316. Az emmausi tanítványok

,

Üzenet —Téma:

* Égő szívvel hallgasd az evangéliumot!
* Az Írások célja: Krisztusra mutatni.

Előzmények:

Az Úr Jézus feltámadása után női követői közül néhányan a sírhoz mentek, ahol a követ elhengerítve találták. Két angyal köszöntötte őket. Jézus találkozott az asszonyokkal, amikor visszaindultak a városba. Péter és János a sírhoz mentek, és látták azt üresen. Jézus ezután Mária Magdolnának is megjelent.

Történet:

A hét első napját két tanítvány* (nem a tizenkettő közül) a városban töltötte, s most indultak vissza, Emmausba. Ez a falu 60 futamnyi* távolságra, azaz kb. két óra gyalogútra volt Jeruzsálemtől nyugatra.

Útközben az előző napok eseményeiről beszélgettek: Jézus kereszliefeszítése, halála és temetése, de mindenek előtt feltámadásának híre foglalkoztatta őket.

Hirtelen csatlakozott hozzájuk valaki. Jézus volt, csak nem ismerték fel Őt. Hogy lehet ez? Az Úrnak más volt a külső megjelenése, és látásukat akadályozta valami.

Kérdésére elsorolták, mi minden történt Jeruzsálemben a názáreti Jézussal, „aki próféta* volt”, s hogy ez mennyire meghiúsította reményeiket: „Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt.” Azt is elmondták, mennyire megdöbbentek néhány asszony beszédén, akik nem találták Jézus testét a sírban, viszont angyalokat láttak, „akik azt hirdették, hogy ő él”. Néhány tanítvány el is ment a sírhoz, de nem látták az Urat.

„Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?” —figyelmeztette őket Jézus, majd magyarázni kezdte mindazt, amit a próféták* mondtak a Krisztusról. És Mózestől kezdve, a prófétákon át, magyarázta nekik az Írásokat.

Közben hazaértek. Jézus úgy tett, mintha tovább akarna menni. Ám útitársai behívták otthonukba.

Asztalhoz ülve Jézus átvette a kezdeményezést: megáldotta és megtörte a kenyeret. Ez pedig a házigazda dolga volt, vagy a „rangidős” személyé.

„Erre megnyílt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt előlük.” Ezt mondták egymásnak: „Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?” És azonnal útra keltek, hogy mindent elbeszéljenek a többieknek.

Jeruzsálemben örvendező tanítványokkal találkoztak, mivel a feltámadott Úr megjelent Simonnak*. Az Emmausból érkezettek is elmondták, mi történt útközben, és hogy ismerték fel Jézust a kenyér megtöréséről.

Jegyzetek:

Két tanítvány — Egyikük Kleopás. Ez a név a görög Kleopatros-ból származik, jelentése: „az atya dicsősége”. A hagyomány szerint Kleopás Mária férjének, Józénak volta testvére. A másik emmausi tanítvány pedig a fia, Simeon volt. Ez a Simeon lett a jeruzsálemi gyülekezet vezetője a kisebbik Jakab után.

60 futamnyi —1 futam, vagyis 1 stadion = 1/8 római mérföld = kb. 185 m; 60 stadion = 60 x 185 m= 11100 m= 11 km.

Próféta — Itt bizonyára az 5Móz 18,15-18-ra gondoltak.

Próféták — Pl.: 5Móz 18,15-18; Ézs 53; Dán 7,13-14; lásd még Zsolt 2; 16; 110; 118.

Simonnak — Péternek; vö. 1Kor 15,5.

Énekek:

Református énekeskönyv: 64:10; 154; 323:3; 353; 479; 485:1-3; 511:1
Jertek, énekeljünk: 41; 165:1; 166; 186; 240; 243; 257
Harangszó: 12; 36; 42:1-2; 50:1-2
Dicsérjétek az Urat!: 11; 19; 74:4; 83:1; 89:1; 134; 137; 151; 171:1
Erőm és énekem az Úr: 1; 12; 24; 32; 53; 56:4; 92:1; 101; 116:1; 132:1

Megjegyzés:

Hevült a szívünk — Holland fordítás szerint: szívük égett a vágyakozástól. Vágyakozással hallgatták az idegen szavait, mindent tudni akartak Őróla, a Mesterükről, remélték, hogy azok a szavak, amiket a próféták mondtak Krisztusról, mégis csak beteljesedtek.
Amikor a szív nyitva az evangélium előtt, minden onnan jövő szó olyan, mint az arany. Amikor a szív hideg, akkor az evangélium nem éri el.
Mutassunk rá a gyerekeknek, milyen fontos „égő szív”-ért imádkozni az egyház szolgálatában, de minden alkalommal is, amikor a Bibliát kinyitjuk. Imádságban mi is elmondhatjuk: Uram, nyisd meg Szentlelkeddel a szívemet igéd előtt!

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)

  • Közös étkezéshez kapcsolódó szokások: Étkezés előtti imádságok. (**)
  • Mit jelent vágyakozni valaki/valami után, aki/ami nekünk nagyon fontos? (**
  • Mire lehet jó a csalódás? (***)

Magyar nyelv és irodalom / Dráma

  • A tanítványok elbeszélése az „ismeretlennek”: a bibliai szöveg újrafogalmazása. (**)
  • Vendéglátás Emmausban: a jelenet némajátékkal, mozdulatokkal. (**)
  • A bibliai történet utolsó részének dramatizálása. (**)
  • A bibliai történet részekre osztása, és részenkénti dramatizálása. (***)
  • Személyes imádság megfogalmazása írásban a „Maradj velem…” vagy „Legyél velem…” kezdőformulával. (***)

Vázlat:

a feltámadás napja
Emmaus
két tanítvány (Kleopás)
idegen — Jézus
„Ó, ti balgák!”
„Maradj velünk…”
a kenyér megtörése

vissza Jeruzsálembe:
„valóban feltámadt az Úr”!

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

 

1 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .