Fáslizott alakok

Vastag fonallal, tépett vászoncsíkkal vagy gézzel körbetekerhetünk, bepólyálhatunk (fáslizhatunk) bármilyen alapformát. Pl. virágot, fát, kígyót vagy leveleket.

A témához kapcsolódva nyugodtan lehet most a befáslizott forma egy-egy emberalak, illetve annak végtagjai, a fásli pedig fehér vagy világosszürke fonal, géz, tépett vászoncsík. Így az alakok magukon hordják a sebkötés nyomait. Ennek kidolgozott változata látható a képen, ahol az alak textilruhát is kapott, teljesen fel van öltöztetve.

Forrás

A gyerekek maguk készíthetik el (rajz, kivágás) az alapformát is vékony kartonból, így a figurák változatosabbak lesznek. Végül összeállíthatjátok belőlük a tíz leprás csoportját.

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A tanmenetet, óraterveket és a további ötleteket megtalálod a Segédanyagok / Hittan 3 menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/hittan-3/

Témakör: Isten törődik velünk – Jézus megkeres, gyógyít, megment – együttérzés, segítségnyújtás, hála, önismeret

Időszak, időtartam: Február 2. hete

Téma: Hol vannak a többiek? – Hol marad a hála?

Bibliai történet: A tíz leprás – Lukács 17,11–19

Kép forrása

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A tanmenetet és óraterveket megtalálod a Segédanyagok / Hittan 3 menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/hittan-3/

Sírókból nevetők

„Sírás lesz a vége” – mondták gyerekkorunkban az öregek, amikor túl nagy volt a hancúrozás és nevetés. Sokszor igazuk is lett. Mert könnyen megtörténik a baj, és eltörik a mécses, kicsordulnak a könnyek. Fordítva már nehezebben történik meg. Kevésbé érezzük igaznak a bajban, hogy „nevetés lesz a vége”. Vajon miért?

Pedig a Biblia is tud erről az állapotról: „Mikor jóra fordította Sion sorsát az Úr, …megtelt a szánk nevetéssel, és örömkiáltás volt nyelvünkön.” Erről szól az egész zsoltár: „Akik könnyezve vetettek, ujjongva fognak majd aratni.” (Zsoltárok 126,1–2.5)

Keressetek mai élethelyzeteket, amikor sírásból lesz nevetés, amikor a rossz jóra fordul. Nem csak gyógyulásra lehet gondolni, bármilyen bajból való szabadulás, megmenekülés vagy hangulatváltozás szóba jöhet. Kis csoportok válasszanak ki és dramatizáljanak egy-egy ilyen nevetés-végű élethelyzetet.

Egy sírós kifestő

A képen látható maketten a mosolygó lányka és Jézus szavai: Ne félj, csak higgy!

Forrás

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A tanmenetet, óraterveket és a további ötleteket megtalálod a Segédanyagok / Hittan 3 menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/hittan-3/

Témakör: Isten törődik velünk – Jézus megkeres, gyógyít, megment – együttérzés, segítségnyújtás, hála, önismeret

Időszak, időtartam: Február 1. hete

Téma: Miért sírtok? – Jézus gyógyít és megment

Bibliai történet: Jairus lányának feltámasztása – Márk 5,21–43

Kép forrása, további ötletekkel

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A tanmenetet és óraterveket megtalálod a Segédanyagok / Hittan 3 menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/hittan-3/

Zsebkendő-adogató

Tarthatjátok a hittanórát olyan szűk helyen, hogy a nagymozgásos játékra nincs lehetőség. Sebaj, itt egy kisebb mozgásokkal, ülve is megvalósítható játékváltozat:

A csoport úgy helyezkedik el, hogy mindenki legalább kartávolságra ül valakitől (közelebb ülhet). Egy valaki a csoport elé lép, és csendben mondja:

Elvesztettem zsebkendőmet, szidott anyám érte. Annak, aki visszaadja, adok majd belőle.

A többiek eközben csendben a pad/asztal alatt egymásnak adogatnak egy csomag papírzsebkendőt. Megtévesztő mozdulatokat is tesznek, olyankor is jár a kezük, amikor nincs benne a csomag. Amikor a zsepikereső elmondta a mondókáját, rámutat valakire:

Add vissza!

Ha eltalálta, az illető visszaadja a csomag zsepit, de előbb kivehet belőle egyet. Majd helyet cserélnek, és az új zsepikeresővel folytatódik a játék. Ha nem találta el, minden marad a régiben, úgy folytatódik a játék. Ha van idő, játszhatjátok addig, amíg mind a tíz zsebkendő el nem fogy.

Végül mérjétek fel, kihez hány zsebkendő került? Ki maradt zsebkendő nélkül? Őt kisegíthetitek egy tartalék csomagból.

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A tanmenetet, óraterveket és a további ötleteket megtalálod a Segédanyagok / Hittan 3 menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/hittan-3/

Témakör: Isten törődik velünk – Jézus megkeres, gyógyít, megment – együttérzés, segítségnyújtás, hála, önismeret

Időszak, időtartam: Január 4. hete

Téma: Vesztettél már el valamit vagy valakit? – Veszteségeink

Bibliai történet: Az elveszett drahma – Lukács 15,8–10

Kép forrása

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A tanmenetet és óraterveket megtalálod a Segédanyagok / Hittan 3 menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/hittan-3/

Gólya viszi a fiát

Klasszikus „cipelős” játék, amely a bibliai történet helyzetére is emlékeztet. Hiszen ott is társai viszik a beteget. Itt pedig azt, aki a játékban a „kisebb” vagy a „gondozott”. (Valóságban is „játszhatjuk”, ha valakinek a lába megsérül, és nem szabad rálépnie.)

Két gyerek egymás csuklójába kapaszkodva fogja meg a kezét. Ráültetnek egy harmadik gyereket, így cipelik, míg el nem fáradnak. Cipelés közben mondókát is mondhatnak vagy énekelhetnek:

Gólya viszi a fiát,
hol felveszi, hol leteszi,
Viszi, viszi,
itt leteszi, hopp!

Forrás kottával

Kép forrása

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A tanmenetet, óraterveket és a további ötleteket megtalálod a Segédanyagok / Hittan 3 menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/hittan-3/

Témakör: Isten törődik velünk – Jézus megkeres, gyógyít, megment – együttérzés, segítségnyújtás, hála, önismeret

Időszak, időtartam: Január 3. hete

Téma: Mit ér a barátság? – a barátok és Jézus segítsége

Bibliai történet: Jézus megment: a kapernaumi béna meggyógyítása – Márk 2,1–12; Lukács 5,17–26

Kees de Kort illusztrációja

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A tanmenetet és óraterveket megtalálod a Segédanyagok / Hittan 3 menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/hittan-3/

Pizza-kombó, avagy a kombinált pizza

A bevezető játék papírpizzáit, ha ragasztással készültek, szét lehet vágni szeletekre (6-8 körcikkre). Majd ezekből összerakni egy-egy „kombinált” pizzát, ahol egy tányérra kerülnek a különböző feltétű pizzaszeletek.

Csoportmunkában készülhet eleve „kombinált” pizza oly módon, hogy mindenki egy-egy körcikket készít el pizzának papírkollázs-technikával. Majd összeillesztik a darabokat egy egésszé. Hát nem ilyen „kombinált pizza” képét mutatja a tanítványi kör és a mindenkori gyülekezet is?

Kép forrása

Papírpizza készítés ovisokkal

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A tanmenetet, óraterveket és a további ötleteket megtalálod a Segédanyagok / Hittan 3 menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/hittan-3/

Témakör: Isten törődik velünk – Jézus megkeres, gyógyít, megment – együttérzés, segítségnyújtás, hála, önismeret

Időszak, időtartam: Január 2. hete

Téma: Kivel ülsz egy asztalhoz? – Jézus közösséget vállal a bűnösökkel és megvetettekkel is

Bibliai történet: Máté elhívása; asztalközösségben – Máté 9,9–13; Márk 2,13–17