Üres zacskóból „élő” bábok

A papírzacskó egy üres papírdarab, értékét az adja, hogy mi kerül bele. Leginkább friss péksütemény, amit örömmel eszünk meg, utána a zacskót összegyűrjük és eldobjuk. Kerülhet bele más áru is, a díszes papírzacskók pedig ajándékcsomagnak is alkalmasak. De mi van, ha a zacskóba nem étel kerül, hanem a kezünk? A zacskóból pedig test lesz és ruha – átalakul valakivé. Ez már ugye kész csoda?

Készítsetek zacskóbábokat, amelyekkel eljátszhatjátok a történet szereplőit. Kis csoportokban érdemes dolgozni a szereplők egy-egy csoportjának bábjain:

  • ●   szolgák, felszolgálók és a násznagy;
  • ●   násznép: vőlegény, menyasszony, vendégek;
  • ●   Jézus és barátai, hozzátartozói: Mária, a tanítványok.

A zacskóbábok rajzolással, papírragasztással alakíthatók, és egyszerű kézmozgással mozgathatók. Főleg az arcokat és a ruhát érdemes kiemelni, és nem az élethű testarányok a fontosak. Beszédes fejek, figurák alakulnak így, akikkel aztán el lehet játszani egy-egy párbeszédet, jelenetet a menyegzőn vagy a menyegző után történtekből. Pl. ahogy a tanítványok beszélgetnek maguk között: mi is történt, ki hogyan látja a dolgot.

A képen Szent Miklós történetének zacskóbábjai

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A tanmenetet, óraterveket és a további ötleteket megtalálod a Segédanyagok / Hittan 4 menüpont alatt.

Témakör: Királyi szolgálat: Jézus, a szolgáló király – helyem és szolgálatom a közösségben, Jézus csapatában

Időszak, időtartam: Február 3. hete

Élettéma: Van elég borotok? – A csoda természete

Bibliai téma: A kánai menyegző – János 2,1–11

Krétakőből készült edények Galileából, a Kr.u. 1. századból

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A tanmenetet és óraterveket megtalálod a Segédanyagok / Hittan 4 menüpont alatt.

Tanítványláncok

Ugye ismerős az emberalakokból papírkivágással készülő láncalakzat? Ami egyforma sablonfigurákkal készül, ám az alakok könnyen személyessé tehetők egy kis színezéssel-rajzolással, esetleg hozzáragasztással. Még a lány-fiú karakterek közötti különbségek is jól kijöhetnek így, amihez nem feltétlenül kell az alapformán változtatni. De létezik a lány-fiú, szoknyás-nadrágos változat is, kicsit több utánavágással.

Készítsetek tanítványláncot, ami egy mai gyerekcsoport képét, összetartozását ábrázolja. Olyanokét, akik Jézus parancsát követik: „szeressétek egymást” (János 15,17).

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A tanmenetet, óraterveket és a további ötleteket megtalálod a Segédanyagok / Hittan 4 menüpont alatt.

Témakör: Királyi szolgálat: Jézus, a szolgáló király – helyem és szolgálatom a közösségben, Jézus csapatában

Időszak, időtartam: Február 2. hete

Élettéma: Láttad már a királyt? – Felnőtt döntés és elköteleződés

Bibliai téma: Jézus első követői – János 1,35–51

Kép forrása

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A tanmenetet és óraterveket megtalálod a Segédanyagok / Hittan 4 menüpont alatt.

Jeruzsálemi képek

Hol keresték Jézust a szülei? Nyilván bejárták Jeruzsálem minden zegét-zugát. Merre jártak, milyen falak és épületek között, milyen kapukon mentek ki és be, milyen helyeket járhattak be még a város körül? Keressétek meg Jeruzsálem részletes térképét a Bibliai atlasz 56. oldalán (Magyar Bibliatársulat, 1999), és gyűjtsetek helyneveket, épületneveket. Hasonlítsátok össze Jeruzsálem óvárosának mai térképével is.

Az épületnevek segítségével keressetek képeket az interneten, azokról az épületekről, épületmaradványokról, amelyek a Jézus korabeli Jeruzsálemben is megvoltak, illetve amelyek később épültek, de a régi város hangulatát idézik.

Aki Jeruzsálemben jár, egy helyet biztosan meg fog látogatni: a Siratófalat, ami az egykori Szentély keleti falának a maradványa. A három zsidó zarándokünnep: páska, hetek ünnepe (pünkösd) és a sátoros ünnep (szukkót) idején ma is hatalmas tumultus van az előtte lévő téren.

„A Szentély maga gigantikus méretű volt: ma látható darabja, a Kotél, vagy Siratófal, külső falának egy töredéke csupán. Heródes nyolc éven át gyűjtötte az alapanyagokat hozzá. Az építéshez melyen 10 ezer ember dolgozott, átlagosan 10 tonnás kőtömböket használtak, de akad köztük 400 tonnás darab is. A kőtömbök tökéletesen illeszkednek egymáshoz, nem tartja őket össze habarcs. Heródes temploma olyan magas volt, mint egy húszemeletes ház, és egymillió ember befogadására volt alkalmas: ezt úgy érték el, hogy a Moria hegyet, melyen a Szentély áll, feltöltötték, és egy hatalmas, 480×300 méteres teret építettek az épület köré.”

Forrás

Városkép, amikor még állt a templom

A heródesi templom modellje az Izrael Múzeumban

A siratófal

Falrészlet Heródes palotájából

Via Dolorosa a 20. szd. elején

A Betesda tó körüli épületmaradványok

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A tanmenetet, óraterveket és a további ötleteket megtalálod a Segédanyagok / Hittan 4 menüpont alatt.

Témakör: Királyi szolgálat: Jézus, a szolgáló király – helyem és szolgálatom a közösségben, Jézus csapatában

Időszak, időtartam: Február 1. hete

Élettéma: Nem tudjátok, hogy hol kell lennem? – Gyerekkori érdeklődés és engedelmesség

Bibliai téma: A 12 éves Jézus a templomban – Lukács 2,41–52

Szántó Piroska illusztrációja