Pages Navigation Menu

4. Szív küldi – kapcsolatépítő játék

TÉMA CÍME: Az anyai szív
BIBLIAI TÖRTÉNET: Mária, Jézus anyja (Lukács 2,19.35 és 2,41–51)

 

Szív küldi„Szív küldi szívnek” – szól az elcsépelt, szlogenné vált gondolat, ami azért mégis csak igaz. Mert az emberi kapcsolatokat alapvetően a „szív gondolatai” határozzák meg. Ahogy a kis herceg mondja: „jól csak szívével lát az ember”. Ahogy Isten is a szívet nézi (1Sámuel 16,7), a szíveket vizsgálja (Róma 8,27). Hiszen a szív a személyiség központja, ahol a lényegi dolgok eldőlnek, akkor is, ha ez cselekvésben korlátozott vagy rejtve marad.

Kép forrása

Álljatok körbe, és adjatok „szívjeleket”. Ez lehet egy mosoly, egy gesztus (pl. legyintés), egy sóhaj, egy ráncolódó homlok, tűnődő szempár, stb. Lényeg az, hogy próbáljátok meg minél jobban átélni a jelzés mögötti tartalmat, a szív állapotát. A jelzések alapján válasszatok párt: akik hasonló jeleket adnak, vagy úgy érzik, jól megértik egymást, azok álljanak össze párba.

A párok most egymásnak adnak jeleket: próbáljatok meg egymásra hangolódva, csak jelzésekkel, jelbeszéddel kommunikálni. A párok egymás mellett, párhuzamosan „beszélgetnek”, amiről nem kell számot adniuk. Lényeg, hogy átéljék a metakommunikatív jelzések valóságát, játékos helyzetben is találkozzanak vele.

Fordítsátok le a szív gondolatát a beszélt nyelvre: Írjatok a párotoknak egy-két mondatnyi üzenetet, gondolatot, amit fontosnak tartotok elmondani. Lehet ez egy idézet, bölcsesség, bibliai ige is. Csak egyfajta ne legyen: sértő, bántó dolog.

 

A „szív küldi” üzenetek lehetnek csak a társunknak szólók, de lehetnek nyilvánosak is. Jobban meggondolja az ember, mit mond vagy mit ír le a másikról, ha az nyilvánosságra kerül. Most írjanak le egymásról a párok olyan dolgokat, amiket meg lehet osztani a többiekkel is. Adjátok oda egymásnak, hogy elfogadjátok-e a gondolatok nyilvánosságra hozatalát. Majd tegyétek a lapokat középre az asztalra, vagy ragasszátok egy jól látható falfelületre. Mindenki sorban vegyen el egy lapot (olyat, amit nem ő vagy a párja írt), és olvassa fel a név nélküli gondolatot. Találja ki, hogy kiről szól a gondolat? Miért rá gondolt? Ne áruljátok el rögtön, hogy igaza van-e, hogy mindenki azonos eséllyel találhassa meg a megfelelő személyt.

A végén tegyetek egy „leleplező” kört, és beszéljétek meg, kinek volt könnyű dolga, kinek nehezebb? Kit mi vezetett a jó vagy egy másik megoldásra? Mit jelentett ez a feladat számotokra? Ki érezte jól magát, ki érezte rosszul (vagy mindkettő)? Ki mit visz el magával a „szívében”?

 

A feladat megtalálható a Segédanyagok/Bibliai lapozgató menüpont alatt, az „Evangélium – női szemmel” c. sorozatban: http://kateteka.hu/segedanyagok/bibliai-lapozgato/

Hozzászólások

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.