Bírák 2 – 16; 17,6; 21,25

 

Ki a parancsnok?

  • Utánozó- és megfigyelőképesség fejlesztése, együttműködés
  • Intelligencia: testi-mozgásos

 

A bírák történetei többnyire harcról, csatáról szólnak, ahol döntő szerepe van a hadvezérnek. Ő adja ki a parancsot a támadásra, hadmozgásra. Ő irányít akkor is, ha a csata kimenetelét hittel az Úrra bízza. Ilyen hadvezér volt Éhúd, Bárák, Gedeon, Jefte. Sámson kivétel, ő magányos hős, és kissé önfejűnek is tűnik. De amíg az Úrra figyelt, addig magát jól vezérelte. Egy názír számára, hogy megtartsa a fogadalmát, elég nagy önuralomra van szükség, parancsolnia kell tudni önmagának.

Játsszatok parancsnok-játékot, ami inkább karmester-játék néven ismeretes:

Kiküldesz egy játékost a teremből, a többiek körbe állnak. A bent maradók választanak maguk közül egy parancsnokot, aki majd a mozgást irányítja. Behívod a kiküldöttet, akinek meg kell figyelnie, hogy ki irányítja a mozgást. A parancsnok kezdi a mozdulatokat, a többiek utánozzák. Bármilyen mozdulatot tehet, egyszerűbbeket és bonyolultabbakat is. Pl. megsimítja a haját, felemeli az egyik lábát, szökdécselni kezd, lefekszik a földre, stb. Mindezt olyan tempóban, hogy követhető legyen. A csapat tagjai igyekeznek gyorsan átvenni a mozdulatokat, hogy ne lehessen könnyen észrevenni a kezdeményezőt. A megfigyelő viszont résen van, és igyekszik leleplezni a parancsnokot. Ha sikerül, a parancsnok lesz az új megfigyelő, kimegy a teremből, és a többiek új parancsnokot választanak. Ha nem sikerül, a megfigyelő marad még egy játékra, és akkor is új parancsnokot választanak.

(Kaposi, 36)

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

 

 A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Bírák kora menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .