Pál-mozaik 2: Mit találunk Pál nyomában görög földön?

Pál utazásának sok emléke megtalálható Görögországban, az emlékhelyeket legtöbbször a helyi orthodox közösség gondozza. A legkeletibb görög emlékhely a bibliai Neápoliszban, a mai Kavála városában található a Szent Miklós templom bejárata előtt. A hagyomány szerint Pál és vele az evangélium itt ért európai földre. Az emlékmű bizánci mozaikképe egymás mellé vetíti Pál álmát Tróászban és a neápoliszi partraszállást, a kettő közt a tengerszoros látszik (ApCsel 16,8–12).

 

Pál emlékműve a Szent Miklós templom előtt Kaválában, az egykori Neápoliszban, Filippi kikötőjében

 

Filippitől északra az első falu neve Lydia. Az első európai keresztyén emlékére szép emlékhelyet építettek azon a helyen, ahol Pál megkeresztelte Lídiát. A Zigaktis nem nagy folyó, inkább mély és gyors patak, két oldala kőlépcsőkkel van kirakva, kereszteléskor ide ül le a gyülekezet. A két alsó lépcső olyan közel van, hogy át lehet lépni.

 

Lídia keresztelésének helye Filippi mellett

 

A Bibliában nem találunk pontos leírást, hogy az első keresztyének hogyan végezték a keresztelést. Feltételezzük, hogy Keresztelő János példájára, ahol volt alkalmas víz, ott teljes vízbe merítéssel kereszteltek. A görög orthodox egyházban a csecsemőket kereszteléskor egy pillanatra a pap belemeríti a templomi keresztelőmedencébe. Ettől az általános gyakorlattól itt Lydia faluban eltérnek, a folyócskából merítenek vizet, és azzal öntik le a gyermek fejét vízzel.

Filippitől délre a Pál által is végigjárt ókori út, a Via Egnatia egy szakasza nagyon jó állapotban van. Minden évben nagyobb zarándokutat szerveznek Lídia keresztelőhelyétől a Neápolisz közelében levő Szilász kolostorig, így ez az útszakasz szépen rendbe van téve.

 

Via Egnatia Filippi közelében

 

A második misszói út során Pál Athénba, az akkori görögség szellemi fővárosába is elment. Mivel olyan dolgokat hirdetett, ami alapvetően új volt, a város vezetői elé idézték. A városi tanács az Areopágoszon ülésezett, ami görögül Areosz pagosz, azaz Árész dombja. Árész a görög mitológiában a háború istene volt, a római Mars megfelelője. Ha háborúzni akartak, az Akropolisz lábánál levő lapos sziklatömbön jött össze a haditanács, később a városi tanács is, amit az ülések állandó helyéről szintén Areopágosznak neveztek. Pált itt hallgatták meg, és ő hosszabb beszédet tartott a város vezetői előtt (ApCsel 17,22–34).

 

Athéni látkép az Akropoliszról, előtérben az Areopágosz

 

Pál Athénból Korinthusba ment, és másfél évig munkálkodott a városban az Úr kijelentése alapján: „Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban.” (ApCsel 18,9–10)

A város emeletes palotái egy későbbi földrengésben összedőltek, de jó állapotban megmaradt a helytartói palota terasza, ahol a helytartó a helyiek panaszos ügyeiben ítélkezett. Ide hozták a vádlói Pált is, Gallió helytartó elé, aki diplomatikusan elutasította a vallási vitában való ítélkezést (ApCsel 18,12).

 

Korinthusi romkert: Gallió palotájának terasza, ahol Pált bevádolták

 

A romkert melletti múzeumban láthatók a helyi ásatásokon talált használati tárgyak, többek között egy bronzlapból készült tükör is. Bizonyára sokat kalapálták, csiszolták, míg valamilyen képet lehetett látni benne. Valami ilyenre gondolt Pál, amikor azt mondta, hogy most még csak tükör által homályosan látunk: „Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten.” (1Korinthus 13,12)

 

Ókori fémtükör a korinthusi múzeumban

 

 

Közzéteszi: Győri István, református lelkész, egyetemi tanár

Fotó: Jaap Doedens

 

Használati jog típusa:
  • Az általam (mint szerző, közzétevő által) feltöltött anyag engedélyem nélkül kereskedelmi forgalomba nem hozható.
  • Valamint:
  • a szerző engedélyével belső használatra, oktatási célra sokszorosítható, másutt azonban nem publikálható.
0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .