Verbális-nyelvi, vizuális-térbeli intelligencia

 

Tavasz van, tavaszköszöntés ideje. Ünnepek és hétköznapok sora, amikor a hálaadásnak, imádságnak különösen is ideje van. Ki gondolta volna, hogy ezt egy világjárvány megzavarja? Így fokozottan érvényes az imádság-idő. Érdemes ezt szimbolikus, játékos formában a gyerekekben is megerősíteni. Ehhez ajánlunk néhány imádságot és vizualitást összekapcsoló ötletet.

Ima-virág

A gyerekek körben ülnek, középen egy gyertya vagy mécses ég. Színes papírból kivágott virágszirmok és kis kövek, kavicsok is vannak az asztalon elhelyezve. A gyerekek egyenként vesznek egy virágszirmot, és elmondják, mit szeretnének megköszönni Istennek, majd elhelyezik a virágszirmot a gyertya körül. Így kialakul egy virág, aminek a gyertya/mécses a közepe. Ezután vesznek egy-egy követ/kavicsot, és ráteszik a virágszirmokra, miközben egy-egy kérést fogalmaznak meg. A kövecskék arra is szolgálnak, hogy rögzítsék a papírszirmokat.

Forrás: A Bibliából jöttem… (Parakletos Könyvesház, 2004) – Keresztesi Hajnalka: Jézus és barátai c. játéka alapján

 

Kép forrása, az ima-virág másik változatával

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A Sokrétű játékok sorozat új bejegyzéseit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű Játékok / Sokrétű ünnepek, tavaszi ünnepkör menüpont alatt.

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .