Zenei-ritmikus intelligencia

 

Erre csörög…

Nem, ez nem csak a mondóka, amire gondolsz, hanem annál jóval több.

Ablakokban csizma ásít,
itt egy cipő, ott egy másik.
„Erre csörög a dió,
arra meg a mogyoró!”

Tóthárpád Ferenc versének teljes szövegét megtalálod itt.

A vers megzenésített változata pedig a Hangraforgó együttes előadásában hallgatható meg. Olyan vidám, hogy akár táncra is perdülhettek rá.

 

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A Sokrétű játékok sorozat adventi bejegyzéseit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű Játékok / Sokrétű ünnepek, téli ünnepkör menüpont alatt.

Testi-mozgásos intelligencia

 

Mi van a zsákban?

Vigyünk be egy textilzsákot, valami olyasmit, amiről a gyerekek el tudják képzelni, hogy a Mikulás zsákja. Ha nincs, akkor az asztalra helyezzük el a tárgyakat úgy, hogy a gyerekek ne lássák, és takarjuk le egy nagy kendővel vagy egy vékony pléddel.

A zsákba helyezzünk különböző érdekes formájú tárgyakat. Bármilyen furcsa, a Mikulás most ezt hozta ajándékba. A gyerekek nyúljanak be a zsákba, és tapintással próbálják kitalálni, mi lehet benne.

Ez a feladat egy bibliai történet előkészítő játéka is lehet, ha olyan tárgyakat teszünk a zsákba, amelyek valamilyen módon kötődnek a megtanítandó történethez.

Kép forrása

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A Sokrétű játékok sorozat adventi bejegyzéseit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű Játékok / Sokrétű ünnepek, téli ünnepkör menüpont alatt.

Kapcsolati, önismereti, egzisztenciális, verbális-nyelvi intelligencia

 

Mit mondanál a Mikulásnak?

A gyerekek fogalmazzák meg néhány mondatban, vagy akár írják is le, mit válaszolnának, ha a Mikulás megkérdezné tőlük: Mi jót tettél ebben az évben?

Aki vállalja, felolvashatja. Aki nem szeretné megmutatni, megtarthatja az írását.

Beszélgessünk róla, ki mit tart jónak, mi számít ma jónak a gyerekek, a felnőttek szemében?

És ha visszakérdeznénk: Mondd csak, Mikulás, mi jót tettél ebben az évben? Vajon ő mit válaszolna?

Beszélgessünk arról is, ti mit szeretnétek, milyen jót tegyen a Mikulás?

 

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A Sokrétű játékok sorozat adventi bejegyzéseit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű Játékok / Sokrétű ünnepek, téli ünnepkör menüpont alatt.

Vizuális-térbeli intelligencia

 

Zoknimikulás

A zoknimikuláshoz egy fehér és egy piros zokni szükséges, némi tömőanyag, szemek és vatta. Az elkészítés módja (angolul, de) képekkel illusztrálva megtalálható itt.

 

 

 

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A Sokrétű játékok sorozat adventi bejegyzéseit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű Játékok / Sokrétű ünnepek, téli ünnepkör menüpont alatt.

Természeti és vizuális-térbeli intelligencia

 

Mikulás ünnepéhez kapcsolódva sokféle tevékenység végezhető, amely a kézügyességet fejleszti. Ha természetes anyagokból készítünk valamit, az kiváló fejlesztési lehetőség és örömforrás, főleg a természeti intelligenciában erős gyerekek számára.

Lássunk néhány ötletet!

 

Földimogyoró-, mákgubómikulás

A képen egy hurkapálcára tűzött Mikulást látunk. elkészítése nagyon egyszerű: Fessék le a gyerekek temperával pirosra a földimogyorót, de az arcát hagyják ki. Ha megszáradt, fehér gyapjúból (esetleg vattából) ragasszanak neki kalapot és szakállat, majd rajzolják meg alkoholos filctollal az arcát. Ugyanez mákgubóval is elkészíthető.

Forrás

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A Sokrétű játékok sorozat adventi bejegyzéseit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű Játékok / Sokrétű ünnepek, téli ünnepkör menüpont alatt.

Verbális-nyelvi és vizuális-térbeli intelligencia

 

Levél a Mikulásnak

Természetes és bevett szokás, hogy a gyerekek levelet írnak a Mikulásnak, amiben leírják a kívánságaikat. Most azonban az igazi „Mikulásnak”, azaz Miklós püspöknek írjanak levelet. Ehhez persze előbb meg kell ismerniük Miklós püspök legendáját, amelynek sokféle verziója megtalálható könyv alakban, de az interneten is.

Diós István: A szentek élete c. könyvének elektronikus változata megtalálható a Magyar Római Katolikus Egyház honlapján. Itt olvashatunk Szent Miklós püspökről is.

A Háromszék c. erdélyi napilap Adventi mesék sorozatában pedig a legenda egyik feldolgozását olvashatjuk Miklós püspök legendája címen.

