Pages Navigation Menu

14. Énközlések

A mai gyerekek számára a bibliai kor nagyon távolinak tűnik, a történetek (első ránézésre) nem sok átfedést mutatnak a mai kor (gyermekeinek) problémáival. Ezt a feszültséget hivatott oldani a következő néhány feladat, amelynek alapja a szereplővel való azonosulás, és az „énközlés”, azaz a szubjektum (a szereplő) szemszögéből megszólalni, bemutatni az eseményeket, tükröztetni mindazt, amit átélt, megtapasztalt.

 

Napló, levél

Ahhoz, hogy egy szituációt, problémát megértsünk, a hétköznapi életben is bele kell helyezkednünk az adott szereplő helyzetébe. Hittanórai környezetben ez legkönnyebben úgy mehet, hogyha a gyerekek E/1-es szövegeket alkotnak, akár szóban, akár írásban.

Ehhez a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb, hogyha a történet főszereplőjének naplóbejegyzését, -bejegyzéseit készítik el a gyerekek. A naplóbejegyzés lehet egyszeri. Ilyenkor a történet egyik kulcseseményéről írjanak a gyerekek egy rövid naplóbejegyzést úgy, mintha ők lennének a történet egyik szereplője. Ha egy eseménysort akarunk bemutatni, akkor több, rövidebb naplóbejegyzést írjanak a gyerekek (pl. Mózes naplóbejegyzési a pusztai vándorlás során).

Hangsúlyozzuk, hogy mivel ezek egyes szám első személyű, szubjektív bejegyzések, nem a történet leírását kérjük, hanem azt, ahogy az adott szereplő látta, átélte az eseményeket. Lehet, sőt valószínű, hogy a gyerek nincs mindennel tisztában, nem áll minden információ a birtokában, valamiért csak egy részletre tud figyelni, de arra erősen, vagy éppen el van foglalva a saját bajával, és arra keres megoldást… Értsék meg a gyerekek (és a pedagógus is), hogy a sajátos nézőpont és tükröztetés a kulcsa ezeknek az énközlő írásoknak.

 

Kép forrása

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

 

A Sokrétű játékok sorozat új játékait megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű Játékok / Sokrétű bölcsesség menüpont alatt.

Hozzászólások

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..