Pages Navigation Menu

Bibliai kerti séta 2 – Mi mindenre jó az olajfa?

Az olajfa a Bibliában az egyik legtöbbször említett növény. Olasz hatásra nálunk az oliva név terjedt el, így nevezzük a fa termését és az abból készült olajat is. Trianonig az olajfa hazánkban is őshonos volt, a mai Horvátország területéről a termőterület átért a tengerparton Olaszországba, ahonnan az oliva elnevezés származik. Nálunk más növényi olajokat is használtak, pl. napraforgó- és repceolaj, ezért a faolajat ezektől megkülönböztetve nevezték olivának. Mivel a bibliai tájakon csak az olajfa olaját ismerték, ott az olaj mindig az olivaolajat jelenti.

 

A sok célra hasznos olajfa

 

A fa latin neve, olea europaea arra utal, hogy az ma Dél- Európában, a Fekete tengertől Portugáliáig mindenütt elterjedt haszonnövény. Ám az olajfa ázsiai eredetű, őshazája a mai iraki-török határvidék, innen Örményországig ma is vadon is él az erdőkben, de már nagyon régen elterjedt egész Ázsiában. Európában a görögök, majd a rómaiak terjesztették el.

A Bibliában az olajfa az első név szerint megnevezett kultúrnövény, az özönvíz leírásában olvasunk róla: „Estére megjött hozzá a galamb, és íme, már egy leszakított olajág volt a csőrében.” (1Mózes 8,11) Azóta lett az olajágat hozó galamb a megbékélés jelképe. Később a választott népnek ígért „tejjel mézzel folyó” Kánaán gazdagságának felsorolásában is szerepel. Izráel népe az Úr gondviselését látta abban, hogy az olajfa termése sokféle célra használható, és a fa megél a kövek között is, ahol mást nem lehetne termelni: „Az ÚR vezette egymaga, nem volt vele idegen isten. A föld magaslatain hordozta, a mező termésével etette. Mézzel táplálta a sziklából, olajjal a kősziklából.” (5Mózes 32,12–13)

 

Olajfa termése

 

Az olajfáért mint Isten áldásáért adott hálát Jób is: „amikor lépteim tejszínben fürödtek, és mellettem a kősziklából is patakokban ömlött az olaj” (Jób 29,6).

Az olaj volt az egyik legfontosabb élelmiszer, használták sütésre, főzésre. Nagyon népszerű volt az olajjal készült kenyérféle, olyan alapételnek számított, hogy az volt a szegény, akinek már erre sem jutott. Amikor Illés próféta idején éhínség volt Izráelben, a sareptai özvegyasszony ilyet készített a próféta számára (1Királyok 17). Ma Izráelben és a szomszédos országokban mindenütt népszerű étel, ami segít elképzelni, mit süthetett a sareptai özvegy Illésnek. A régi, Károli-fordítás pogácsának nevezi, az újfordítás lepénynek. Ismerjük a mai receptet, valószínűleg hasonló lehetett a sareptai özvegy kenyérkéje is. Ki ehet próbálni:

Hozzávalók: 50 dkg liszt, 40 gramm élesztő, 3 dl jó minőségű olivaolaj, kevés só. Elkészítése: Csészében egy dl meleg vízben elkeverünk egy kanál lisztet és az élesztőt, összekeverjük a lisztet az olajjal, beleöntjük a felfuttatott élesztőt, összegyúrjuk kicsit, pihentetjük, zsemle méretűre szaggatjuk, forró sütőben kb. 200 fokon 20 perc alatt barnára sütjük.

 

Olaj, olajbogyó, kenyér – a bőség jelei

 

Az ókorban az olajat testápolásra is használták, naponta kenték be a fejüket olajjal. Ezt csak akkor hagyták ki, ha valaki gyászolt vagy böjtölt, ezzel jelezték, hogy most befelé fordulnak, nem törődnek a mindennapi testápolással. Mikor Dávid király Betsabétől született gyermeke meghalt, a gyászt ezzel fejezte be: „Ekkor fölkelt Dávid a földről, megfürdött, megkente magát, ruhát váltott” (2Sámuel 12,20).

Az ókori görög görög orvosok feljegyezték, hogy kevesebb a juhok közt a fájós lábú, nem gyullad be a folyton növő és letöredező körmük, ha az olajfák alatt legeltették őket. Innen kiindulva megfigyelték, hogyha szüretkor az olajfa leveleit nem szedik ki, hanem belekerül a présbe, akkor az olajnak nagyobb a sebgyógyító hatása. Nagy Sándor azt hirdette a katonáiról, hogy sebezhetetlenek, ami így inkább csak legenda, de annyi alapja volt, hogy hadjáratai idején ügyelt rá, hogy otthoni olajjal el legyenek látva. Olajjal kenték be testüket a katonák, így kevesebbet szenvedtek a páncél okozta horzsolásoktól, ami az akkori hadseregek állandó gondja volt.

Az evangéliumokban is sokszor olvasunk az olajfáról és az olajról, közismert az irgalmas samaritánus története, aki utazóként elsősegélyre olajat tart magánál: „Egy arra utazó samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta, odament, olajat és bort öntött sebeire” (Lukács 10,33).

 

A Gecsemáné-kert Jeruzsálemben

 

Jeruzsálem mellett volt az Olajfák hegye. Jézus sokszor tartózkodott itt a tanítványaival, innen siratta el a várost hitetlensége miatt, itt volt a Gecsemáné-kert, ahol Jézus a szenvedésére készült, ide jöttek érte a katonák Júdás vezetésével.

Amikor a zsidók a 19. századtól kezdtek visszaköltözni őseik földjére, kiderült, hogy a török időkben lepusztított országban alig van gyümölcsfa. Az európai fajták nem bírták az itteni klímát, de az olajfa jól megél a köves és nehezen öntözhető területen is, ma újra egész olajfaerdők virulnak Izráelben.

 

Olajfakert egy izraeli kibucban, a Negev-sivatagban

 

Az 1948-ban létrejött Izráel állam címerében is a hétágú gyertyatartót két olajfaág fogja közre.

 

 

 

 

Közzéteszi: Győri István, református lelkész, egyetemi tanár

 

Használati jog típusa:
  • Az általam (mint szerző, közzétevő által) feltöltött anyag engedélyem nélkül kereskedelmi forgalomba nem hozható.
  • Valamint:
  • a szerző engedélyével belső használatra, oktatási célra sokszorosítható, másutt azonban nem publikálható.

Hozzászólások

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..