Ugróiskolák

, Életkorok:  óvodás, alsós, felsős, 
Képesség területek:  mozgásos játék, kirándulás, sport, 
Szervezési formák:  családi alkalmak, tábor, csendesnap, 

Az ugróiskola a világon mindenütt megtalálható, évszázadok óta ismert játék. A spirális forma az ókori labirintusok emlékét őrzi, a halált és újjáéledést fejezi ki. A keresztény kultúrában a bazilika- vagy keresztforma jellemző, és a játékban gyakran szerepel a mennyország–pokol, ahol az élet végső céljaként a mennyországot kell elérni.

Az ugróiskolát a Magyar Néprajzi Lexikon szerint alapvetően háromféleképpen játsszák:

  1. A földre rajzolt rekeszekbe sorba dobják a dobókövet, majd féllábon végigugrálnak, visszafordulnak, s útközben felveszik. Ha így kijárták, tenyerükre, fejükre, térdközibe, lábfejre stb. illesztik a dobót, s így sántikálnak oda-vissza, ügyelve, hogy el ne ejtsék. Ezután házalnak, házat vagy várat dobnak csukott szemmel vagy az ábrának háttal állva. A házba csak a tulajdonos léphet be, ill. pihenhet ott meg.
  2. Rugós változat: a dobót szintén sorra, kockáról kockára dobják, de úgy haladnak előre, hogy minden ugrással átpöckölik cipőjük orrával a követ. Sem vonalra lépni, sem vonalra dobni nem szabad, aki téveszt, az megbukott. Megvárja, míg rákerül a sor, elölről kezdi, ill. folytatja onnan, ahol elvétette a játékot. Az nyer, akinek a legtöbb háza van.
  3. Játsszák dobókő nélkül is.

Forrás

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Testi-mozgásos intelligencia menüpont alatt

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .