A reformáció kezdetén Magyarországon is fontos szerepe volt a hitvitáknak, illetve vitadrámáknak. Amikor teológiai, bibliai érveket ütköztetve vitatták meg a hit tételeit. Olyan volt ez, mint egy szellemi párbaj. A csapatok feladata volt, hogy tartsanak élő vitát egy hittel kapcsolatos témáról, vagy fogalmazzanak meg mai iskoladrámát egy jelenetben. Az időkapu-blogon az alábbi megoldásokat közöltük:

Mobil-dráma a suliban

Drámák a suliban

Osztályvita dalokkal

Iskola-vita Erdő-fohásszal

Vita a puskázásról

Vita a lombikprogramról

Spártai vita és üzenet

„Mi van a halál után?”

Jézus feltámadása és a halálunk utáni élet

Éva lányai a keresztelésről

 

„Istennek nincs lehetetlen, ő mindent tud.”

„Lehet, hogy azt akarja, hogy rájöjj, hogy mennyire szükséged van az imádságra.”

Üzenetek vasárnapra – a Spártai Tigrisek csapatától

 

https://www.youtube.com/watch?v=Jgj6aCgoCp4&feature=youtu.be

 

Az “Időkapu a hithez” c. tanulmányi verseny harmadik fordulójában sem lankadt, sőt még inkább fokozódott a játékkedv, és sok érett, szép megoldás született. Köszönjük a csapatok és segítőik aktív és lelkes munkáját. A megoldásokat folyamatosan nyomon lehet követni az Időkapu-blogon egész decemberben.

Az 1., 2., 4. és 8. feladat értékelése megtörtént, az Újhit-kvíz helyes válaszait, az értékelés szempontjait és összefoglalását külön bejegyzésben közöljük.

Az új csoportszelfik megtekinthetők
a Csapatok galériájában.

A 3. forduló pontversenyének állása

Az Újhit-kvíz megoldásai

A 2., 4. és 8. feladat értékelése

 

A ReformAkaMédia másik feladata volt adventi üzenet megfogalmazása képnyelven, ahol a kép jelértéke, az üzenet áll középpontban. Fotó, montázs, grafika, kollázs vagy elektronikus mém is szóba jöhetett. A legtöbb munkát közzétettük az Időkapu-blogon. Alkotók szerint különválasztva megtalálható a Képgalériában, témacsoportokba szerkesztve pedig a blog bejegyzései között:

 

Adventi képüzenetek

Mémek adventje

Adventi képek és üzenetek

 

Kálvin genfi Akadémiája is médiaerővel bírt. A kiművelt, tudós prédikátor a korszak fontos médiuma: gondolatközvetítője volt. Egy-egy iskola, kollégium pedig a környék szellemi életének központja, ami hatással volt a környezetükben élőkre is.

A csapatok egyik feladata volt hitvalló rádió- vagy video-üzenetet készíteni egy fontos mai kérdés, életprobléma felvetésével, illetve a kép nyelvén. A megoldásokat az Időkapu-blogról közöljük:

Az Internet világa napjainkban – egy riport hangfelvétele és jegyzőkönyve

Hitkérdések és Jézus ereje

Az „Időkapu a hithez” pályázat egyik zsoltáros feladata az volt, hogy a 68. genfi zsoltárt, a francia reformátusok (a hugenották) csataénekét, harci indulóját mutassák be a csapatok „harci” stílusban zenés-énekes feldolgozással és előadással (egy videofelvételen). Másik feladat volt, hogy a 68. zsoltár 2-5. és további válogatott versei alapján írjanak új énekszöveget az eredeti vagy új dallamra.

Az Időkapu-blogon a legjobb megoldások közül válogattunk:

A hugenották harci zsoltára – két zsoltárfeldolgozás és egy dalszöveg

Egy zsoltárfeldolgozás és két dalszöveg a 68. zsoltár alapján

Kálvin alapvető tanítói, igehirdetői módszere az írásmagyarázat volt. Kommentárokat fűzött a Biblia könyveihez, végigmagyarázta majdnem az egész Bibliát. Ennek nyomán az „Időkapu a hithez” pályázat egyik feladata volt a csapatok számára, hogy egy bibliai történethez vagy más bibliai részhez (pl. zsoltárhoz) készítsenek magyarázó jegyzeteket vagy egy magyarázatos biblia-oldalt. Remek megoldások születtek:

Az Éden kertjében – magyarázó jegyzetekkel

Ábrahám (Abrám) elhívatása – szövegértelmezés és magyarázat

A kánai menyegző – magyarázatokkal

A magvető – magyarázó jegyzetekkel

A Tékozló fiú magyarázata

Utolsó vacsora – magyarázó jegyzetekkel

A 14. zsoltár – magyarázó jegyzetekkel

„Időkapu a hithez – az 500 éves reformáció nyomában”

A hátralévő feladatok értékelését is elvégeztük, így kialakult a második forduló végeredménye. Hogy a verseny aktuális állását megmutassuk, közzétesszük az 1-2. forduló összesített eredményét is. A pontverseny is megmutatja, hogy milyen erős és izgalmas verseny zajlik, miközben a közölt anyagok is magukért beszélnek. Semmi sincs még lefutva, a 3. forduló eredményein múlik a végeredmény.

 

A feladatok értékelése

A 2. forduló végeredménye – az összesített pontverseny aktuális állása

Egy irányba csapat

Kálvin rendtartást készített, és szigorúan szabályozta az egyház belső életét Genfben. Ennek nyomán az „Időkapu a hithez” pályázat egyik feladata volt, hogy készítsék el a csapatok egy mai diákpresbitérium szabályzatának tervét, vagy készítsenek Életvezetési tanácsok gyűjteményt a Biblia alapján, vagy rajzos ruha- és lakberendezési terveket, bibliai ruhaszalon tervét.

Az alábbiakban a legjobb tervek és tanácsok közül válogattunk:

Egy diákpresbitérium szabályzata

Életvezetési tanácsok

Retro Divatház

Classic Divatház

Immanuel Design – otthonos lakberendezés

Valamennyi rajzos terv megtekinthető a Képgalériában.

 

ART-csapat