• Történet, téma: Jézus megáldja a gyerekeket
  • Igehely: Máté 19,13–15; Márk 10,13–16; Lukács 18,15–17
  • Szervezési forma: Nyárzáró-évnyitó családi-gyülekezeti nap

Nyári szünet utolsó hetén vagy hétvégéjén, illetve az új tanév kezdő szakaszában tarthatunk egy családi napot vagy gyülekezeti (templom) kerti partit, ahová meghívjuk a gyerekeket, szülőket, nagyszülőket is.

Ez az alkalom rendhagyó módon, sok játékkal, a szülők bevonásával foglalja össze mindazt, amit a nyáron csináltunk, és előremutat a tanévre, otthonos, családias légkört teremtve.

 

1. játék: Milyen vagyok?

Minden megjelent (felnőtt és gyerek egyaránt) húz egy cédulát, amin egy bibliai szereplő neve áll. A cédulát nem nézheti meg, hanem odaadja a hitoktatónak (vagy segítőjének), aki feltűzi a hátára. Mikor mindenkinek van a hátán egy bibliai név, kezdődhet a játék.

Minden játékosnak ki kell találni, hogy ki ő (kinek a neve van a hátára tűzve), úgy, hogy körbejár, és a többiektől kérdezgeti: Milyen vagyok? (Tehát azt nem kérdezi, hogy Ki vagyok?, és ezt nem is mondhatja meg neki senki.) A kérdezettek egy rövid mondattal válaszoljanak. A mondat az adott személy valamilyen tulajdonságát vagy valamelyik tettét írja le. Ha valaki kitalálta vagy tippelne, hogy ki is ő, azt a játékvezetőnél teheti meg. Aki kitalálta, ki ő, annak leveszik a hátáról a lapot, de ha kedve van, visszamehet a játékba válaszolónak.

Variációk:

Előfordulhat, hogy nem rendelkezik mindenki a játékhoz megfelelő bibliaismerettel. Akkor játszhatjuk úgy, hogy a szülők vagy aki kéri, híres emberek nevét kapják.

Másik változat, hogy megadunk egy időkeretet (pl. 10 perc), ami alatt lehet kérdezni. Vajon hányan találják ki ennyi idő alatt, hogy kik is ők valójában?

Covid-változat (vírusveszély idején): A játékosoknak arra is figyelni kell, hogy mozgás közben tartsák egymástól a kb. másfél méteres távolságot. A téri orientációt fejlesztő játék feszültségoldó is egyben, és derültség forrása lehet ebben az új helyzetben.

 

2. játék: Családi storytelling

Az Anna álma témánál készült babatablót mutassuk meg. Minden család meséljen el egy olyan (lehetőleg vicces) családi sztorit, amit szívesen megosztana a közösséggel.

 

3. játék: Halló fülek

Vegyük elő (ha még megvan) a Sámuel történetnél készített halló füleket. Majd játsszunk suttogós játékot. A jelenlevők, kicsik és nagyok egyaránt, álljanak sorba. (Nagyobb létszám esetén több sort is indíthatunk párhuzamosan.) A játékvezető az első személy fülébe súgjon egy hosszabb, kicsit bonyolultabb igét. Pl.: Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom.

A feladat az, hogy mindenki suttogva adja tovább a hallott mondatot a következő játékosnak. Vajon milyen mondat ér a sor végére?

Kép forrása

A játékot többször is eljátszhatjuk, de fontos, hogy utána egy-két mondattal tegyük helyre a dolgot. A játék jó példa volt arra, mennyire fontos az Úr igéjére odafigyelni, elsődleges forrásból (a Bibliából) „hallani”, hiszen könnyen eltorzulhat Isten üzenete. Sámuel is az Úrra figyelt, nem az emberi hangokra.

Variáció:

Vírusveszély idején növekednek a zavaró tényezők. Ugyanezt a játékot játszhatjuk maszkot viselve, és legalább jó lépés távolságot tartva egymástól, de megtartva a suttogó beszédet, amennyire lehet. Vajon így milyen eredménnyel zajlik az üzenetátadás, működik-e egyáltalán a játék?

 

4. játék: Célba dobás

Célba dobás a Dávid történeténél készített parittyákkal vagy kis kavicsokkal.

 

5. játék: Hajléképítés

A sareptai özvegy története alapján a családoknak az a feladata, hogy csak újságpapírok és celluxragasztó felhasználásával építsenek egy hajlékot (hajlékmakettet) Elizeusnak. A munkára 15 perc áll rendelkezésükre.

 

6. Sütögetés, parti-TOTÓ

Az alkalom záródhat közös étkezéssel, de a szokásos szeretetvendégség helyett most tarthatunk bibliai sütögetést is. A sareptai özvegy történeténél leírt módon készíthetünk a gyerekkel közösen, szabadtéren sütött lepénykenyeret, és a szokásos húsok mellett grillezhetünk halat is.

Amíg készül az étel, a szülők a gyerekekkel közösen kitölthetik a Bibliai kerti parti TOTÓ-t. A TOTÓ természetesen más helyzetben is „bevethető.

A TOTÓ a mellékletből letölthető. Annyi példányban kell kinyomtatni, ahány család várható.

Jó megoldások:

  • Narancs
  • Grillezett kecske
  • Pirított tönkölybúza
  • Parázson sült halfilé
  • Olajbogyó
  • Citromos, mentás limonádé mézzel
  • Szárított füge
  • Diós sütemény
  • Dinnye
  • Nyárson sült bárány
  • Szőlő
  • Póréhagyma
  • Sózott mandula

 

 

A bejegyzés megtalálható a Segédanyagok/Bibliai lapozgató menüpont alatt, a „Gyerekek a Bibliában” c. sorozatban: https://kateteka.hu/segedanyagok/bibliai-lapozgato/

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .