Pages Navigation Menu

120. Absolon veresége és halála; Dávid visszatér

Üzenet – Téma:

* Saját bűnei fogják meg a bűnöst.
* A szülői szeretet feltétel nélküli: az ellene lázadót is elfogadja.

Előzmények:

Absolon fellázadt apja, Dávid ellen. Dávid elmenekült hűséges embereivel. Absolon Ahitófel tanácsa helyett Húsajét választotta. Ebben Isten vezetését láthatjuk.

1. történet:

Dávid megvizsgálta a hadinépet, amely Mahanaimban hozzá csatlakozott, és tiszteket állított az élükre: ezredeseket és századosokat. Ez meglehetősen nagy seregre utal. A sereget három részre osztotta: egy harmadát Jóábra bízta, egy harmadát Abisajra, Jóáb testvérére, egy haramadát pedig a gáti Ittajra.

Dávid közölte, hogy ő maga is részt akar venni a harcban. Erről azonban határozottan le­beszélték. Vezérei azt mondták: „Ha mi megfutamodunk is, velünk nem törődnek; sőt ha a sereg fele meghal is, azzal sem törődnek. De te annyit érsz, mint tízezer magunkfajta ember. Jobb tehát, ha a városból segítesz bennünket.” Absolon az apját akarta megölni…!

Dávid alázatosan elfogadta a javaslatot.

Amikor a sereg Mahanaim kapuján kivonult, Dávid a kapu mellé állt, és hagyta, hogy ezredei és századai elvonuljanak mellette.

A király mindenki füle hallatára kérte Jóábot, Abisajt és Ittajt: „Bánjatok kíméletesen azzal a fiúval, Absolonnal!”

A harc a két sereg közt fellángolt. Dávid katonái olyan bátran harcoltak, hogy Absolon – itt Izráel – seregét az efraimi erdőben* megverték. Absolon seregéből húszezer ember esett el. Az erdő több áldozatot követelt, mint a kard. Lehet, hogy azért, mert áthatolhatatlan volt, talán vadállatok éltek ott.

Absolonra is az erdőben bukkantak rá Dávid emberei, miközben egy öszvéren nyargalt. Öszvére egy tölgyfa mélyen lehajló ágai alatt futott. Azok túl alacsonyan voltak, hogy el lehessen menni alattuk, így Absolon dús hajánál fogva fennakadt az ágakon. Az öszvér kiszaladt alóla, és Absolon ott függött védtelenül.

Egy katona látta ezt, és jelentette Jóábnak. Jóáb megkérdezte: „Miért nem ölted meg? Tíz ezüstöt, meg egy övet adtam volna neked” (Tehát jutalmat…)

De az ember így felelt: „Ha ezer ezüst ütné is a markomat, akkor sem emelnék kezet a király fiára. Hiszen fülünk hallatára parancsolta meg a király neked, Abisajnak meg Ittajnak, hogy vigyázzatok arra a fiúra, Absolonra! Ha orvul törtem volna az életére, akkor te nem álltál volna mellém, hiszen a király előtt semmi sem marad titokban.”

Jóáb, mivel tudta, hogy az ember igazat mondott, durván válaszolt: „Mit vesztegetem veled az időt?” Odament Absolonhoz, aki még élt a faágakon függve. Fogott három dárdát, és beledöfte Absolon szívébe. Ez gyilkosság volt! Minden háborúra érvényes, hogy ha az ellenség tehetetlen, nem ölik meg, hanem foglyul kell ejteni. Jóáb most bosszút állt Absolonon a felgyújtott árpájáért (lásd 2Sám 14,30).

Jóáb tíz embere állt körülötte, amikor ezt a gonosztettet végrehajtotta. Levágták Absolont a fáról. Jóáb megfújta a kürtöt, mire Dávid katonái abbahagyták az üldözést. Minden izráeli, aki Absolonért harcolt, hazamenekült.

Absolont beledobták az erdőben egy gödörbe. Köveket szórtak rá, így egy nagy kőrakás keletkezett. Ami egészen más volt, mint az az emlékoszlop, amelyet Absolon a Király-völgyben állított magának. Azt azért állította, mivel nem volt fia, aki fenntartotta volna neve emlékét (vö. 2Sám 14,27; ahol azt olvassuk, hogy Absolonnak három fia és egy lánya volt; lásd még a 118. lecke „Három fiú” c. jegyzetét). Az em­lékoszlopot az izráeliek „Absolon emlékoszlopának” nevezték.

Ahimaac, Cádók fia ott volt Jóáb mellett, amikor a harcot abbahagyták. Kérte, hadd vigye ő az örömhírt Dávidnak, hogy az Úr igazságot szolgáltatott neki ellenségeivel szemben. Jóáb nem akarta megengedni. Ez az óvatos ifjú nem fogja elmondani Dávidnak, mi történt Absolonnal; Jóáb pedig azt akarta, hogy Dávid azonnal megtudja.

„Ne légy te ma hírvivő, majd máskor vihetsz örömhírt. Ma nem örömhírt vinnél, hiszen meghalt a király fia!” Egy etióp embert küldött Jóáb, aki a seregben szolgált. Ahimaac azonban makacsul kitartott: „Bármi történjék is, elfutok én is az etióp után!” Talán Dávidot akarta megkímélni.

„Hát fuss!” – egyezett bele végül Jóáb.

A Mahanaimba vezető úton Ahimaac megelőzte az etiópot.

Dávid izgatottan várakozva ült a két kapu között (a kapuépület külső és belső kapuja között?). A kapu tetején álló őr látta, hogy valaki futva érkezik. Jelentette a királynak.

„Ha egyedül van, örömhírt hoz” – mondta Dávid.

Mikor a másik hírnök érkezését is jelentették, a király még mindig gyanútlan volt.

Ahimaac ért oda elsőnek, s azt kiáltotta a királynak: „Békesség!” Majd leborulva így szólt: „Áldott az Úr, a te Istened! Kezedbe adta azokat az embereket, akik kezet emeltek az én u­ramra, királyomra.”

A győzelem nem jelentett semmit Dávidnak; csupán csak azt kérdezte: „Épségben van-e Absolon fiam?”

Ahimaac nem merte megmondani a királynak az igazat. Így felelt: „Láttam egy nagy tömeget, de Jóáb elküldte a király egyik szolgáját meg a te szolgádat is, ezért nem tudom, mi történt.”

A király azt mondta, hogy Ahimaac álljon félre.

Akkor ért oda az etiópiai: „Jó hírt küldenek, uram, királyom! Igazságot szolgáltatott ma neked az Úr mindazokkal szemben, akik fölkeltek ellened.”

„Épségben van-e Absolon fiam?” – kérdezte Dávid

„Úgy járjanak az én uram, királyom ellenségei, és mindazok, akik a vesztedre törnek, mint az a fiú!” – hangzott a válasz.

A király nagyon megrendült, mikor megértette e szavakból, hogy Absolon halott. Sírva ment föl a kapu fölött lévő helyiségbe, és így panaszkodott: „Fiam, Absolon! Fiam, fiam, Absolon! Bárcsak én haltam volna meg helyetted, fiam, fiam, Absolon!”

2. történet:

Jóáb meghallotta, hogy a király gyászolja Absolont. A nép is hallotta. A győzelem fölötti minden öröm gyászra fordult, a király, akiért olyan bátran harcoltak, nem lehetett velük. A hadinép úgy lopakodott be a városba, mint ahogy a szégyent vallott hadinép szokott.

A király betakarta az arcát, és nem tett mást, mint hangosan jajgatott: „Fiam, Absolon, fiam, fiam, Absolon!

Akkor Jóáb odament a királyhoz, és komolyan figyelmeztette: „Megszégyenítetted ma minden szolgádat, akik pedig megmentették az életedet, fiaidnak és leányaidnak az életét, feleségeidnek, és másodrangú feleségeidnek az életét. Hiszen azokat szereted, akik gyűlölnek, és azokat gyűlölöd, akik szeretnek. …Most már kelj föl, menj ki, és beszélj szolgáidhoz szívhez szólóan, mert az Úrra esküszöm, hogy ha nem jössz ki, éjjelre már egy ember sem marad melletted!”

Dávid hallgatott az okos tanácsra. Fölkelt, és leült a kapuban. A hadinép eléje járult, és ő fogadta hódolatukat. Ezzel Jóáb, aki a király szomorúságát okozta, megmentette a helyzetet.

A megmaradt izráeliek közben hazaérkeztek. Szégyellték magukat, hogy Absolon rávette őket a hűtlenségre. Civakodás támad köztük: „A király mentett meg bennünket ellenségeink kezéből. Ő szabadított meg bennünket a filiszteusok kezéből is, és most el kellett menekülnie az országból Absolon miatt. De Absolon, akit mi fölkentünk, meghalt a harcban. Miért kés­lekedtek tehát visszahozni a királyt?”

Dávid megtudta, mit beszélnek egymás között. Megparancsolta Cádók és Ebjátár papoknak, hogy mondják azt Júda véneinek: „Miért akartok utolsók lenni a király hazahozásában? Eljutott ugyanis a király udvarába annak a híre, amiről egész Izráel beszélt. Ti az én testvéreim vagytok, az én húsom és vérem. Miért akartok utolsók lenni a király visszahozásában?”

Amászához, Absolon hadseregparancsnokához is elküldte a papokat, hogy azt mondják neki a király nevében: „Te az én húsom és vérem vagy. Úgy segítsen meg engem az Isten most és ezután is, hogy te leszel Jóáb helyett a hadseregparancsnokom egész életedben.” Ezzel büntette meg Dávid Jóábot, mivel a király parancsa ellenére saját kezével ölte meg Absolont. A nép így láthatta, hogy nem akar bosszút állni ellenségein.

Júda férfiai most kivétel nélkül Dávidot választották. Követeket küldtek hozzá, jöjjön el Mahanaimból, és térjen vissza Jeruzsálembe.

Amikor a Jordán gázlójához érkezett, Dávidot Júda képviselői várták, hogy segítsenek neki átkelni a folyón. A benjámini Simei is elment a király elé Bahúrimból, ezer benjámini férfival, továbbá Cibá, Saul házának szolgája tizenöt fiával és húsz szolgájával együtt. Simei alázatosan várta a parton a királyt. Amikor Dávid átkelt a folyón, Simei leborult előtte, és így könyörgött: „Ne rója fel bűnül az én uram, és ne emlékezz arra, hogy milyen bűnt követett el szolgád akkor, amikor eltávozott az én uram, királyom Jeruzsálemből. Ne vegye azt szívére a király! Tudja a te szolgád, hogy vétkezett, de látod, én jöttem ma elsőnek József házából*, hogy elébe menjek az én uramnak, királyomnak!”

Abisaj, Cérújá fia emlékezett nagyon jól, hogyan szidalmazta Simei a királyt. Azt kérdezte Dávidtól: „Hát nem kell Simeinek meghalnia azért, hogy szidalmazta az Úr fölkentjét?”

Dávid haragosan fordult feléje: „Nem rám és nem rátok tartozik ez, Cérújá fiai! Még kísértésbe visztek ma engem! Miért kellene ma bárkinek is meghalnia Izráelben? Hiszen tudom én, hogy ma lettem ismét Izráel királya!” (Az új király megkegyelmez a bűnösöknek.)

Simeinek pedig ezt mondta a király: „Nem kell meghalnod!” (Simeit nem ölték meg Dávid uralkodása idején. Dávid azonban később fiának, Salamonnak erre parancsot adott; lásd 1Kir 2,8–9).

Mefibóset, Saul unokája és Jónátán fia is megjelent a király előtt. Egész idő alatt, amíg Dávid távol volt, gyászolt: nem gondozta a lábát és a szakállát, nem mosatta a ruháját.

Amikor Jeruzsálemben a király elé érkezett, az megkérdezte tőle: „Miért nem jöttél velem Mefibóset?”

Mefibóset így felelt: „Uram, királyom, megcsalt engem a szolgám. Mert én, a te szolgád ezt mondtam: Fölnyergeltetek egy szamarat, felülök rá, és úgy megyek a királlyal, mert béna a te szolgád. Ő (Cibá) azonban rágalmazta szolgádat az én uram, királyom előtt. De az én uram, királyom olyan, mint az Isten angyala. Tégy azért úgy, ahogyan jónak látod.”

Dávid eleget hallott. Megparancsolta: „Te és Cibá fogtok osztozkodni a mezőn!” Arra lehet gondolni, hogy valójában a régi helyzetet állította vissza Dávid (lásd 2Sám 9,10); a birtok Mefibóseté maradt, Cibá művelte azt, és bérletet fizetett érte.

Mefibóset nem törődött tovább a vagyonával, hanem azt mondta: „Akár az egészet is elveheti. Csakhogy az én uram, királyom békességben hazajött!” Mindent elvehettek Mefibósettől, ha a király mellett maradhat, annak közelében. (Milyen a viszonyunk a Király Jézussal? Az Ő közelségéért mi is mindent odaáldoznánk?)

Az idős gileádi Barzillaj is eljött Rógelimból a Jordánhoz. Első ajándéka után, melyet Mahanaimba vitt a királynak, Dávidot továbbra is eltartotta. Most jött, hogy elbúcsúzzék a királytól. Dávid nagyon hálás volt ennek a nyolcvanéves embernek a segítségéért, ezért meg akarta jutalmazni. „Jöjj át velem, és eltartalak Jeruzsálemben.”

De Barzillaj megköszönte a megtiszteltetést. Öregnek érezte magát ahhoz, hogy Jeruzsálemben élvezze a finom ételeket, és gyönyörködjék az énekesek és énekesnők hangjában. Inkább hazamenne, hogy ott haljon meg. Maga helyett egyik fiát, Kimhámot ajánlotta a király jóindulatába. A király szívélyes csókkal és áldással búcsúzott el Barzillajtól, aki visszatért Gileádba. Kimhám pedig elment a királlyal Jeruzsálembe. Dávid akkor még csak Júda és Benjámin királya volt. A többi nemzetség hivatalosan még nem hívta vissza királyának.

Jegyzetek:

Az efraimi erdő – Ez az erdő nem volt messze Mahanaimtól. A Jordán keleti oldalán Gileádban terült el, Gád nemzetségéé volt. Ezt a nevet valószínűleg arról a vereségtől kapta, melyet az efraimiek ott elszenvedtek, amikor Jefte ellen fellázadtak (lásd Bír 12,1–6).

József háza – Benjámin József édestestvére volt, mindketten Jákób és Ráhel fiai. Hogy Simei József házáról beszélt, azt jelenti, hogy ő Benjámin és József fiainak, Efraimnak és Manassénak nemzetségét egy egésznek tekintette.

120

Énekek:

Református énekeskönyv: 3:3–4; 42:4–7; 240:4–7; 270:8; 274:1–3; 276:1–3
Jertek, énekeljünk: 123; 142
Harangszó: 44:1.3; 49:1–2.7; 50:3–4
Dicsérjétek az Urat!: 62:3; 65; 69; 75; 93
Erőm és énekem az Úr: 82; 84:1; 105:1; 106

Megjegyzések:

Isten üdvterve győz: – Absolon lázadását ne tekintsük csupán egy fiú apja elleni lázadásának, hanem lássuk mögötte a Sátán kísérletét, hogy Isten üdvmunkáját megsemmisítse. Ha Absolon győz, az valószínűleg Dávid királyi házának végét jeleni. Absolonnak ugyanis nem volt fia, aki követte volna. Isten terve az volt, hogy a Sátán hatalmából a világot a Messiás által szabadítsa meg, aki Dávid király utódaként születik meg. Ha Absolon Dávidot és a testvéreit megöli, nem lehet többé szó Dávid utódjáról.

Dávid Istenbe vetett bizalma – Azt olvassuk, hogy Dávid Jeruzsálemből való távozásakor az Olajfák hegyén imádkozott. Elfogadhatjuk, hogy utána több bizalommal indult a jövő felé. Figyeljünk arra, hogy milyen alázatosan viselkedett vezéreivel szemben.

Dávid szülői szeretete – Amikor fiának, Absolonnak a biztonságáról volt szó, inkább apa volt, mint fejedelem. Ezt Jóáb rossz néven vette tőle. Nem is teljesítette Dávid kérését, hogy Absolont kíméljék meg.
Az igazi szülői szeretet gyöngéd. A Zsolt 103,13 szól az apai szeretetről, amelyet Isten azok iránti szeretetéhez hasonlít, akik Őt félik. Ez a szeretet természetesen vonatkozik az anyai szeretetre is.
Beszélgessünk a gyerekekkel erről a témáról. Ők a szüleik szeretetét legtöbb esetben magától értetődőnek tartják. Olyan elfajult fiú is, mint Absolon, megmaradt Dávid apai szívébe zárva. Amire szükség is van! Azok a szülők, akik gyermekeiket cserbenhagyják, ha azok rossz útra térnek, nem mutatnak túl nagy szülői szeretetet. Kényelemszeretet és önzés gyakran hasonlíthat szülői szeretetre, de nem az. Az a szülő, aki sokat megenged, és nem büntet, ha szükséges, nem törődik eléggé a gyermek érdekével, és valójában nem mutat szülői szeretetet. Gondoljunk itt Dávid Absolonnal és Amnónnal szembeni gyenge viselkedésére. Gondoljunk Éli gyenge nevelésére.

