21. Kenyérsütés Illésnek

  • Történet, téma: A sareptai özvegy
  • Igehely: 1Királyok 17,8–24
  • Szervezési forma: Tábori nap – pászkasütés

 

A sareptai özvegy és fia története jó lehetőséget nyújt arra, hogy a gyerekekkel közösen süssünk kovásztalan kenyeret (pászkát). Az elkészítése nagyon egyszerű, így a gyerekek 3-4 fős kis csoportokban maguk is begyúrhatnak egy-egy kisebb adag kenyeret.

Hozzávalók:

  • 20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt és 15 dkg fehér liszt
  • vagy
  • 35 dkg fehér búzaliszt
  • késhegynyi só
  • 2-3 evőkanál olaj
  • víz, amennyit felvesz (kb. másfél deci)

Ha a gyerekek összegyúrták a tésztát, formázzanak kis, gyerekökölnyi gombócokat belőle, majd nyújtsák ki olyan vékonyra, amilyenre csak tudják. Fogpiszkálóval szurkálják meg (a jelüket, monogramjukat is beleszurkálhatják, hogy a sütés után mindenki megismerhesse a sajátját), és helyezzék sütőlapra. A sütést felnőtt végezze, illetve irányítsa! A legegyszerűbb, ha hagyományos konyhai sütőben sütjük. De ha a táborban van sütőtárcsa (grillező), amin húst szoktunk sütni, annak az oldalára tapasztva is megsüthetjük a kenyeret.

 

Az ókori kánaáni, izraeli kemence lényegében egy cserépkürtő volt, aminek az oldalára ragasztva sütötték meg a kenyérlepényeket. Ma is megtalálható ez a kemencetípus keleten (tandoor), aminek építését és használatát láthatjuk ezen a rövid videofilmen (felső kép forrása).

A Biblical Archeology Society képekkel illusztrált cikkében is végigkövethetjük egy biblia-korabeli sütőkemence (tannur) építését (alsó kép forrása).

 

 

A bejegyzés megtalálható a Segédanyagok/Bibliai lapozgató menüpont alatt, a „Gyerekek a Bibliában” c. sorozatban: https://kateteka.hu/segedanyagok/bibliai-lapozgato/

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .