Pages Navigation Menu

4. Beszédes krétakör

TÉMA CÍME: A bölcs király
BIBLIAI TÖRTÉNET: Salamon ítélete és példabeszédei (1Királyok 3,16–28; 5,9–14; Példabeszédek könyve válogatott igéi)

 

krétakörA salamoni ítélethez hasonló példázatra épül a kínai krétakör-mese is, amiben szintén két nő áll az ítélőszék elé, hogy eldöntsék, ki a gyerek igazi anyja. A bíró krétával egy kört rajzoltat, és a közepére állítja a gyereket. Az az igazi anyja, aki ki tudja húzni a körből – mondja. Az édesanya nem akarja, hogy megsérüljön a gyerek, inkább hagyja, hogy a másik nő húzza ki. Az anyai szeretet, mint elemi reakció szolgál tanúbizonyságul a bíró számára.

Kavics krétakörBertold Brecht A kaukázusi krétakör című drámájában együtt jelenik meg a salamoni ítélet és a krétakör-mese példázata. A történet Grúziában játszódik, ahol polgárháború dúl. A kormányzót lefejezik, felesége menekül, és kisfiát ottfelejti a földön. Gruse, a konyhalány veszi magához, és saját gyermekeként gondoskodik róla. A lázadás leverése után visszatér a kormányzóné, és visszaköveteli a gyereket. Perre kerül sor, ahol a bíró próbára teszi a két asszonyt. Krétával kört rajzoltat a földre, abba állítja a gyereket. Az az igazi anyja, akinek elég ereje lesz, hogy kihúzza a körből – mondja. Gruse elengedi a gyerek kezét, nem akarja, hogy széttépjék. Itt ő, és nem a vér szerinti anya mutat igazi anyai érzéseket. Ezzel a történet látszólag visszájára fordul, mégis, a lényegre, a szeretet forrására irányítja a figyelmet.

Hogy lehetséges, hogy ez az elemi döntéshelyzet ilyen példázatos erővel jelenik meg időben és kultúrában oly távol egymástól? Érdemes elolvasni vagy megnézni Brecht drámáját a salamoni történet ismeretében, tovább kutatva az emberi viselkedés legbelsőbb mozgatói, gyökerei felé.

Képek forrása: http://wmn.hu/2015/06/29/gyerekek-a-kretakor-kozepen-egy-keseru-es-zajos-valas-oriasi-trauma-egy-gyereknek/
http://7ora7.hu/programok/a-kaukazusi-kretakor

 

Egy beszédes, de nem olyan életveszélyes krétakör-játék:

Rajzoljatok a földre egy kb. méteres átmérőjű kört, és tegyetek a közepére egy újságlapot. Válasszatok ki két játékost, akik egymással szemben helyezkednek el a kör két oldalán. Feladatuk az, hogy jeladás után kapják ki egymás elől az újságlapot a körből, úgy, hogy az ne sérüljön meg. Hogyan lehetséges ez? Ha az újságlap elszakad vagy összegyűrődik, senki nem kapja meg. Könnyű belátni – de nem árt ki is próbálni –, hogy csak akkor juthatnak hozzá a játékosok sérülés nélkül az újságlaphoz, ha valaki lemond róla. De ki mond le a nyereségről, ha annak tétje van? Mondjuk, ha az újságlap helyett egy húszezres kerül középre ugyanezekkel a feltételekkel, akkor mi van? (Ezt már elég csak elméletben „kipróbálni”.)

 

A feladat megtalálható a Segédanyagok/Bibliai lapozgató menüpont alatt, a “Királytükör” c. sorozatban: http://kateteka.hu/segedanyagok/bibliai-lapozgato/

Hozzászólások

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.