Ha a gyerekek megismerték a legendát, írjanak köszönő levelet a püspöknek a megmentett lányok (vagy a lányok bátyja, szerelme, apja) vagy éppen a „Krampusz” nevében. Egyes legendákban ugyanis felbukkan Fekete Péter alakja is, aki bűnöző volt, és Miklós püspök mentette meg az életét. Fekete Péter ezért hálából kísérgette a püspököt, és cipelte a holmiját.

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A Sokrétű játékok sorozat adventi bejegyzéseit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű Játékok / Sokrétű ünnepek, téli ünnepkör menüpont alatt.

Sokrétű: Vizuális-térbeli, verbális-nyelvi intelligencia

 

Igenaptár

Az adventi naptár kedves dolog, de a lényege nem az, hogy minél több ajándékot zsebeljenek be a gyerekek, vagy minél több édességet tömjenek magukba, hanem hogy lélekben készüljenek a karácsonyra, Jézus születésére. Ezért az adventi naptárakba érdemes egy-egy igét is elrejteni, és arról beszélgetve készülni lélekben a karácsonyra.

Adventi naptárt is készíthetünk közösen a gyerekekkel úgy, hogy minden gyerek elkészít egy-egy elemet, a pedagógus pedig „összerakja” a naptárat.

Az igéket is gyűjthetik a gyerekek, akár igegyűjtő versenyt is rendezhetünk, vagy mindenki hozza be a saját kedvenc igéjét egy kis papírra leírva. Mi magunk is gyűjthetünk olyan igéket, amelyek aktuálisak lehetnek a csoportban.

Mi is összegyűjtöttünk egy adventi kalendáriumra való igesort:

  1. Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok! (1Thessz 5,16-18)
  2. Légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr, mindenütt, amerre csak jársz. (Józs 1,9)
  3. Áldom az Urat mindenkor, állandóan őt dicséri szám. (Zsolt 34,2)
  4. Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal. (Róm 12,15)
  5. Amire csak szükséged van, az az én gondom. (Bír19,20)
  6. Áldott a te okosságod, és áldott vagy te magad is! (1Sám 25,33)
  7. Milyen jó Istenünkről énekelni (Zsolt147,1)
  8. Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat. (Lk 2,14)
  9. Isten nevét dicsérem énekkel, magasztalom hálaadással. (Zsolt 69,31)
  10. Mert Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő (1Tim 4,4)
  11. Dicsérjétek az Urat, ti, földiek, ti, tengeri szörnyek, az egész óceán! (Zsolt 148,7)
  12. Semmiért se aggódjatok! (Fil 4,6)
  13. Dicsérd, lelkem, az Urat! (Zsolt 146,1)
  14. Boldog ember az, aki az Urat féli, sok örömöt talál parancsolataiban. (Zsolt112,1)
  15. Énekeljetek az Úrnak! (Jer 20,13)
  16. Áldott legyen az Úr mindörökké! (Zsolt 89,53)
  17. Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete! (Zsolt 106,1)
  18. Áldott, aki téged áld, átkozott, aki téged átkoz! (4Móz 24,31)
  19. Dicsérjétek nevét körtáncot járva, énekeljetek neki dobokkal, hárfakísérettel! (Zsolt 149,3)
  20. Minden lélek dicsérje az Urat! Dicsérjétek az Urat! (Zsolt 150,6)
  21. Mert nagy az ő szeretete irántunk, az Úr hűsége örökké tart. (Zsolt 117,2)
  22. Áldott leszel jártodban-keltedben. (5Móz 28,6)
  23. Áldott, aki az Úr nevében jön! (Zsolt 118,26)
  24. Magasztalja lelkem az Urat! (Lk 1,46)
  25. Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! (Ézs 9,6)
  26. Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt. (Mt 2,2)
  27. Az Ige testté lett (Jn 1,14)
  28. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. (Jn 3,16)

 

Néhány ötlet az igés adventi naptár elkészítéséhez:

 

„Szaloncukrok”

Ez az adventi naptár wc-papír gurigákból készül. A képen textil darabkákba csavarták be a papírgurigát, de megtehetjük ugyanezt krepp-papírral vagy karácsonyi csomagolópapírokkal is. Legelőször is rejtsük el az igét a guriga belsejébe, majd egy nagyobb fehér (vagy egyszínű) anyagba/papírba csavarjuk, a végeit pedig kössük el. A színes papírt szabjuk méretre és ragasszuk rá a „szaloncukorra” díszítésként. Az elkészült „szaloncukrokat” ragasztóval erősítsük fel egy nagyobb kartonra, és ragasszuk rá a sorszámokat is.

Forrás

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A Sokrétű játékok sorozat adventi bejegyzéseit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű Játékok / Sokrétű ünnepek, téli ünnepkör menüpont alatt.

Sokrétű: Vizuális-térbeli intelligencia

 

Az adventikoszorú-készítés hagyománya már szépen meggyökeredzett nálunk is. Klasszikus, fenyőágas, gyertyás koszorút is készíthetünk a gyerekekkel és a szülőkkel közösen, aminek sok gyülekezetben van már hagyománya. Most azonban néhány olyan adventikoszorú-ötletet mutatunk be, amely osztály- vagy csoportszinten is elkészíthető, és azután a hittanórákon vagy áhítatokon is használható.

 

Hálaadó kezek

A koszorú alapját a gyerekek körberajzolt keze képezi. Minden gyerek rajzolja körbe a tenyerét, és a kézformát vágja ki. Érdemes különböző árnyalatú zöld kartont használni a célra. Ha bátrabbak vagyunk, nyugodtan lehet piros vagy barna színű is a kartonlapok között.

Kép forrása

A kivágott tenyérre a gyerekek írják rá egy-két szóban vagy mondatban, hogy miért szeretnének Istennek hálát adni. Ezt megoldhatjuk néhány perc alatt is, de ha van időnk, akkor indíthatjuk a foglalkozás ezen részét egy beszélgetéssel, hogy mi volt jó, hálára érdemes ebben az évben. Azután a tenyér ujjainak segítségével gondolják végig konkrétabban is mindazt, amiért hálát tudnak adni, és írják rá ezeket az egyes ujjakra. Az ujjak is jelenthetnek valamit. Pl.:

  • ●   Hüvelykujj: Valamilyen testi vagy fizikai dolog (tesi ötös, sporteredmény, betegségből való meggyógyulás, stb.)
  • ●   Mutatóujj: Ami előremutat, előrevisz, aminek folytatása lesz a jövőben, vagy ami be fog következni, és nagyon várjuk.
  • ●   Nagyujj: Az év legfontosabb eseménye, élménye.
  • ●   Gyűrűsujj: Hálaadás a szülőkkel, nagyszülőkkel kapcsolatban.
  • ●   Kisujj: Hálaadás a testvérekért.

Képekkel illusztrált angol nyelvű leírást itt találhatunk.

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A Sokrétű játékok sorozat adventi bejegyzéseit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű Játékok / Sokrétű ünnepek, téli ünnepkör menüpont alatt.

Sokrétű: Verbális-nyelvi, önismereti, egzisztenciális intelligencia

 

Hálakoszorú

Az adventi koszorúhoz kapcsolódó alkalmak jó lehetőséget nyújtanak gyerekeknek és felnőtteknek is a hálaadásra. Akár otthon, a gyülekezetben vagy iskolában, egy-egy osztályban is megvalósítható.

Adventi gyertyagyújtáskor (pl. hétkezdő áhítat keretében), minden alkalommal egyel több gyertyát gyújtunk meg a koszorún, jelezve, hogy a fényesség egyre közeledik.

Ez az alkalom jó lehetőséget ad, hogy a gyerekek elgondolkodjanak azon, mi mindent kaptak Istentől, mi mindenért mondhatnak köszönetet. A gyertyagyújtás után minden gyerek mondjon egy dolgot, ami jó volt neki ebben az évben, és amiért köszönetet mondhat Istennek.

Kép forrása

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A Sokrétű játékok sorozat adventi bejegyzéseit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű Játékok / Sokrétű ünnepek, téli ünnepkör menüpont alatt.

Sokrétű: Kapcsolati, egzisztenciális intelligencia

 

Nyilas Misi és barátai

A Magyarországi Református Egyház többféle ajándékgyűjtő programot szervez advent idejére.

„A Szeretetdoboz akció keretén belül tartós élelmiszercsomagokkal segítik a nélkülözésben élőket, a Nyilas Misi Pakkokban kisgyermekek számára játékokat és édességeket gyűjtenek, és idén újdonságnak számít a Szeretetdoboz-kívánságlista, amellyel mélyszegénységben élő gyermekek karácsonyi kívánságait válthatjuk valóra” – mondta el Oláh István, az MRSZ kuratóriumi elnöke sajtótájékoztatón.

A programról bővebben itt olvashatunk: https://www.reformatus.hu/mutat/16766/

 

Angyalbatyu

A Római Katolikus egyház Angyalbatyu programjának keretében kisgyermekeknek várnak ajándékdobozokat. A weboldalon praktikus tanácsokat olvashatunk arról, hogyan érdemes egy-egy ilyen ajándékdobozt összeállítani. A dobozok egyházmegyénként (van ahol több helyen is) a honlapon megadott gyűjtőpontokon adhatók le.

https://angyalbatyu.hu/

 

Cipősdoboz

A Baptista Szeretetszolgálat ebben az évben is megszervezi Cipősdoboz-akcióját. A honlap segítségével az ajándékdobozok nyomon is követhetők, hogy mely településen örvendeztették meg a gyerekeket.

https://ciposdoboz.hu/gyik

Kép forrása

 

 

A Sokrétű játékok sorozat adventi bejegyzéseit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű Játékok / Sokrétű ünnepek, téli ünnepkör menüpont alatt.