Szomorúság egy gyermek elvesztése miatt – Dávid, mint minden szülő, akinek el kellett veszteni a gyermekét, vigasztalan volt. Azt kívánta, hogy inkább ő halt volna meg Absolon helyett. Dávidnak nem kellett félnie a haláltól. Hit által tudta, hogy halála átmenet ebből a földi életből az Istennel levő örök életbe. Absolonról, sajnos, nem lehetett ezt mondani. Szülők, akiknek el kellett veszteniük a gyermeküket, gyakran egy ideig elérhetetlenek a körülöttük élők számára. Ez történt Dáviddal is. Megfeledkezett kötelességéről, mint király, ráadásul katonáiról is, akik oly bátran harcoltak érte.
Dávidnak már előbb el kellett válnia egy gyermekétől, Betsabé első fiacskájától. Majd Amnóntól. Azt is feltételezhetjük, hogy második fia, Kileáb, már Amnón előtt meghalt. Hogy Dávid vádolta-e magát Amnón haláláért, nem tudjuk. Először Nátán mondta meg neki, hogy nem távozik el soha a fegyver a házától.

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Emberismeret (Osztályűnöki) / Történelem

  • Kapcsolatok a családban: gyermekek szülők iránti, szülők gyermek iránti szeretete, megbecsülése. (**) Kamaszkori tünetek: dac, lázongás, „szeressetek így is engem”. (***)
  • Lázadások, felkelések a történelem során, melyek többnyire bukáshoz vezettek. A lázadás, felforgatás, és a szabadságharc, felszabadító harc közötti különbség. A lázadás mai formája: a terrorizmus. (***)
  • Gyász a családban: A szülők fájdalma gyermekük elvesztése miatt. (***)

Magyar nyelv és irodalom

  • Nyelvi motiváció történetmondás előtt: hátasállatokra vonatkozó találós kérdések. (**)
  • Rövid hír megfogalmazása szóban vagy írásban a bibliai történet alapján. (** ***)
  • A gyermeki tiszteletadás példája Oszejeva: A fiúk c. elbeszélésében. (**)
  • Kamaszindulatok és a békülés gesztusai Takács Zsuzsa: Tegnap c. versében, és Miklya Luzsányi Mónika: Titkoskönyv c. ifjúsági regényében. (***)
  • Valós vagy kitalált kamasztörténet megfogalmazása meg-nem-értés/megértés témájában. (***)

Vizuális kultúra (Rajz) / Technika

  • Térmakett készítése papírból a bibliai történethez: színezés, nyírás, hajtogatás, illesztés, ragasztás. (**)

Vázlat:

1. történet
Mahanaim
Dávid
hadseregparancsnokok:
Jóáb – Abisaj – Ittaj

Absolon
hadseregparancsnok: Amászá

„Bánjatok kíméletesen Absolonnal.”
öszvér – tölgyfa – hosszú haj
Absolon fönnakad
Jóáb
Absolon meghal

hírnökök:
Ahimaac – etióp ember

2. történet

Jóáb
Dávid
– köszönet a katonáknak
– „Fiam, fiam, Absolon!”

átkelés a Jordánon
júdabeliek
Simei
Cibá – Mefibóset
Barzillaj

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

3 hozzászólás

  1. Az alábbi mondatot nem sikerült megfejtenünk többünknek sem, ellentmondás van benne, hiszen az igehely pont azt mutatja, hogy volt fia Absolonnak, három is Vagy valamit félreértünk?

    “Absolont beledobták az erdőben egy gödörbe. Köveket szórtak rá, így egy nagy kőrakás keletkezett. Ami egészen más volt, mint az az emlékoszlop, amelyet Absolon a Király-völgyben állított magának. Azt azért állította, mivel nem volt fia, aki fenntartotta volna neve emlékét (vö. 2Sám 14,27; ahol azt olvassuk, hogy Absolonnak három fia és egy lánya volt). Az em­lékoszlopot az izráeliek „Absolon emlékoszlopának” nevezték.

    • Kedves Eliza!
      Köszönjük az észrevételt, így önmagában valóban ellentmondásos a zárójeles megjegyzés. A 118. lecke “Három fiú” c. jegyzetével együtt értelmezhető, amely a történet utolsó előtti mondatát magyarázza, így: “A 2Sám 18,18-ban azt olvassuk, hogy Absolon egy emlékoszlopot állított fel magának, mert azt mondta: “Nincs fiam, aki fenntartaná nevem emlékét”. Arra lehet gondolni, hogy fiai akkor már meghaltak.”
      Az ellentmondás elkerülése végett a zárójeles megjegyzést kiegészítettem egy visszautalással.
      Köszönettel
      Miklya Zsolt szerkesztő

      • Köszönöm a visszajelzést kedves Miklya Zsolt, így már teljesen helyén van a dolog, érthető.
        Áldáskívánással,
        Eliza

Hozzászólások

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.