Óriáslépés

TÉMA CÍME: A nagy gyaloglás
BIBLIAI TÖRTÉNET: Illés útja a Hórebig (1Kir 19,1-18)

 

Illés nagy lépésre szánta rá magát, amikor kilépett a király és a nép elé. Magától nem is tudta volna megtenni ezt a lépést, Isten segített neki. A nagy lépés után szapora lépésekre volt szükség, mert a királynő üldözőbe vette a prófétát. Mikor a pusztába ért, halálosan elfáradt és elcsüggedt, ekkor a lépése lelassult. De Isten újra megerősítette Illést, erőt adott neki, s akkor már kitartó léptekkel tette meg az utat Isten hegyéig. Ott egy kicsit még felfelé is kellett lépkednie, mire felért a hegyre.

ÓriáslépésKövethetitek a történet mozgásait különböző lépésformákkal (helyben, vagy sík terepen oda-vissza), utánzó járással:

  • ●   óriáslépés
  • ●   szapora, gyors léptek
  • ●   lassú, fáradt lépések
  • ●   egyenletes vándorléptek
  • ●   hegymászóléptek (lépcsőgyakorlat is lehet)

Keressetek még lépésformákat, utánozó járásokat, amivel – főleg a kicsikkel – játszani lehet. Megkereshetitek a történethez kacsolódó párhuzamot is. Pl.:

  • ●   matrózjárás (bizonytalan, mint a részegek),
  • ●   tyúklépés (kicsi, alig halad),
  • ●   óriásjárás (nagy, Istentől kapott),
  • ●   törpejárás (kicsi, emberi),
  • ●   hátrafelé járás (fordított, ellenkezője annak, amit tenni kell),
  • stb.

A lépés-és járásformákkal egyéni és sorversenyt is rendezhettek. A versenyprogramba fel lehet venni a gyors futást és gyaloglást is, egy-egy meghatározott távon. A gyaloglóverseny külön érdekesség a gyerekek számára, hiszen nem nagyon van alkalmuk ilyesmiben részt venni.

Kép forrása: https://indafoto.hu/csibu/image/17118215-d67b0164

 

A feladat megtalálható a Segédanyagok/Vakáció menüpont alatt, “Az időgazda nyomában” c. tábori anyagban: https://kateteka.hu/segedanyagok/vakacio/

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .