2013. május második hete

Korosztály: Alsós
Élettéma:
Jézus nevében – az apostolok feladata és az első gyülekezet
Bibliai téma:
Jézus mennybemenetele
Igeszakasz:
Márk 16; Lukács 24; ApCsel 1
A foglalkozás címe:
Isten veletek!
Üzenet/téma:
Jézus búcsút vesz tanítványaitól, amiben feladat van és ígéret. Tanúim lesztek, de nem hagylak magatokra. Isten elküldi majd Szentlelkét. Úgyhogy, Isten veletek!
Aranymondás/kulcsige:
Erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek? ApCsel 1,8

365 bibliai történet: 319**

Mindezek a tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

2013. május második hete

Korosztály: Ovis
Élettéma:
Jézus nevében – az apostolok feladata és az első gyülekezet
Bibliai téma:
Jézus mennybemenetele
Igeszakasz:
Márk 16; Lukács 24; ApCsel 1
A foglalkozás címe:
Felhőbúcsú
Üzenet/téma:
Jézus elbúcsúzott a tanítványaitól. De nem sírtak és szomorkodtak. Jézus feladatot adott nekik. Megígérte, hogy az Atya Lelkével velük marad. A tanítványok pedig együtt imádkoztak és áldották Istent.
Aranymondás/kulcsige:
Áldjátok az Urat mindnyájan! Zsoltárok 134,1

365 bibliai történet: 319*

Mindezek a tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

2013. május első hete

Korosztály: Felsős
Élettéma:
Jézus nevében – az apostolok feladata és az első gyülekezet
Bibliai téma:
Jézus megjelenik a tanítványoknak Galileában
Igeszakasz:
Máté 28; Márk 16; János 21
A foglalkozás címe:
A halászok küldetése
Üzenet/téma:
Jézus életre szóló feladatokat ad, életbevágó módon. Megint a halászat csodáján keresztül mutatja meg, mire képesek önmagukban, és mire képesek vele a tanítványok. Ehhez méri Jézus a kiosztott feladatokat is.
Aranymondás/kulcsige:
” Hozzatok a most fogott halakból!” János 21,10 „Legeltesd az én juhaimat!” János 21,17 „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet?” Máté 28,19

365 bibliai történet: 318***

Mindezek a tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

2013. május első hete

Korosztály: Alsós
Élettéma:
Jézus nevében – az apostolok feladata és az első gyülekezet
Bibliai téma:
Jézus megjelenik a tanítványoknak Galileában
Igeszakasz:
Máté 28; Márk 16; János 21
A foglalkozás címe:
Reggeli halászat
Üzenet/téma:
Megismétlődik a csodálatos halfogás. S amikor Jézus étellel is megkínálja a tanítványait, megerősíti őket a küldetésben: amit én adok nektek, azt adjátok ti is másoknak.
Aranymondás/kulcsige:
„Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs.” „Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán, és találtok!” János 21,5-6

365 bibliai történet: 318**

Mindezek a tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

2013. május első hete

Korosztály: Ovis
Élettéma:
Jézus nevében – az apostolok feladata és az első gyülekezet
Bibliai téma:
Jézus megjelenik a tanítványoknak Galileában
Igeszakasz:
Máté 28; Márk 16; János 21
A foglalkozás címe:
Halfogás, újra
Üzenet/téma:
Galileában megismétlődik az eredménytelen majd a csodálatos halászat. Mintha a küldetésük parancsa ismétlődne meg ezzel. Jézus áldással küldi útjára tanítványait.
Aranymondás/kulcsige:
Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán! János 21,6

365 bibliai történet: 318*

Mindezek a tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!