Kálvin Genfi Kátéja kérdés-felelet formájában megírt rövid, világos magyarázat a hitről. A párbeszédforma tanító jellegű, és felveti a kérdést: Nem lenne-e szükség ma is valódi kérdés-felelet kapcsolatra, valódi párbeszédre a hitről?

Az „Időkapu a hithez” tanulmányi verseny kálvini reformációhoz kacsolódó fordulójában a „Kérdezz-felelek” c. feladat egyik része ez volt: Fogalmazzatok meg a hitről, a hit számotokra fontos kérdéseiről egy rövid párbeszédet. A párbeszéd célja, hogy őszinte kérdések és válaszok, valós problémák fogalmazódjanak meg, a mai ember szemszögéből megközelítve.

A párbeszédek közül válogattunk:

Hitkérdések

Párbeszéd a hitről

Tíz kérdés Istenről

Nehéz kérdések

Az ítélkezésről

A barátságról

Az „Időkapu a hithez” tanulmányi verseny két feladatának értékelését végeztük el, és tettük közzé az Időkapu-blogon. A „Kérdezz-felelek” c. feladatra a hit kérdéseiről szóló beszélgetések és társasjátékok születtek, a „Szabályok, tanácsok, tervek” c. feladatra pedig életvezetési tanácsok, diákpresbitériumi szabályzat, valamint ruha- és lakberendezési tervek készültek.

Alább megosztjuk a feladatok értékelésének fő szempontjait, és néhány megjegyzést, tanulságot.

A 2. forduló 2. és 4. feladatának értékelése

A pontverseny állása

Kálvini reformáció

 

Az „Időkapu a hithez” c. tanulmányi verseny második fordulójában továbbra is részt vesz a 14 csapat, többségüknél növekvő játékkedvet és színvonalat tapasztalunk. Köszönjük minden csapatnak és segítőiknek az aktív és lelkes részvételt. A Kálvin-kvíz és a csoportszelfik értékelése megtörtént, aminek pontjai az alábbi táblázatban szerepelnek. A csoportszelfik és leírások megtekinthetők a Csapatok galériájában.

A 2. forduló pontversenyének állása

A Kálvin-kvíz megoldásai

Tisztelt Lelkész Úr!

#egyirányba: A hitről és annak fontosságáról kezdtünk el beszélgetni a társainkkal, ami során rengeteg kérdés került előtérbe. Nagyon örülnénk, ha Ön, mint tapasztalt lelkész is csatlakozna hozzánk, és segítene megválaszolni pár kérdést.

Lelkész Úr: Természetesen Gyerekek! Ha jól tudom, akkor ti vagytok az #egyirányba csoport.

#egyirányba: Igen, és nagyon örülünk neki, hogy tud ránk pár percet szánni.

Lelkész Úr: Gyerekek, Jézus is mindig meghallgatott mindenkit, én mint a szolgája is próbálom ezt az utat követni.

A beszélgetés folytatása itt olvasható.

 

Az #egyirányba csapat prezentációja a soproni református templomról, ahol a csoportszelfi készült:

REFORMÁTUS TEMPLOM SOPRON

Luther nagy hatású prédikátor volt, pedig eljárása egyszerű, amire ő maga azt mondta: „bárki utánam csinálhatja”. Szerinte a jó prédikáció 6 pontja:

  • 1. Gondolj arra, hogy a magasságos Isten követe vagy.
  • 2. Hagyatkozz a Bibliára, azt tanulmányozd.
  • 3. Nem kell mindent elmondani, törekedj a lényegre.
  • 4. Add elő egyszerűen, érthetően.
  • 5. Kevés szóval mondd el, amit akarsz, a hosszú prédikáció unalmas.
  • 6. Lassan és mértéktartóan beszélj.

Vagyis:
„Fogj hozzá bátran, nyisd ki a szád és fejezd be hamar.”

(Lauri Pohjanpää: Bizonyságtévők fellege, Evangélikus Országos Múzeum, Bp, 1993.)

