Visky András: Esti ima
Visky András: Esti ima
Andrisnak
Lehajtja szép fejét anyám,
Mint egy magányos, fáradt napraforgó.
A csönd elindul, nagy öreg madár,
És vele tart egy állig gombolkozott angyal:
Kabátja tintakék, a gombja óarany,
És mint a postás, házról házra jár.
Alighogy int, kihunynak mind a villanyok,
És minden óra csendesebben üt,
A tornyokban és itt lent, mindenütt.
Ott áll anyám, az asztalhoz közel,
Előtte roppant könyv dereng, akárha víztükör,
S azt mondja hallhatón: Jövel, jövel…
Ugyan kivel beszél?
Kit szólongat, mikor már elpihent a ház?
Teremtőm, jó Atyám, nekem is van fiam!
Tekints reá, ne szűnj meg őt tanítani,
Mert tőled vagyunk mi mindannyian… –
Így szól, s alig moccannak ajkai.
Az asztalon hullámzik a damaszt,
Amíg a ház fölé
Egy csillagot ragaszt
Egy óriási kéz.
Hallgasd meg őt, Atyám! – mondom hamar.
Anyámat nézi minden égi bolygó:
Ott áll előttük egy szép napraforgó.
Forrás – Visky András a Navigátor című gyermekirodalmi lexikonban, további versekkel: https://navigator.cerkabella.hu/szerzok/visky_andras.pdf
Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!