Hogyan építsünk betlehemet?

,

A betlehemépítés szokása onnan ered, hogy régen, amíg nem volt fényképezés, tv és vetítő, úgy tudták a templomban szemléltetni a karácsonyi történetet, hogy felállították a betlehemi istálló mását, innen került ki a templomon kívülre is. A betlehemi jelenet, az egyszerű istálló hangulata ma is megállítja a karácsony előtti bevásárlás forgatagában az embereket, elgondolkodnak egy pillanatra, hogy az, akit ma olcsó fényekkel és vásári reklámmal ünnepelnek, a valóságban ilyen egyszerű körülmények között született meg. Igazából az a jó betlehem, ahol csak üres jászolbölcső figyelmeztet arra, hogy karácsonykor Jézusnak a szívünkben kellene megszületnie.

 

 

A legegyszerűbb betlehem az ablakba ragasztható árnykép. Ha azt akarjuk, hogy kintről mutasson jól, a külső ablaküveg belső oldalára ragasszuk ki a fekete kartonból kivágott bölcsőt, és mellé néhány emberalakot, Mária, József és két pásztor, esetleg még egy bárány vagy tehén sziluettjét. A kép fölé tegyünk átlátszó papírból vagy fóliából egy sárga vagy bordó csillagot, ha szükséges, tegyünk egy kisebb lámpát a csillag mögé, elég egy elemmel működő izzó. Ha azt akarjuk, hogy bentről legyen jól látható, megfordítva tegyük a belső ablaküvegre kívülről.

 

 

A kültéri betlehem akkor szép, ha sokan látják, ezért keressünk neki olyan helyet, ahol a járdáról jól látható. Felépíthetjük pl. a templomkert bejárata mellett a belső oldalon. Ha a járdától kb. 3 méterre kerül, jól mutatnak a 30 cm magas emberalakok. Előbb készítsük el egyharmad méretben, tehát 10 centis figurákkal kartonból, itt még lehet akár ollóval igazítani az emberalakokon. Ezen kipróbálhatjuk az elrendezést, hogy ne takarják egymást, melyik szögből látható jól, milyen színeket alkalmazzunk. Ez a kicsinyített makett önmagában is szép betlehemi kép lehet egy asztalon.

 

Gyerekek által készített asztali betlehem Sóshartyáni Általános Iskola, 7. o.

 

A kültéri betlehem készülhet sokféle anyagból, akár lehet szalma vagy kukoricacsuhé bábokat is odatenni, de műanyagbabák nem illenek ide. Ha több évben gondolkodunk, legjobb, ha vékony deszkából fűrészeljük ki a figurákat, és lenolajjal lekenjük, ami megőrzi a fa erezetét, nem nedvesedik át, és évente más ruhával fel lehet az alakokat újítani. 30 centis figurák esetén szerezzünk be 30 cm hosszú, 15 cm széles, max. 20 mm vastag gyalult fenyődeszkákat egy asztalostól, a kartonról arányosan nagyítva másoljuk rá a figurákat, és fűrészeljük körbe. Annyi talp vagy támaszték kell hozzájuk, hogy szélben se boruljanak fel. A jászol is készülhet ugyanilyen deszkából, elég ha pár szál szénát teszünk bele, a frissen gyalult fa természetes anyaga a legszebb. Ne használjunk fahulladékot vagy bútorlapokat.

Ha állatokat is teszünk a betlehembe, a tehén lehet 20 cm, a bárány 10 cm magas. A korabeli hosszú felsőruhát utánozva az emberalakok vállára kisebb kendőt terítsünk, a pásztoroké legyen barna vagy festetlen zsákvászon, József ruhája lehet élénkebb, Máriáé inkább fehér vagy más világos szín. Az egész fölé építsünk egyszerű tetőt néhány fából, lécből, egyszerű keretet, amit elöl feltámasztunk. Mintha két oszlopa lenne, takarjuk le szalmával, esetleg kisebb fenyőággal díszítsük. Az egészet megvilágíthatjuk egy kültéri karácsonyfaégő-sorral úgy, hogy egy égő alul legyen, a többiből a tető fölé kereszt alakú csillagot formálunk.

 

 

 

Közzéteszi: Győri István, református lelkész, egyetemi tanár

 

Használati jog típusa:
  • Az általam (mint szerző, közzétevő által) feltöltött anyag engedélyem nélkül kereskedelmi forgalomba nem hozható.
  • Valamint:
  • a szerző engedélyével belső használatra, oktatási célra sokszorosítható, másutt azonban nem publikálható.
0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .