hogy ezeknek a családoknak a számunkra leghétköznapibb dolgok is kincset jelentenek, mert egyszerűen nincs pénzük, hogy megvegyék. A tisztálkodási szerektől kezdve a tartós élelmiszereken keresztül az egyszerűbb kis játékokig vagy könyvekig, bármit be lehet hozni. Gyümölcsöt csak olyat, ami nem romlik meg (aszalt gyümölcs, csonthéjasok). Egy naptárba jegyezzük fel közösen, melyik gyerek melyik nap hoz ajándékot a dobozba. Naptár helyett egy egyszerű táblázat is megteszi, amiben jelöljük a napokat és a gyerekek neveit.

A technika, rajz vagy hittan órán választhatunk olyan feladatokat, amelynek produktumai közül a legszebbeket (ablakdísz, karácsonyfadísz stb.) betehetjük a dobozba. Esetleg osztályszinten közösen is készíthetünk egy-egy ajándékot. A további posztokban számos olyan ötletet közlünk majd, amelyeknek produktumai ajándékba adhatók, így a Fordított Advent dobozába is bekerülhet.

Amikor megtelt a doboz, adjuk postára, ha lehet december 10-e előtt, hogy karácsonyig még kézhez is kapja a család.

Kép forrása

Az alábbiakban Tasi Katalin – a magyarországi program indítója – üzenetét olvashatjátok, amelyben magáról a programról, és a szervezési feladatokról ír.

„A fordított advent nem a saját ötletem – a Facebookon jött szembe tavaly egy fényképen, egy angol nyelvű oldalon, hogy van ilyen is: az advent napjain nem kivesznek a kalendáriumból, hanem betesznek valami apróságot, amit karácsony közeledtével leadnak a helyi charityben.

Ezt formáltam át egy kicsit a családomra, és találtam végül egy csomó csatlakozó ismerőst, tavaly negyvenet, és idén még negyvenen csatlakoztak barátok, így vált egy kiforrott „projektté” idénre is.

Őszintén szólva családon belül több minden motivált. Három gyerekem van, 12, 10 és 6 évesek, és minden évben kihívás az advent. Legfőképp, hogy ne veszítsük el a várakozás jellegét, az ünnepet és az áhítatot. De kicsi gyerekekkel ez nehéz. A mindennapi csoki egyrészt feleslegesen rászoktatja őket a napi extra cukorra, és tényleg függők lettek tőle, az adventi időszak után is szinte követelték a napi csokit. És igazából az sem jó, ha apró ajándékokkal lepem meg őket minden nap, még ha hasznosak is. Először is három gyereknek ez nagyon drága, még ha csak kis matricát vagy fürdősót, forrócsokit teszek bele, és igazából felesleges is, értelmetlenül növeli a fogyasztást. És a gyerekek hozzá is szoknak ahhoz, hogy kapnak. Volt már minden napra egy mese adventünk, bibliai történetekkel, de nálunk a mese olyan, mint a kenyér – minden nap alapból van (szerencsés család vagyunk), volt már programkártyás adventünk is, de nagyon nehéz ebben megőrizni a várakozást, és volt már olyan is, hogy mindezeket vegyítettem. DE a fordított advent ennél sokkal több: a gyerekeket bevontam abba, hogy mi is ajándékot adunk minden nap valakiknek, aki gyerek, hozzájuk hasonló korú, de sokkal nehezebb körülmények között él, mint mi. Ez nagyon jó terepe az őszinte, nem kertelős beszélgetéseknek a szegénységről, az empátia felkeltésének, áldozathibáztatás nélkül.

A lelki célom az volt, hogy emlékezzenek arra, hogy egyszer valaki valami HATALMAS ajándékot adott ennek a világnak, és hogy ennek az ajándékozásnak az emlékezete az advent. És akkor őrizzük szépen az emlékét, ha mi is adunk. A sajátunkból. És így mind a három gyerek minden adventi napon beletesz egy kosárkába valamit a sajátjából egy másik gyereknek, ami neki valószínűleg nincs. Nem feltétlenül saját dolgot, de azt is. A használt ruháknál, játékoknál meg lehet őket tanítani jól adni: hogy nem a kopottat adjuk oda, hanem a szépet, ha ajándékozunk. Vagy megtartjuk a régit, és a megajándékozottnak veszünk újat. Hogy méltó legyen az ajándékozás. Vannak napok, amikor a saját kis édességeikről mondanak le, adják oda. De volt olyan is, hogy a boltban azt mondta valamelyik, hogy anya, ma nekem ne vegyél péksütit, helyette vegyünk a fordított adventbe kakaót. És ilyenkor a saját maguknak kért dolog helyett nem kérnek másikat. Ezeket a gondolataimat a saját ismerőseim körében megosztottam, és sokan csatlakoztak a gyerekeikkel. Felmerült ekkor, hogy kinek adhatnánk a csomagokat.

Nehéz persze, hogy nem ismerünk személyesen olyan családot, akinek odaadhatnánk az adományt, vagy folyamatosan támogatnánk valakit, valakiket. Nehéz a nexus is. Ennél zárkózottabbak az emberek, és rejtőzködő a szegénység. De én korábban önkéntes voltam egy családsegítő szolgálatnál, ismerek egy gyermekvédelmi menedzsert. Illetve, egy másik barátnőm évek óta támogat mélyszegénységben élő családokat Borsodban. Őket kerestem meg, hogy lenne-e fogadókészség meglepetés csomagokra, karácsony tájt gyerekes családokban. Összeírták, hogy hány gyerek lenne, aki rászoruló, és első évben nem voltunk elegen, hogy mindenkinek jusson gyűjtő. Az adatokat én a családokról csak annyiban kérem el, hogy pl. ebben a családban van 4 gyerek, életkor, nem és ruha vagy cipőméret, és ehhez a családhoz kreálok egy fantázianevet. mondjuk, Jégvirág. A gyűjteni szándékozó családoknak úgy adom ki, hogy Jégvirág 2/1 jeligére gyűjtenek 2 gyereknek, és egy másik család Jégvirág 2/2 jeligére gyűjt a másik két gyereknek. A csomagot egy megadott határidőig (idén pl. december 17-éig) juttatjuk el a családsegítőhöz, az összekötőmhöz, aki tudja, hogy a jégvirág család ki, hogy ők kettő csomagot kapnak, és kiviszik nekik házhoz, karácsony előtt. A családok NEM tudják és nem várják az ajándékot, így ez meglepetés. Nincs benne levél, nincsenek kiadva az adataik, nincs hálálkodás, nincs fényképezés, visszaigazolás. Csak bizalom van minden irányból. A borsodi vonalon ugyanígy, ott a barátnőm lakására viszik a csomagokat, és ő kisbusszal leviszi a családjainak. És persze mindig jönnek az extra felajánlások a csoporttagoktól: nem kell postázni, elviszem a csomagot, hasonlók.

Idén nyolcvan ember van a zárt csoportban. akik legtöbbje a személyes ismerősöm, és nyolcvan gyerek kap így ajándékot. A pakkokba pakolók a szülőkre is gondolnak, és a cél az, hogy tényleg ünnepi ajándékot adjunk a karitatív jelleg mellett. Az adományozóknak mindig elmondom, hogy volt olyan család, akiről azt írta a családsegítő, hogy mindegy, mit teszünk a csomagba, csak rizst ne, mert szó szerint azon élnek. És nem küldünk lefőzős kávét, mert van, ahol nincs kávéfőző, és kotyogós se, és áram se, és gáz se, csak sparhelt.

A Facebook csoport zárt, de szívesen beengedek bárkit, aki szeretné látni, hogyan működik, és ha ír, szívesen válaszolok a kérdésekre.”

[/elofizeto]

A Sokrétű játékok sorozat adventi bejegyzéseit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű Játékok / Sokrétű ünnepek, téli ünnepkör menüpont alatt.