Az Időkapu a hithez pályázat 1. fordulójának 4. feladata így szól:
Fogalmazz meg prédikáció-stílusban egy bibliai tanítást vagy elmélkedést, amivel képzeletben kiállsz az emberek elé, és elmondod nekik. A hallgatóid lehetnek gyerekek, fiatalok vagy felnőttek, a barátaid vagy ismeretlenek.

A bibliai tanítások közül következik most három:

Miatyánk-gondolatok

Apa, tárt karokkal

Ne legyünk kivételezők

 

Reformáltak

 

Ünnepi igehirdetés az Időkapuról

 

 

Lukács evangéliuma 21,1–4

 

Kedves osztálytársaim és barátaim!

A mai napon Lukács evangéliumából választottam egy részt, méghozzá az özvegyasszony két fillérjének történetét. Az ige rövid, mégis fontos üzenetet hordoz. A történet szerint egyik nap a zsidók elmentek templomba, és áldozati ajándékot is vittek. A sok gazdag ember mind sokat dobott a perselybe, de volt köztük egy szegény özvegyasszony, aki csak két fillért dobott. Ekkor Jézus így szólt: Bizony mondom nektek, ez a szegény özvegyasszony többet dobott mindegyiküknél, mert ők a feleslegükből dobtak, ő viszont mindenét odaadta, amije volt.

Nagyon fontos kiemelni az előbbi igerészletet. Az őszintén adott kevés is néha több, mint a színlelt ajándék.

Amikor valakivel együtt vagyunk, miért tesszük? Azért, mert éppen van egy kis szabadidőnk, vagy azért, mert jó vele lennünk?

Ha valakivel beszélgetünk, azt miért tesszük? Mert kíváncsiak vagyunk valamilyen pletykára, vagy őszintén érdekel, hogy mi van vele?

Amikor elmegyünk templomba, miért tesszük? Azért, hogy azt is kipipálhassuk, vagy azért, mert tényleg fontos nekünk, hogy odaadjuk Istennek az időnket, a figyelmünket és magunkat? Ha minden nap csak tíz percet, de azt tényleg odaszánjuk Istennek, az kedvesebb neki, mintha órákat ülnénk a templomban azt várva, mikor lesz vége, hogy mehessünk haza. Mert akkor testben voltunk csak ott, de lélekben messze jártunk.

Istennek mindig szívből adjunk, és sohase színből!

 

A szászrégeni evangélikus templom kapuja

A Luther Márton asztala körül zajló beszélgetések – az Asztali beszélgetések – is legendásak voltak. A reformációi tanulmányi verseny egyik kreatív feladata volt rögzíteni egy „asztali beszélgetést” videofelvétellel vagy írott jegyzőkönyv formájában. A beszélgetés tárgya: bibliai vonatkozású mai élettéma megbeszélése egy asztaltársaságban.

A legjobban sikerült videofelvétel az Oko-sokk csapatáé lett:

A többit is megtekinthetitek az Időkapu-blogon.

És egy jegyzőkönyv: Beszélgetés az elmúlásról

 

Lásd meg! – Az ART-csapat video-üzenete.

„Van egy történet a Bibliában, amelyik arról szól, hogy a jó pásztor megkeresi az elveszett bárányt. Kinek szól ez a történet? A farizeusoknak, akik azt gondolják magukról, hogy jók. Pedig többet ér egy elveszett ember, aki megtér, mint az, aki büszke, és azt hiszi, hogy vele semmi baj nincs.”

Az üzenet folytatását megtalálod az Időkapu-blogon.

 

Luther Mártonról több olyan legenda is elterjedt, aminek igazsága nem bizonyított, mégis a reformátor jelképes történetévé vált az utókor számára. Ezek közül dolgoztak fel néhányat a csapatok a következő lehetőségek közül választva:

  • Legenda-mese: Elbeszélés megfogalmazása mesélő stílusban.
  • Legenda-ikon: Képi ábrázolás készítése, ami jelképesen kifejezi a történet lényegét.

Legendák forrása

Válogatás a csapatok művei közül:

Luther Márton szerzetessé válása

Egy életet megváltoztató villámcsapás

Luther 95 tétele

A tintatartó legendája

Luther és a fák