Vizuális-térbeli, természeti, testi-mozgásos intelligencia

 

A sokrétű ünnepek tavaszi sorozatában a virágvasárnapi, nagyheti, húsvéti időszak feladat- és játékötletei következnek. A jelen helyzetben, amikor rendkívüli iskolai szünet kezdődik, és nyilván átalakul a hitoktatás lehetősége és rendszere is, mi nem hagyjuk abba a KateTéka műhelymunkáját, és folytatjuk anyagaink közlését, a hitoktatókra bízva, mit tudnak belőle konkrétan megoldani. Hiszen akár az alábbi feladatokból is szervezhető virtuális műhelymunka a gyerekek otthoni aktivitására építve. Még egy-két pálmalevél is  akadhat otthon, de papírcsík, papírszalag egészen biztosan.

Virágvasárnapon Jézus Jeruzsálembe való bevonulására emlékezünk, amikor az emberek pálmaágakat törtek a fákról, azzal köszöntötték Jézust. Virágról tehát szó sem volt, hanem pálmaágakról (és lombos ágakról), ahogyan a virágvasárnap angol neve is jelzi, hiszen a Palm Sunday egyenes fordításban „Pálmavasárnapot” jelent. Éppen ezért az amerikai katekézisben (főként a déli fekvésű államokban) gyakoriak a pálmalevélből készült virágvasárnapi alkotások, amelyek hagyományosan a szicíliai vallásos népi kultúra részét képezték.

Nálunk persze nincsenek pálmák (bár ki tudja, talán tudunk pálmalevelet szerezni, hiszen a virágellátóban viszonylag olcsón kaphatóak akár méteres pálmalevelek is), de ugyanezeket a tevékenységeket elvégezhetjük a nálunk is honos gyékény, sás vagy nád levelével is. E növények gazdagon nőnek vízpartjainkon, ezért egy kirándulással is egybeköthetjük a foglalkozást. (Vigyázzunk, a növények között könnyen megmerülhet a cipőjük, csak akkor engedjük oda őket, ha biztonságos a terep. Egyébként magunk vágjuk le az alapanyagnak szükséges leveleket.)

Ha megvan az alapanyag, már kezdődhet is a levélfonogatás. Ha a szabadban tartjuk a foglalkozást, a fonásokat természetesen fejből meg kell tanulni (egyébként sem árt).

Ha nem tudunk növényi alapanyagot szerezni, a feladatok egyszerű zöld papírcsíkokkal is elvégezhetőek és jól is mutatnak. Ám ebben az esetben csak a vizuális-térbeli intelligenciát fejlesztjük, míg a kirándulás és a természetes anyagokkal való foglalkozás a természeti és testi-mozgásos intelligenciát is fejleszti (amire ritkábban adódik lehetőség).

 

 

Pálmalevél kereszt

Egyszerű hajtogatással el tudjuk készíteni ezt a keresztet. A forrásoldalon a hajtogatás lépéseit is megtaláljuk (letölthető formában).

A hajtogatás lépései itt is megtalálhatók.

Itt pedig egy rövid videofilmet találunk a kereszt elkészítéséről:

 

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A Sokrétű játékok sorozat új bejegyzéseit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű Játékok / Sokrétű ünnepek, tavaszi ünnepkör menüpont alatt.

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .